Csodálattal figyelem és tűnődöm azon, ahogyan egy pici parázs lángra kapva egyre nagyobb és nagyobb tűzzé növi ki magát. Néhány egészen kicsi piros ponttal kezdődik minden, és mégis mekkora kár kerekedik belőle. Senki nem buzdítja, nem erőlteti, talán csak a lengedező szél támogatja, mégis határozottan bontakozik ki és terjed szét.
Néhány felkavaró, sérelmekkel teli nap után haragtól izzó parazsakat véltem felfedezni a szívemben. Büszkeségem viharos szélként élesztgette a készülődő tüzet. Nem foglalkozok vele, elfelejtem. Nem akarok foglalkozni vele, el akarom felejteni. Ám a sértődöttségem lángra kapott, és futótűzként bejárta az egész szívemet. Úgy gondoltam, az idő elnyomja. Ehelyett pusztított. Égetett. Felemésztett.
Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet, mert onnan indul ki az élet. (Példabeszédek 4,23)
Újra és újra elkövetem ugyanazt a hibát: megfeledkezem a szívem vigyázásáról. Felüti benne a fejét a veszedelem első jele, és rendszerint figyelmen kívül hagyom. Elegendőnek gondolom magamat, a saját akaratom, az összeszorított öklöm arra, hogy megóvjam. Túlságosan a külső támadásokra összpontosítok, közben a csalárdság odabent burjánzik. Félek attól, hogy valaki megéget, közben önmagam jelentem a legnagyobb veszélyforrást.
Miután ez a tűz már nemcsak bennem pusztított, hanem a környezetemet is megfertőzte, épp itt volt az ideje, hogy felhagyjak az erőlködéssel és végre segítséget kérjek. Becsukott szemekkel, térdre ereszkedve tisztogattam a lelkem. Vágytam a találkozásra. Éreztem, hogy meglátogat, ide jön hozzám, új tüzet hoz.
„Várlak, most takargatás nélkül mindent megmutatok. Láthatod, újból elrontottam. Haragszom, ítélgetek, háborgok. Számtalan kört futottam, míg idáig értem, hogy Téged hívjalak, de itt vagyok, és ez vagyok én, Uram.”
S ahogy áldott csendben várom a változást, a szívem átmelegszik. Az új tűz ég benne. Olthatatlan láng. Izzik a szeretetétől, a békéjétől, az áldásaitól. Lelke állhatatos szélként táplálja. A tűz újra fut, minden csontomat eléri, az arcomra is kiül, s életem az Ő tiszta fényének bár homályos, de igazi tükre lehet.
Baranyi Eszter