Böjti egypercesek 5.
Onnan elindulva keresztülmentek Galileán, de nem akarta, hogy felismerje őt valaki, mert tanítani akarta tanítványait. Arról beszélt nekik, hogy az Emberfia emberek kezébe adatik, megölik, de miután megölték, három nap múlva feltámad. Ők nem értették ezt a beszédet, de féltek őt megkérdezni. Megérkeztek Kapernaumba, és amikor már otthon volt, megkérdezte tőlük: „Miről vitatkoztatok útközben?” Ők azonban hallgattak, mert arról vitatkoztak az úton egymással, hogy ki a legnagyobb? Jézus ekkor leült, odahívta a tizenkettőt, és így szólt hozzájuk: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó és mindenki szolgája.” És kézenfogva egy kisgyermeket közéjük állította, átölelte, majd ezt mondta nekik: „Aki az ilyen kisgyermekek közül egyet is befogad az én nevemért, az engem fogad be; és aki engem befogad, az nem engem fogad be, hanem azt, aki engem elküldött.” (Mk. 9,30-37)
Még a tanítványok is. Pedig ők aztán tényleg otthagytak mindent és mindenkit, hogy kövessék Őt. Ők aztán nem keresik a maguk javát semmiben, nekik nincs karrierjük, sem szerelmük vagy családjuk, nekik aztán tényleg csak Jézus van és senki más. Igazi példaképek, nem igaz?
És még ők is azon vitáznak, hogy ki a legnagyobb… Annyira emberi. Egész életemben azon vagyok, hogy igazán ne legyek nagyravágyó, sem öntelt, és tényleg ne a magam kedvéért, hanem csakis az Ő dicsőségére tegyek dolgokat. Mindeközben be kell vallanom, hogy sajnos elképesztően büszke vagyok. Egy szörnyen büszke természet, aki nem tűri jól, ha megalázzák abban a néhány fontos dologban, ami számára fontos. Megadom magam folyton, és oda is adok mindent, csak legalább a méltóság hadd maradjon meg. Erkölcsi fölény ez, úgy mondják. Pedig voltaképp ez is csak arról szól, hogy ki a nagyobb…
Hogy miért? „Mert emberek kezébe adatik.”
Ebből az egy kis félmondatból derül ki számomra minden. Az, hogy amíg itt vagyunk, addig a minimális mértékű hasonlítgatás kikerülhetetlen. Addig mindig kérdés lesz, hogy ki a nagyobb, csak mindig más szempontok mentén. Talán neked már nem az a szempontod, hogy ki a nagyobb gazdagságban vagy földi titulusban , de nagyban hasonlítgatod és ítéled az embereket a saját kis szempontjaid mentén: ki tett le többet az asztalra, kinek kellett eddig már többet szenvedni, ki illik bele jobban a világképed szerinti jó ember kategóriába. S közben talán te is azt hiszed, hogy ezek egyértelmű dolgok. Pedig nem. Ezek a TE szempontjaid. Ebben is csak Te vagy, és már alapból magadat határozod meg nagyobbnak, mert aszerint ítélsz, amit Te gondolsz.
Most mégsem arról szeretnék beszélni, hogy milyen gyarlók vagyunk mindannyian, és hogy igazából mi vagyunk azok az emberek, akiknek a kezébe vagyunk adatva…
Inkább azért szeretnék hálát adni, hogy Jézus viszont nem erre néz. Hogy neki aztán nem számít mindaz, ami miatt itt olyan sokszor megítélnek Téged is. Lehet, hogy nincs menő munkád, és emiatt néha úgy érzed, hogy nem haladsz sehová sem. Vagy lehet, hogy olyan munkád van, ami az emberek szemében erősen konvergál a nullához, mert alig fizet, és a beledet is kidolgozod érte (éljenek a pedagógusok!). Az is lehet, hogy naponta lúzernek néznek, mert míg más már a harmadik gyerekét várja, Te még azt sem tudod elképzelni, hogy hogy tarthat egy kapcsolat öt percnél tovább. Vagy mert a jelenkor értékei alapján folyamatosan rossz anyának kell érezned magad…
Nagyon hálás vagyok azért, hogy Istennél mindez nem számít. Mert Ő bizony visszafelé indítja majd a sort, és azt, aki ott leghátul, mindenki szolgájaként fejet hajtva csak vár, na azt öleli majd meg elsőként, és neki nyújtja át először az Élet Koronáját!
Sárközi Andrea