Legtöbb gyülekezetben mostanában ünnepelnek úrvacsorát újbor alkalmából. Egyre több helyen átneveztük ezt az alkalmat. Sok gyülekezet reformáció alkalmából vesz úrvacsorát. Megértem azokat, akik így tesznek. A borral sok gondunk van itt Kárpátalján is. Hány családot tesz tönkre az alkohol! Mit is ünnepelnénk azon, hogy megint van bor?! Így megértem azokat, akik az újbor ünneplését nem támogatják. De mégsem értek egyet velük.
Megkerülhetetlen, hogy János evangéliuma szerint Jézus első csodája (nevezhetjük jelnek is!) egy lakodalmon történt. Ez a csoda arról szólt, hogy az elfogyott bor helyére újabb kb. 600 litert „csinált” Jézus – vízből (Jn 2,1-12). Jézus ellenfelei pedig azzal vádolják őt (saját bevallása szerint), hogy „Íme, a nagyétkű és részeges ember, a vámszedők és bűnösök barátja!” (Mt 11,19)
Jézus tehát nem nézett olyan fenntartással a borra, mint mi. Újbor alkalmából szerintem nem pusztán a bort ünnepeljük, hanem Isten gondviselő kegyelmét, amellyel nem csak a legszükségesebbet adja meg (új kenyér), de annál sokkal többet. Isten azt akarja, hogy boldogok legyünk. „A bor megvidámítja az ember szívét.” (Zsolt 104,15)
Szerintem ezért változtatta borrá a vizet ott Kánában is. Azt akarta, hogy az emberek jól érezzék magukat azon az esküvőn. Ezért tett csodát. Nem azért, mert erre édesanyja kérte, vagy mert a háziakat szerette volna megkímélni a szégyentől. Jézus boldognak akar minket látni! Ezért gyógyít, ezért szabadít meg a bűneink terhétől, ezért állítja helyre az Atyával való kapcsolatunkat. Ezt a figyelmes és bőséges szeretetet ünnepeljük ilyenkor.
Mekkora nagy szükség van ma erre! Rengeteg aggódó, közönyös vagy éppen félelemmel teli embert látok magam körül. Jézusra van szükségük. Arra az igazi boldogságra, amit Ő ad, és amit a körülményeink nem vehetnek el. A hétköznapit, megszokottat, szürkét – Jézus változtatja meg a mi életünkben is. És a vízből bor lesz!
Ott van a gond, hogy sokan ezt a boldogságot pótszerektől várják. Például az italtól. Vagy a drogtól. Vagy ezért keresik (szinte már üldözik) a szerelmet sokan, hogy ettől boldogok legyenek. Ezek az emberek tévednek. Az ajándékot ünneplik az ajándékozó helyett.
A kánai menyegző történetében az én kedvenc alakjaim a szolgák. Azok a névtelen emberek, akik telehordják a kővedreket vízzel, és visznek belőle a násznagynak. Még azt sem tudjuk, hányan voltak, de a csoda általuk történt. Ha ők nem engedelmeskednek Jézusnak, ha nem végzik el a vízhordás nehéz munkáját – akkor a vendégsereg nem kap bort. Itt szeretném látni magamat a történetben mint Jézus szolgája: az a feladatom, hogy mások életébe is elhozzam a csodát, az örömöt; hogy a másik szívében a hétköznapi ünnepivé változzon; hogy minél több ember körülöttem átélje a csodát – lehet a vízből bor! Az sem számít, ha közben én a háttérben maradok. Nem számít, ha nem köszöni meg senki, amit tettem. Nekem elég öröm az, ha látom a csodát megtörténni. Sőt, szerintem nagyobb öröme van a vízhordó szolgának, mint annak a vendégnek, aki az asztalnál ülve kóstolgatja a bort. „Aki másokat felüdít, maga is felüdül.” (Péld 25,11)
Jézus minket nem csupán vendégnek, hanem szolgának hívott el!
Kacsó Géza
