Jézus pedig ezt mondta: Én ítéletre jöttem e világra, hogy akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, vakká legyenek. (Jn 9,39)
Ahogy telnek az adventi napok és közeledik a karácsony, könnyű elmerülni egy idilli, békés, ünnepi légkörbe, amely annyira élesen elüt a mindennapok szürkeségétől. Ez a mi ünnepi komfortzónánk. Jézus maga beszél arról, hogy azért jött, hogy az embert ebből a komfortzónából kimozdítsa. Ítéletre jött a világra, és ezt az ítéletet a kereszten önmagán végre is hajtotta az övéiért. Ezért a keresztre tekintve láthatjuk azt a halált és ítéletet, amit érdemlünk, és amit Jézus helyettünk vállalt magára.
Kortársainak az ítélet végrehajtásáról úgy beszélt Jézus, hogy akik látnak, vakká lesznek, és akik nem látnak, azok látást kapnak. A vallásos komfortzónában maradva azt gondoljuk mi is, hogy átlátunk mindent, ami az ünnephez tartozik, tisztában vagyunk a bibliai összefüggésekkel és igazságokkal. Jöhet a karácsony, naprakészek vagyunk. Azonban vakon megyünk bele az ünnepbe, ha nem látjuk, hogy most mindennél fontosabb a személyes kapcsolat, amit az Ünnepelttel újíthatunk meg vagy alakíthatunk ki. Boldog az, aki a világban vaklálva ráismer és meglátja benne Isten fiát.
Várjuk őt úgy, ahogy az Ószövetség is beszél eljöveteléről: „De ki tudja majd elviselni eljövetelének napját, és ki állhatna meg, amikor megjelenik? Mert olyan lesz az, mint az ötvösök tüze és mint a ruhatisztítók lúgja”. (Mal 3,2)
Advent csendjében feleljünk ezekre a kérdésekre így: én, mert kegyelmet kaptam tőle.
Laskoti Zoltán
