„Miért harcoltok, vitatkoztok és veszekedtek egymással? Mert folyton önző kívánságok dúlnak a szívetekben!
Nagyon kívántok megszerezni bizonyos dolgokat, de nem kapjátok meg. Ezért gyilkoltok, irigykedtek másokra, és mégsem tudjátok megszerezni, amit szeretnétek. Veszekedtek és harcoltok, mégsem kapjátok meg, amit akartok, mert nem kéritek.
Vagy ha kéritek is, mégsem kapjátok meg, mert nem helyes indulattal kéritek. Hiszen csak arra kellene, hogy önző módon magatok élvezzétek.
Olyanok vagytok Istenhez, mint a férjéhez hűtlen, házasságtörő asszony! Hát nem tudjátok, hogy a világot szeretni annyi, mint Istent gyűlölni? Ha valaki a világ barátja akar lenni, az Isten ellensége lesz.” (Jakab 4,1-4 EFO)
Nem vagy Isten.
Soha nem is lehetsz! A lelked kapcsolatra teremtetett. Szükséged van biztonságra, tanácsra, védelemre, irányításra.
De, ha te akarod irányítani az életed, akkor leginkább a Sátánhoz hasonlítasz, aki ugyanezt csinálta.
Úgy vagy összerakva lelkileg, hogy egy magasabb rendű kapcsolattal tudsz jól működni.
Isten-függő szeretetre teremtettél.
Ha te irányítasz elfordulsz Istentől, a szeretettől.
Amikor elfordulsz, elfogy az erőd, a magabiztosságod. Lemerül az akkumulátorod, mert kimerült a szeretettartályod.
Kiüresedsz. Rádöbbensz újra, hogy ember vagy. Véges teremtmény. Beleütközöl emberi léted korlátaiba.
Persze, hogy érzed a korlátaidat!
Aggyal belátod, de az érzelmeiddel nem tudod elfogadni. Újra és újra nekimész, beleütközöl, míg tudatosul benned, hogy csak ember vagy és nem kisisten.
És… amikor beleütközöl a saját korlátaidba, az idegesít, feldühít.
Magasabb vagy alacsonyabb, okosabb, erősebb, tehetségesebb, sikeresebb, menőbb, szebb és gazdagabb szeretnél lenni.
Mindent meg akarsz kapni, mindent ki akarsz próbálni és iszonyat zavar, ha nem sikerül. Neked nem kellenek szabályok, sem korlátok. Te szabad akarsz lenni. Élni akarsz. Élvezni mindent. Vétkezni bűntelenül.
Mégsem marad tartós az örömöd…
Ja, és ha észreveszed, hogy másoknak viszont megadott Isten olyan tulajdonságokat, amelyek belőled hiányoznak, rögtön elfog az irigység és az önsajnálat. Úgy döntesz, még keményebben fogod csinálni. Menni fog az, csak jobban kell akarni! Küzdesz. Önmagaddal, a körülményeiddel, végső soron Istennel. Miért nem lehettél más, máshol, másokkal?
Szuper.
Pedig csak, teljesen rá kéne bíznod magad Istenre.
Mindent odaadni Neki. Kiönteni a szíved bizonytalanságát, fájdalmát és tehetetlenségét. És őszintén bízni, mint a gyerekek, akik nem kételkednek a gondoskodásban. A szívükben egyszerű, színleléstől mentes hit van.
A bizalmatlanság és az önteltség rokonok.
Mert az önteltség nem más, mint hatalmas, belső bizonytalanság abban, ki is vagy te.
Ezért harcolsz mindennel… és előbb-utóbb belepusztulsz.
Mikor hitted el, hogy tényleg tudod irányítani az életed?
Amikor rádöbbensz, ki is vagy valójában Isten szemében, akkor lehetsz biztos saját magadban! Amikor leteszed a fegyvert s megadod magad Isten szeretetének, szabad leszel.
Isten le szeretne győzni, hogy megmentsen… önmagadtól. Tudja jól, hogy az életed legnagyobb ellensége TE vagy. Önveszélyesen önző vagy. De Isten annyira szeret és értékesnek tart, hogy nem nézheti, ha önpusztító módon élsz.
Mindenképp meg akarja nyerni a szívedet!
Az életed legjobb módja az, ha teljesen átadod magad Neki.
Az önátadás felszabadít és békességet ad.
Gondolkozz ma el ezen!
Add oda a szíved Istennek teljesen!
Vadász Sándor