A megtérésünk csak egyik állomása Isten munkájának, a java igazából akkor kezdődik, amikor megengedjük Istennek, hogy formálni kezdjen bennünket. Ez egy véget nem érő folyamat. Akkor csináljuk jól, ha napról napra fejlődik a kapcsolatunk Krisztussal, ha életünk történései kapcsán újabb és újabb felfedezéseket teszünk önmagunkkal, Istennel és a minket körülvevő világgal kapcsolatban. Olyan nincs, hogy már mindent tökéletesen teszünk. Folyamatosan rá vagyunk utalva, hogy tanuljunk, fejlődjünk, újragondoljuk a dolgainkat Isten aktuális üzeneteinek fényében.

Íme, 12 jel (a sok közül), amely azt mutatja, hogy lelkileg növekszel:

  1. Keresed a módját annak, hogy Isten szavát teljes egészében alkalmazd az életedre ahelyett, hogy csupán jóleső üzeneteket mazsoláznál ki belőle.
  2. Egyre több figyelmet fordítasz a belső hangokra, amelyek háborgatnak, és arra sarkallnak, hogy azt tedd, ami helyes.
  3. Meg tudod különböztetni azt, amikor szorosan Istennel jársz, és azt, amikor nem.
  4. Igyekszel elkerülni, hogy a magad hitét ráhúzd másokra, és keresed az egyensúlyt a kegyelem és az igazság között.
  5. Felhagysz azzal a vággyal, hogy kényeztesd a régi testi szokásaidat, amelyek valamikor hozzátartoztak az életedhez.
  6. Arra vágysz, hogy olyan hívőkkel vedd magad körbe, akik hozzád hasonlóan gondolkodnak, hogy együtt tudj növekedni velük a hitben.
  7. Tudatosan imádkozol, és bevonod Istent a döntéseidbe.
  8. Azzal törődsz, hogy Isten kedvét keresd, nem pedig azon problémázol, hogy a hitéleted milyen színben tüntet fel téged mások előtt.
  9. Rendszeresen foglalkozol olyan lelki gyakorlatokkal, mint az imádság, a bibliaolvasás, vagy találkozás hívő testvérekkel.
  10. Megalázod magad annyira, hogy imádságot, segítséget, elszámoltatást kérj, amikor észreveszed, hogy letértél az útról.
  11. Fontosabb neked, hogy alárendeld magadat Istennek, mint hogy az emberek észrevegyék és megtapsolják az eredményeidet.
  12. Arra vágysz, hogy Krisztust példázza az életed, és rajtad keresztül mások is megismerjék Őt.

Olasz Tímea

Az angol eredeti forrása: www.projectinspired.com

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .