“Úgy van az Isten országa, mint amikor az ember magot vet a földbe, azután alszik és felkel, éjjel és nappal: a mag sarjad és nő, az ember pedig nem tudja, hogyan. Magától terem a föld, először zöld sarjat, azután kalászt, azután érett magot a kalászban. Amikor pedig a termés engedi, azonnal nekiereszti a sarlót, mert elérkezett az aratás ideje.” Mk 4,26-29
Teljesítményközpontú világunkban az az elvárásunk, hogy ha valamibe belekezdünk, annak minél hamarabb eredménye legyen. Akkor vagyunk elégedettek, ha gyorsan elérjük a célunkat: nem véletlen, hogy a reklámipar is folyton gyors eredményekkel kecsegtet minket, mint például a 30 nap alatti drasztikus fogyás, a 3 hónapon belül elért középszintű nyelvtudás, sőt, nemrég egy 3 napos szobatisztaságra szoktató tréningről szóló cikk is elém került. Sietünk és siettetünk. Erre van berendezkedve a világunk.
Sokszor a hitéletünkhöz is ezzel az elvárással közelítünk. Szeretnénk azonnal mindent érteni, rossz tulajdonságainktól pikk-pakk megszabadulni, egyik percről a másikra új szokásokat kialakítani. Három nap alatt akarunk Rómát építeni. Azonban Isten munkája nem mindig látványos vagy azonnali, ugyanis hitbeli gyarapodásunk türelmet és időt igényel. Mint a mag, amely a föld alatt először gyökeret ereszt, úgy a lelki növekedés is gyakran lassú, rejtett és csendes módon zajlik.
A Bibliában gyakran visszatérő hasonlat az, hogy Isten a magvető, aki a magokat elveti a szívünkben. El lehet mondani, hogy az Úr ezekben az években pazarlóan bánik az igével. Számtalan forrásból szól az Ő szava, s mindannyian halljuk egyformán – akár a templom padjaiban ülve, vagy ezt a cikket olvasva – és mégsem ugyanúgy működik bennünk. Eszembe jutott erről, amikor tavaly nyáron többféle zöldséget vetettük a férjemmel. Azonos minőségű és nedvességtartalmú földbe, kis pohárkákba egy-egy szem magot helyeztünk el. Mindegyik ugyanúgy kapott vizet és napfényt. Némelyik gyönyörűen kibújt és növekedni kezdett, de volt olyan is, ami a földben maradt. Éppen így van a szívünkbe hullatott maggal is: az elmondott ige valakiknél gyümölcsöt terem, némelyeknél elszárad. Nem tudjuk, nem értjük, hogy miért, mivel a növekedés titok. Az Isten egyik kifürkészhetetlen útja.
“A mag sarjad és nő, az ember pedig nem tudja, hogy hogyan.” Mk 4,26
Pál apostol a Korinthusbeliekhez írott első levelében ezt írja:
“Én ültettem, Apollós öntözött, de Isten adta a növekedést” 1Kor 3,6.
Végső soron akkor Isten döntésén múlik, hogy kisarjad-e a mag, vagy a földben marad. Más emberek hitbeli növekedését Isten rajtunk nem kéri számon, azonban a vetést és az öntözést igen. És ez amennyire megnyugtató, annyira nyugtalanító is. Ugyanis keresztyén emberként felelősséggel vagyunk embertársaink iránt. Az első gondolatomhoz visszatérve – ez bizony sokszor időt és türelmet vesz igénybe. Kitartó imádkozást, alkalmakra való hívogatást, beszélgetést, kezdeményezést jelent. Mindenkor bíznunk kell Isten döntésében és az ő időzítésében, még akkor is, ha (még) nem látjuk a közvetlen eredményeket.
Keresztyén Eszter
