Beszóltál?!

1331139114.9094-Kpkivgs-f [157700]

Gondolatok az Anonim alkotók klubja (2014) c. film alapján

Amikor egy stáblistában megjelenik az Agymenők Pennyje (Kaley Couco) és Oz az Amerikai pitéből (Chris Klein), úgy gondolom, az a film megérdemli a figyelmet. Az Anonim alkotók klubja egy hobbiírókból álló kis önképző kör, akik saját csoportjukról forgatnak dokumentumfilmet. Maguk közé fogadják az ifjú Hannah Rinnaldit (Kaley Couco), aki amellett, hogy soha egyetlen normális könyvet nem olvasott, nagyon szeret írogatni. Mindannyiuknak nagyratörő tervei vannak kiadott és megfilmesített szerzeményekről, de arra senki nem számít, hogy éppen Hannah válik sikeressé. Lassan rossz irányt vesznek a dolgok, és egymás támogatása helyett megpróbálják megfojtani a másikat egy kanál vízben…

Maga a film nem is érdemel több szót, sajnos a színészi gárda sem segít rajta. Az első 30 perc után már valóban erőt kellett vennem magamon, hogy végignézzem. Vígjátéknak indul, de valahogy erőtlen az egész. Azonban a téma, amivel foglalkozik, nagyon is megérintett. Igaz, hogy a film kicsit szélsőséges személyiségeket hoz, mégis életszerűnek tűnik a karakterek egymáshoz való viszonyulása. Manapság sokan szeretnének maradandót alkotni – ki így, ki úgy. Véleményem szerint háromféle ember létezik:

  • aki tudja mire képes,
  • aki nem tudja mire képes,
  • és ki azt hiszi, hogy tudja mire képes.

Ez az utóbbi a legveszélyesebb. Ez az a hozzáállás, amikor sikeresek akarunk lenni valamiben (amihez valójában nem értünk), és ennek érdekében összefogunk másokkal, dolgozunk rajta, időt és energiát, pénzt fektetünk bele, álmodozunk. Ha ezek után nem mi válunk sikeressé, hanem valaki más, hozzánk közel álló személy (aki véleményünk szerint tehetségtelenebb nálunk), akkor nem tudunk örülni a másik sikerének, mert az eseményeket inkább saját bukásunknak érezzük. Úgy gondoljuk, hogy a mi sikertelenségünkért a másik a hibás. Ekkor fogalmazunk meg kritikákat a sikert aratott személy felé. Nem az építő, segítő szándékú meglátásokra gondolok, hanem valami álságos taktikából fakadó, gonosz, indulatos, romboló hatású, viccesnek vagy hízelgőnek beállított ízléstelen megjegyzésekre. Hátha visszavesz egy kicsit… Hátha megérzi ő is, milyen rossz nekünk…

fullwidth.a0428184 [157702]

Olyannyira letarolva érezzük magunkat, hogy észre sem vesszük a másik segítő szándékát, a valóban építő hozzászólásait. Azt hiszem, éppen az ilyen emberek miatt cseng olyan rosszul a kritika szó is. A kritika valójában műelemzés, értékelő vélemény, és egyáltalán nem keverendő össze az ítéletalkotással. Korunkban azonban az emberek szerint a kritika bántó leértékelést és mérhetetlen nagy gonoszságból elkövetett bűncselekményt jelent. Épp ezért az első gondolat, ami eszünkbe jut: „Hogy merészel bírálni engem?”, s nem pedig: „Mond valamit, végiggondolom. Talán kihozhatunk ebből közösen valami jobbat!” Ma, ha valakit kritizálnak, akkor az illető ritkán áll meg végiggondolni, hogy van-e alapja az elhangzottaknak.

Az Anonim alkotók klubja arra tanított meg engem, hogy aki nem ismeri saját magát és nincs tisztában az értékeivel, a tehetségével, azon semmilyen kritika nem segít. Nem az a baj, hogy pozitív vagy negatív megjegyzéseket tesznek a munkánkra, életünkre, hanem az a gond, hogy minden ilyen megjegyzést beszólásnak tekintünk, amire aztán bosszúval felelünk. A ló másik oldala, amikor a dicsérő szavakból arra következtetünk, hogy csak azért mondanak ilyet, mert sajnálnak minket. Nem vagyunk tisztában saját magunkkal annyira, hogy a kritikát helyesen kezeljük és beépítsük az életünkbe.

Amikor édesapám sakkozni tanított, és eleinte mindig legyőzött, azt mondta: „Többet tanulsz tíz vesztett csatából, mint egy győztes háborúból.” Hiszen nem az számít, hányszor veszítesz, hanem hogy mit tanulsz a csaták közben, és hogy minden új játék esélyt ad neked a győzelemre. Mások sikere és a másiktól érkező kritika nem bukás, hanem egy lecke a győzelemhez vezető úton.

Menyus

Facebook kommentek



Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

A szerzőről:

Nigriny-Demeter Adrienn (Menyus) vagyok. A Kárpátaljai Keresztyén Diakóniai Jótékonysági Alapítvány koordinátoraként, valamint pályázatíróként dolgozom Beregszászban. Szeretem a rugalmas munkaidőmet, mert így megengedhetem magamnak, hogy a munkám mellett sok egyébbel is foglalkozzam. Isten kegyelméből fantasztikus család áll mellettem, Beregszászban élünk. Amikor dühös vagyok a világra, festek. A TeSó blog hasábjaira elsősorban filmajánlókat írok.