Halál, gyász, gyászfolyamat – Tagadás (1)

21f45f4bde4f8df379367640bb5cfaa5

Az utóbbi hét során Kárpátalján több felfoghatatlan tragédia történt hirtelen. Valójában naponta történnek szörnyűségek, de amikor mindez elérhető távolságba kerül, akkor vesszük észre, hogy valakinek a halála hány embernek okozhat „előhalált”, valami feldolgozhatatlannak tűnő belső megsemmisülést.

Néhány sorral semmit sem tehetek jobbá. Mint mindenki, én is tehetetlennek érzem magam, és tudom, hogy bármilyen szándék csupán minimális támogatást nyújthat ilyen helyzetben. Mégis megpróbálok némileg objektívan felsorakoztatni néhány olyan tanácsot, ami talán segíthet azoknak az embereknek, akik ilyenkor a gyászolók mellett vannak.

A gyász folyamata az egyik legnehezebben feldolgozható trauma. Belegondolni is nehéz abba, hogy milyen érzés, ha valaki ott volt a helyszínen és sokkos állapotba került, vagy valakinek a mindennapjaiból kiszakítottak egy darabot, egy számára fontos személyt, milyen elveszíteni egy gyermeket vagy egy szülőt, egy testvért, barátot? Hogy lehet ezt feldolgozni? Ki tud támogatni ilyen helyzetben? S az a kiábrándító és elkeserítő valóság, hogy nálunk, Kárpátalján valóban nem sokan. Általában ha valakit sokk ér, klinikai pszichológustól kaphat támogatást. Ha valaki gyásszal küzd, terápiás kezelést kaphat pszichológustól, lelkigondozótól. Ez valóban fontos és szükséges lépés, hiszen egy olyan személy támogatását kapja meg a gyászoló, aki hozzáértésével hozzájárul a halottól való búcsúzáshoz.

Sajnos nálunk kevés a szakember, de ami ettől is súlyosabb probléma, hogy a kárpátaljai ember szégyell ilyen segítséget igénybe venni. Mégis szükséges, hogy a gyászoló megfelelő támogatást kapjon a gyász feldolgozásában. Ki segíthet? Barát vagy? Akkor te vagy az az ember! Szomszéd vagy? Akkor te vagy az az ember! Családtag vagy? Akkor te vagy az az ember!

Segítséget nyújtani nagyon nehéz, épp ezért, ha úgy érzed, képtelen vagy rá, akkor keress szakembert! A pszichológusok nem sámánok, nem a kattantakkal foglalkoznak, és nem számítanak luxusnak. Ők szakemberek, akik ott tudnak segíteni, ahol te kevésnek érzed magad. Ha úgy érzed, hogy többet rontasz a helyzeten, mint építesz, akkor ne szégyellj és ne restellj segítséget kérni!

Ha te elég közel vagy ahhoz, hogy tudj segíteni, akkor kérlek, akard és tanuld a segítségnyújtást. Felelősséged van. Valószínűleg ő még nem kész arra, hogy veled imádkozzon, de te könyörögj érte és vidd naponta az Úr elé a fájdalmát! Imádkozz azért is, hogy megfelelő támasza lehess! Ha úgy érzed elég jó a kapcsolatod azzal az emberrel, akit ilyen veszteség ért, és erőt tudsz venni magadon, akkor tarts szem előtt néhány fontos dolgot a barátod, szeretted gyászával kapcsolatban.

Az elkövetkező két hétben időközönként közlünk egy-egy bejegyzést, amely a gyászfolyamatban való segítségnyújtásra irányul, melyhez a Kübler-Ross-féle szakaszokat vesszük alapul.

A gyásznak folyamata van: elutasítás, düh, alku, depresszió, elfogadás. Ezek a szakaszok másképp és másképp zajlanak mindenkinél, illetve különböző ideig tartanak. Sok esetben azonban a gyász lehet patológiás is: ha úgy tűnik, hogy valaki mégis elég jól kezeli azt őt ért veszteséget, az veszélyes, és lehet valami a felszín alatt, ami később fog visszacsapni. Gond lehet az is, ha túl gyorsan „túl van rajta”; máskor viszont túl sokáig húzódik egy-egy szakasz, amikor a gyászfolyamat megreked.

Az első szakasz a tagadás, elutasítás szakasza. A veszteség híre hallatán sokan sokkos állapotba kerülnek, ami tagadást, elutasítást von maga után. Üresség ez, az érzelmi reakciókra való képtelenség, mely néhány órától egy-két napig terjedhet. A sokk funkciója a késleltetés, vagyis az ember így kísérli meg fokozatosan magához engedni a megrázkódtatást. Ilyenkor hagyd, legyél mellette, de inkább némán; a szavak ebben a helyzetben értelmetlenek. Engedd, hogy elkezdje érezni a fájdalmat; engedd, hogy a gondolatok kezdjenek tisztázódni; engedd, hogy megküzdjön a folyamat első szakaszával! Ne erőszakold az elfogadást, ne próbálj nyomulni a biztató frázisokkal! Légy mellette és szeresd nagyon! Segíts, amiben tudsz, de ne végy ki minden munkát a kezéből, hiszen a temetés körüli intézkedések neki is segítenek abban, hogy ne maradjon teljesen tehetetlenül egyedül a veszteség felfoghatatlanságával. (Folyt. köv.)

„Aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban, azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket.” (2Kor 1,4)

Sárközi Andrea 

Facebook kommentek



Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

A szerzőről:

Papíron huszonéves, odabent 8 és 80 egyszerre. Nincs hosszútávú, stabil munkám, az egyetlen szilárd terület a pedagógia világa. Ezen belül néha hátrányos helyzetű gyerekeket táboroztatok, néha élménypedagógiával vagy szexuális neveléssel foglalkozom, néha egyetemen dolgozom, néha pedagógusképzést tartok, vagy egyszerűen csak besegítek valahol valamibe, amiben értéket, lényegi dolgot találok.
Állítólag örök csavargó, szerintem viszont az időm nagy részét a fejemben töltöm, az meg eléggé egyhelyben van. Azért az igaz, hogy ha utazhatok, írhatok, főzhetek, a legjobb barátaimmal lehetek, és közben még a Jóbarátok is megy a háttérben, akkor elég boldog vagyok.
Istenben azt szeretem a legjobban, hogy mindig elképesztő kalandokba küld, és folyton felemel, de azért közben jó sokszor összetör, hogy sose feledjem: az alázat az egyik legfontosabb érték, amit életem végéig szeretnék megőrizni.