Az idő szépsége

Megint eltelt egy év. Ezt abból vettem észre, hogy újra a visszaköltözésemet kellett megszervezni. Megint visszatérnek a szürke hétköznapok, amiket nem szeretek. Megint eltelt egy nyár.

Az idő csak telik. Vannak események, amiket megtervezünk, vannak olyanok, amiket nem. Van olyan, hogy mennünk kell, de van, hogy maradnunk. Van, hogy a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy gondoltuk, hanem rosszabbul. Ilyenkor szomorúak vagyunk. Máskor legszívesebben ugrálnánk a boldogságtól, mert sokkal jobb lett minden, mint terveztük. Vannak magaslatok és vannak mélységek. Van, hogy valamire sokat kell várnunk, és van, hogy egyik napról a másikra megoldódik minden, mi pedig ott állunk ledöbbenve, akár jó, akár rossz értelemben. És sorolhatnám még, hogy mi minden történhet még az életben.

Te is tudnád folytatni a sort, Tesó. Nem tudom, hogy mi van most az életedben, mi zajlik benned, milyenek a kapcsolataid, milyen a munka vagy a suli. Én csak a saját életemben történő eseményekről tudok.

Mostanában kicsit gondolkodós vagyok. Talán azért, mert az elmúlt egy évem igazi érzelmi hullámvasút volt. Cserediáknak jelentkeztem, aztán visszatértem. Értékes és érdekes emberekkel találkoztam. Olyan helyzetekben volt részem, amikről korábban azt hittem, hogy sohasem lesz. És mindezek végén most, amikor véleményem szerint itt van a számadás ideje, talán a legfontosabb megállapításom az lett, hogy minden széppé lesz a maga idejében, illetve, hogy minden értelmet nyer a maga idejében.

Igen, tudom, furcsa és nyakatekert gondolat, de adj két percet és megmagyarázom. Gondolj csak a magra, amit elültetünk, majd tavasszal egy csodaszép színes virág kerekedik belőle, amire öröm ránézni. Vagy gondolj gyerekkorunk egyik meséjére, A rút kis kacsára, amiben a főhős végül hattyúvá változik. A széppé váláshoz, a fejlődéshez idő és türelem kell. Nem történhet egyik percről a másikra. De amikor megtörténik, akkor az minden fájdalmat és türelmet megért, mert a végén valami csodaszép lesz belőle. Hiszem, hogy a mi Istenünk is valami csodaszépet lát bennünk. Valami olyat, amit mi nem látunk magunkban. És így van ez élethelyzetekkel, kapcsolatokkal vagy akármilyen problémával is. Igen, lehet, hogy én nem látom még a végkifejletet, de van Valaki, ki látja, és aki gyönyörködik a folyamatban is.

Szeretjük magunkkal elhitetni azt, hogy Isten olyan lécet állít, amit nem tudunk megugrani, és ebből kifolyólag, nem is szeret minket. Pedig Ő gyönyörködik bennünk. Milyen jó lenne néha így tekinteni a saját életünkre és a másikéra is. Mert igen, ennek két oldala van: ha én tudom, hogy velem az Isten türelmes és szeret, akkor a másikkal is ugyanezt teszi. Mi lenne, ha nem a másik rossz tulajdonságait és hibáit hánytorgatnánk fel? Mi lenne, ha kicsit kívülről szemlélném a másikat, és meglátnám benne a jót, az embert, az ugyanolyan formálódó teremtményt, mint amilyen én vagyok?

És ha kicsit kívülről szemlélem az életemet, akkor arra is rájövök, hogy mi minden történt már velem, és még mindig itt vagyok. Rájövök arra is, hogy azok a problémák, amik öt évvel ezelőtt fontosak voltak, ma már egyáltalán nem számítanak, sőt ebből talán levonom a következtetést: talán az, ami miatt most idegeskedek és mérgelődök, nem is lesz fontos öt év múlva.

Ezt kívánom neked mára! Hogy meglásd az Isten munkáját benned, az életedben és a környezetedben is. Meg persze azt, hogy lásd meg a szépet mindenben, ami körülvesz.

Gönczy Anna

Facebook kommentek



Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..