„Talán eltűnök hirtelen, mint az erdőben a vadnyom. Elpazaroltam mindenem, amiről számot kéne adnom.” Szoktak poénkodni azzal, hogy én azok közé az elvetemültek közé tartozom, akik fejből tudnak idézni József Attilát szinte minden élethelyzetben. Most már tudok örülni ennek – akkor, amikor azt a kevés József Attila-verset megtanultam,…

Mutatok nektek egy múlt századi klipet: https://www.youtube.com/watch?v=7YzW1nMB9fk Szoktam játszani a klipekkel: lehúzom a hangot, és csak a szememre hagyatkozom. A legtöbb sikerdalnál ilyenkor egyetlen üzenet marad meg: itt a testem, használd! Ennél a Madonna-klipnél viszont összeállt bennem egy történet.

Wislawa Szymborska: Pocsolya (Kałuża) Emlékszem gyerekkoromból e rémületre. Kikerültem minden pocsolyát, hát még a frisseket, zivatar után. A frisset, hisz feneketlen is lehetett, jóllehet egészen másnak látszott. Belelépek s eltűnök hirtelen, süllyedni kezdek a mélybe, még annál is lejjebb, a mélybe, a felhők tükörképe felé, vagy még annál…

Pálos Rozita: Fohász találj magadra bennem Uram hogy létezzem mielőtt leszáll az alkony Időről időre rácsodálkozok erre a kis versre. Csupán három sor az egész, és mégis, úgy érzem, az írója mérhetetlen igazságot, fájdalmat sűrített belé. Sokat gondolkodtam mostanában, miről is kellene szólnia ennek a bejegyzésnek. Bevallom, rendszereztem, témákat…

Őszintén, egy kis irigységgel vegyes csodálattal nézek azokra az emberekre, akik soha sem félnek. (Na jó, alaposan át van itatva irigységgel ez a csodálatom.) Jöhet nehézség, ismeretlen helyzet, kihívás és próba, bátran és nyugodtan mennek előre. Szerintem jól csinálják.