„Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt, és őrködtek éjszaka a nyájuk mellett. És az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Úr dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk. Az angyal pedig ezt mondta nekik: „Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.” (Lukács 2,8-11)
Vannak olyan történetei a Szentírásnak, amelyek sohasem kopnak el, és nem unjuk meg őket, akárhányszor is találkozunk velük. Ilyen ez a történet is. Mindegy, hogy először vagy sokadszorra hallgatjuk meg a híradást Jézus születéséről, és figyelünk oda az angyali üzenetre, ünnepivé és különlegessé válik az az idő, amit az igeszakaszba feledkezve töltünk.
Az első üzenet, amit Isten angyalai tolmácsolnak, lényegre törő, hisz ezzel kell kezdeniük: ne féljetek. Ezt kell mondják, mert az ember, akinek szeme hozzászokott a sötétséghez ‒ és ezért Isten dicsősége bántja a szemét ‒ félni fog Istentől, mert a szíve is elidegenedett tőle. Így volt ez akkor is, és ma sincsen ez másképp. De Isten éppen azokhoz jött el karácsonykor, akik távol kerültek tőle. A pásztorok a zsidó társadalom legmegvetettebb és legalacsonyabb rangú tagjai voltak, munkájukat semmire sem becsülték, mert az állatok miatt nem tudták megtartani a zsidó tisztasági szabályokat, és nem vehettek részt az ünnepeken sem. A zsidók kirekesztették maguk közül őket, és úgy tekintettek rájuk, mint szükséges rosszra. Ezekhez a kitaszítottakhoz, zsidóktól és Istentől elidegenedett emberekhez szállt le azon az éjszakán Isten dicsősége, nem a köztiszteletben álló polgárokhoz, nem a vallásos vezetőkhöz. Nem azokhoz, akik fényes házakban lakomáztak, hanem azokhoz, akik a szabad ég alatt virrasztottak és őrködtek.
A pásztoroknak, akik számára az ég mindig is néma és idegen volt, az angyal örömüzenetet hirdet: üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, Dávid városában. És jelt is ad: az üdvözítőt ruhákba bugyolálva, egy jászolban találjátok meg.
Isten örömet küldött karácsonykor a világnak: azt akarja, hogy Jézus születése tiszta örömhír legyen, mert a gyermekben, aki megszületett, megérkezett a világ megváltása, az üdvösség, amire a halandó, saját sötétségében botorkáló emberiség vágyott és várt. Azért született meg az Üdvözítő, és azért vagyunk itt ebben az életben, hogy dicsőítsük és együtt legyünk vele, mert igenis szükségünk van Rá. A pásztoroknak is szükségük volt rá, akik távol a falvaktól virrasztottak a sötétben, és nekünk is szükségünk van rá, mert mi sokszor a saját sötétségünkkel vagyunk kénytelenek együtt élni. Ahogy a pásztorok, mi is várunk a hajnalra: jöjjön végre valami, ami eloszlatja a sötétséget, akár a mindennapi gondok sötét fellegét a fejünk felől, akár a félelmet, gyászt, bánatot ‒ mindazt, ami ránk nehezedik és nyomaszt. Vannak olyanok, akikre ez a karácsony is úgy jött rá, ahogyan a költő megírta: „elevenen a csillagok alá, az éjszakák sarába eltemetve”. Az Úr karácsonykor épp értük hasította meg az eget: földre szállt, és a pásztorok szemtanúi voltak ennek. A legelhagyottabbak, a legmagányosabbak. Hozzájuk szólt az angyal: ne féljetek! És hozzánk is szól: ne féljetek! Örömet hirdetnek az angyalok: a mennyország lakói is megerősítik, hogy a Teremtő teremtményként jött a földre. Az angyalok is örvendeznek az emberi nemzetség üdvösségének, tőlük tudjuk meg, hogy a Jó Pásztor eljött az övéiért, akik a sötétségben voltak kénytelenek élni – senki nem értette meg akkor ezt pontosabban, mint a pásztorok.
Precedensértékű diplomáciai látogatás a pásztorok angyali megkeresése: először a Szentírásban azért jöttek a földre Isten követeként, mert Isten is a földre jött. Ezt jelzi a dicsőség, ami körberagyogta a pásztorokat. Ezért nem kell félnünk nekünk sem. És ezért szükségtelen, hogy manapság is angyalok szálljanak a földre: mert jelen van Krisztus: Itt van az Üdvözítő, aki meg tud minket menteni attól, hogy bekebelezzen bennünket a sötétségünk: bűneink, fájdalmaink, csalódottságunk. Amiket mi is visszautasítunk, de nem tudunk megszabadulni tőlük, ezért kénytelenek vagyunk együtt élni mindezekkel. De az Üdvözítő, aki megment minket, ma is jelen van és bíztat: ne féljetek.
Kedves, TeSó, halld ki ma te is ezt az üzenetet a harangzúgásból, a családi ebéden az evőeszközök összekoccanásából: ne félj, mert a Világ Megváltója, Jézus Krisztus érted is megszületett. Vele nincs olyan sötétség, amely foglyul ejthetne, nincs olyan teher és fájdalom, amelynek hordozásában ne szegődne társadul. Nincs olyan sivár és fájdalmas karácsony, amelyet az Ő jelenléte ne tenne ünneppé. Keresd fel, szólítsd meg ma Őt, aki megszólít téged is, s legyen Vele közösségben áldott, boldog, kegyelmes karácsonyod!
Laskoti Zoltán