Széllel szemben

Néhány napja úgy döntöttem, nem busszal utazom kétfalunyit, hanem előveszem a kétkerekűmet. Amikor megérkeztem a célhoz, és kiderült, mivel jöttem, azt kérdezték tőlem: honnan fújt a szél? Szél? Miféle szél? – kérdeztem. Ó, akkor ez egy kirándulás volt neked, válaszolták. Tényleg az volt.  Ragyogó napsütés, enyhe idő, a mozgás adta kellemes érzések… 45 perc kikapcsolódás. Még csak ki sem izzadtam.

A hazafelé út már nem volt ennyire szórakoztató. Először azt gondoltam, nem vagyok formában, azért olyan nehéz tekerni. Aztán rájöttem, hogy valójában a szél a hibás. Az, amelyik szembe fújt. Alig vártam, hogy a mezős részen túljussak, és beérjek a házak közé. Gondoltam, azok majd felfogják a szelet. Tévedtem. Az utcákba beszorult levegő egy irányba hömpölygött: szembe velem. Még nagyobb harc következett. Látszólag minden összeesküdött ellenem. A mellettem elvágtázó XXL-es autók szele majd ledobott a bicikliről. Néhány pofátlanul előző kamion leszorított az útról. Elkezdett fájni a térdem. Az úthibákat is kerülgetni kellett. És akkor az autósok még rám is dudáltak! Persze, könnyű nekik a sok lóerővel a fenekük alatt, a szélmentes térben, kényelmes ülésen. Ülne csak az én helyemen, megnézném, hogyan boldogul!

Úgy sejtettem, ez az út kicsivel tovább fog tartani 45 percnél. Meg is lepődtem, amikor hajszálpontosan annyi lett. Csak „kicsit” jobban elfáradtam. 🙂

Ahogy az elemekkel dacoltam, eszembe jutott néhány hittestvérem élete. Azoké, akik „széllel szemben” élik az életüket. Akik néha (vagy gyakran) úgy érzik, hogy minden ellenük van. Néhányuk alig pár napja van így. Mások már évek óta vergődnek. A szívem szakad meg értük, de példáim is ők a kitartásban: „És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, feltámadtak a szelek, és nekidőltek annak a háznak, de nem omlott össze, mert kősziklára volt alapozva…” (Mt. 7,25)

Miért van az, hogy valakik ezerrel szakítanak a hit útján, nekem meg minden méterért vért kell izzadnom? Mikor lesz újra egyenesben az életem? Mitől válik mostanában olyan nehézzé az, ami eddig csettintésre ment?

Ismerős kérdések? Valamikor segít, ha megtalálod a válaszaidat. Elég rájönni, mitől van huzat: becsukod az ablakot, és megszűnik a probléma. Máskor viszont nem segít az okoskodás. Egy meteorológus meg tudja mondani, mitől van szélvihar – segít ez annak, akinek a házáról levitte a tetőt?

A szelet nem tudod irányítani. Hiába tekered gyorsabban a bringát, attól nem múlik el. Csak még nagyobb ellenállásba ütközöl. A szelet az irányítja, aki teremtette. És mégis milyen bátran osztogatjuk a kenetteljes tanácsokat: „Bízzál, az Úr megsegít”, „Fordulj Krisztushoz, Ő megszabadít!”, „Imádkozz, az Úr meghallgat”… Magyarán: élj kegyesebben, és minden rendbe jön! Volt idő, amikor én is tudtam a megoldásokat. Egészen addig, amíg egy nyáron nem kerültem szembe a széllel.

Akkor tanultam meg, hogy nem az a kérdés, mi folyik körülöttem, vagy hogyan könnyíthetek a szorításon. Az a fontos, hogy Isten mit akar, mit tegyek. Néha van könnyebb megoldás, és csak én gondolom, hogy a legnehezebben járható út az Isten szerinti. Máskor meg kell állni, és megvárni, amíg elül az orkán. Ha viszont tudom, hogy nekem pont ARRA vezet az utam, és éppen MOST kell mennem, akkor nincs mese: szembe kell szállni a széllel. Akkor nem azt várja Isten tőlem, hogy vágtázzak, hanem hogy tartsam az irányt, és a helyzet engedte sebességgel haladjak a célom felé. És igen, mindig lesznek, akik dudálnak. Lesznek, akik leszorítanak az útról. Én akkor is oda fogok érni, időben. Nem azért, mert olyan edzett vagyok, vagy nagyon akarom.  Azért, mert ott a helyem. Valaki az életével fizetett, hogy ott lehessek, ahol Isten látni akar. És nem érdekes, mennyi erőfeszítésbe kerül úton maradni. A menny bőven megér ennyit.

Testvér! Te, aki foggal-körömmel harcolsz a hitedért – ne add fel! Tudom, hogy nehéz. Látom, hogy alig haladsz előre. Nem ítéllek el azért, ha utálod a szelet. Szurkolok neked, hogy tarts ki, hogy egyike lehess a hithősöknek, akik valóban elmondhatják magukról: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végezetre eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró ama napon”… (2Tim 4,7-8)

Olasz Tímea