Ahogy Jézus alázatra tanít

Böjti egypercesek 34.

„Jézus jól tudva, hogy az Atya mindent kezébe adott, és hogy az Istentől jött, és az Istenhez megy: felkelt a vacsorától, letette felsőruháját, és egy kendőt véve, körülkötötte magát; azután vizet öntött a mosdótálba, és elkezdte a tanítványok lábát mosni, és törölni azzal a kendővel, amellyel körül volt kötve. Eközben Simon Péterhez ért. Az így szólt hozzá: „Uram, te mosod meg az én lábamat?” Jézus így válaszolt neki: „Amit én teszek, most még nem érted, de később majd megérted.” Péter így szólt hozzá: „Az én lábamat nem mosod meg soha.” Jézus így válaszolt neki: „Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám.” Simon Péter erre ezt mondta neki: „Uram, ne csak a lábamat, hanem a kezemet, sőt a fejemet is!” Jézus így szólt hozzá: „Aki megfürdött, annak csak arra van szüksége, hogy a lábát mossák meg, különben teljesen tiszta. Ti is tiszták vagytok, de nem mind.” Mert tudta, ki árulja el, azért mondta: „Nem vagytok mindnyájan tiszták.” Miután megmosta a lábukat, és felvette a felsőruháját, ismét letelepedett, és ezt mondta nekik: „Értitek, hogy mit tettem veletek? Ti így hívtok engem: Mester, és Uram, és jól mondjátok, mert az vagyok. Ha tehát megmostam a ti lábatokat, én, az Úr és a Mester, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek. Bizony, bizony, mondom néktek: a szolga nem nagyobb az uránál, sem a küldött nem nagyobb annál, aki elküldte. Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha így cselekesztek.” (Jn 13, 3-4)

Szinte megáll a levegő, ahogy Jézus lassan feláll, leöltözik, veszi a kendőt, hozza a vizet, és letérdelve az első tanítvány elé elkezdi mosni a lábát. Szinte látom az értetlenséget az arcukon, amellyel kérdőn néznek egymásra – most mégis mi történik? A szangvinikus szószóló teljesen kipirul a felindultságtól: „Az én lábamat aztán sose mosod meg, Uram!” A csapat árulója pedig lapul és bújik, mert tudja, hogy a Mester róla beszél, ő a nem tiszta. De mindenki meglepődik: a Fiú szolgaként cselekszik.

A bibliai időkben a lábmosás a cselédség feladata volt, nem az uraké. A meghajlás és a megalázkodás is az ember dolga, nem az Istené. Jézus itt mégis megtisztítja a tanítványok lábait az út porától. Mert Jézus ilyen. Ő sosem illett bele az átlagos istenideálokba. Ő nem egy tipikus Isten. Itt sem csak alázatra tanít, hanem alázatot is gyakorol. Most nem hosszú példabeszédeket mond, hanem cselekszik. Két kezét is bepiszkítja, hogy ezáltal példát mutasson nekik. Meg nekünk.

Nem tudom megmondani, hogy én utoljára mikor mostam meg képletesen bárkinek a lábát. Mikor hajtottam fejet ahelyett, hogy visszavágtam volna? Mikor kértem bocsánatot legutoljára úgy, hogy tudtam igazából nem is nekem kellene? Mikor alázkodtam meg elnyomva a vulkánként kitörő büszkeségem láváját, amely azt kiáltja: mégpedig ez nem az én hibám.

Nehéz így, jézusi módon viselkedni. Olyan nehéz, hogy legszívesebben mi is Júdásként lapulunk, mert nekünk ez nem megy. Mi büszkék vagyunk, nem viseljük el az igazságtalanságot. Visszaélünk a pozíciónkkal. Néha mások hibáira is ujjal mutogatunk. És megszakadunk a bocsánatkérésben. De az Úr mégis tisztára mos. Nem számít, hogy megérdemeljük vagy viszonozzuk-e. Jézus példát mutat azzal, hogy Ő – aki az Istentől jött, és az Istenhez megy – képes megalázkodni. Legyünk hát hozzá hasonlók!

Baranyi Eszter

Facebook kommentek



Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

A szerzőről:

Baranyi Eszter vagyok, 22 éves, Rákóczi-főiskolás. Valamikor közlékeny és szárnyaló, időnként hallgatag és botladozó. Néha a lelkem egy virágzó díszkert, de van, hogy csak sivár parlag. Kedvenceim a kisgyerekek, az irodalom, a kávé és a kaktuszok. Lenyűgöznek a művészfilmek, a klasszikus zenék és az utópisztikus szemléletek.

Újjászületésemkor kicsi és gyönge halként túl korán túl mély vízbe estem, és még ma sem könnyű a felszínen maradnom. Szolgálatból írok, beszélek és zongorázom, de gyakran ezek csak emberi erőlködések, és egyedül az isteni kegyelem az, ami előrevisz.