Mióta gyerekeim vannak, folyamatosan szembesülök azzal, hogy felelős vagyok két kicsi ember biztonságáért, egészségéért, fejlődéséért. És bevallom, kicsit szorongok attól a gondolattól, hogy emellett az én felelősségem az is, hogy Istennel elkezdjem megismertetni őket. A gyerekeim első benyomásukat a keresztyén hitről, Isten emberek iránti szeretetéről rajtam, rajtunk keresztül kapják majd. Nem szeretném elrontani. Sem azzal, hogy bármit erőltetnék, sem azzal, hogy elhanyagolom a dolgot, azzal pedig végképp nem, hogy egy hiteltelen keresztyén élet mintáját látják rajtam. Abban nem vagyok biztos, hogy lehetséges lenne bárkit hitre nevelni – ez szerintem már a Szentlélek hatásköre – de hittel és hitben egész biztos, hogy lehetséges, és szerintem érdemes is. A TeSó blog keresztyén gyerekneveléssel foglalkozó rövid sorozatának az a célja, hogy a hogyannal kapcsolatban nyújtson kapaszkodót olyan hozzám hasonló, kérdésekkel teli gyakorló szülőknek, akik nyitottak az egymástól tanulásra.

Sorozatunk első részében Miskolczyné Bokor Árnika pszichológust, két kislány édesanyját a Debreceni Úrréti Református Gyülekezet kismamakörének egyik lelkes vezetőjét kértük meg, hogy adjon néhány gyakorlati tanácsot ahhoz, hogyan lehet már a legkisebbekel is elkezdeni megismertetni mindazt, amiben keresztyénként hiszünk.  (Molnár-Kovács Dorottya)


Hitre szeretni

Azt gondolom, hogy keresztyén szülőként az egyik legfőbb vágyunk, hogy gyermekünk is megismerje és élő kapcsolatban legyen azzal a szerető Istennel, akit mi is ismerünk. Hiszen szülőként a lehető legjobbat akarjuk adni a gyerekünknek, és ez maga a hit. Ez az igazán biztos garancia arra, hogy bármi is éri őt az élete során, mindig biztonságban tudhatjuk, akkor is, ha mi nem lehetünk vele már.  De hogyan tudjuk mindezt átadni nekik? Vigyük templomba, írassuk keresztyén intézménybe, járassuk hittanra? Azt gondolom, ezek is fontosak, de nem ezek a leglényegesebbek. Mi, keresztyén szülők vagyunk azok, akiknek elsősorban az a lehetőség és felelősség megadatott, hogy bemutassuk nekik az élő Istent. Ezért a gyerekeink hitre nevelésében a saját Istennel való kapcsolatunk ápolásának is kulcsfontosságú szerepe van. Hiszen ha mi ismerjük és szeretjük Istent, akkor ez ki fog hatni a mindennapjainkra, a családi légkörre. Ha szülőként szeretettel vagyunk a gyermekünk felé, reagálunk a szükségleteire, éreztetjük vele, hogy fontosnak tartjuk, akkor már a kis csecsemőben is az alapozódik meg, hogy lehet bízni a világban, értékes vagyok. Így később is azt tapasztalja meg, hogy a világ alapvetően jó, feltétel nélkül szeretik és elfogadják őt. (Ez nem egyenlő a mindent ráhagyó szülői neveléssel, hiszen határokat szükséges állítani már kiskorában is a gyermeknek. Viszont fontos kifejeznünk, hogy a szeretetünket nem a jó vagy a rossz viselkedéstől tartjuk függőnek.)

Nagynak tűnhet ez a felelősség, és persze nem mindig sikerül tökéletesen jól reagálni. A gyerekeink tükörként mutatják meg az elakadásainkat, a hibáinkat, a bűneinket. Rengeteget tanulhatunk önmagunkról általuk, és ha tudatosan állunk ehhez, a személyiségünk is érettebbé válhat ezáltal. Nem tökéletes, hanem elég jó szülőre van szüksége a gyerekeinknek, aki van, hogy fáradt, ideges, kialvatlan, dühös, frusztrált. Emberek vagyunk, még ha Jézus által Isten megváltott gyermekei is, de itt ezen a Földön, ebben a testben esendőek. Ezáltal viszont lehetőségünk nyílik megmutatni a gyermekünknek a bocsánatkérés és a megbocsátás gyógyító erejét, amit mi is megtapasztaltunk Jézus által. Helyreállhat a kapcsolat a hibák ellenére, a szeretet nem szűnik meg akkor sem, ha nem vagyok tökéletes. És ezt megtapasztalhatja mind a gyermekünk, ha ő hibázott és bocsánatot kér, és megtapasztalhatjuk mi is szülőként, ha mi hibáztunk és ezt beismerjük, bocsánatot kérünk a gyermekünktől. Mindezeken túl pedig ott van az Úr kegyelme, ami túlmutat rajtunk: imádkozhatunk azért, hogy amit mi elrontunk szülőként, azt Isten pótolja be. Imádkozhatunk azért, hogy a gyermekünk is megtérjen, hiszen a megtérést a Szentlélek adja.

Szeretnék végül néhány ötletet adni, ami a mi családunk életében jelen van egy 1,5 és egy 3,5 éves kisgyerek mellett:

  • Amikor kint vagyunk a természetben, akkor beszélünk arról, hogy ezt a sok szépet Isten teremtette.
  • Az ő kis vágyukért velük együtt imádkozunk (például azért, hogy essen hó).
  • Hétköznapi eseményekben igyekszünk meglátni Isten gondoskodását, megköszönni az Ő kedvességét (például hálát adunk, ha reggel siettünk az oviba, és pont elértük a villamost).
  • Autóval való indulás előtt imádkozunk az útért.
  • Hálát adunk az ételért. Ezt általában egy rövid énekkel szoktuk, a kicsik természetes nyelve ugyanis ilyenkor még a játék, a mese, az ének, így a keresztyén énekeknek, a Gyermekbibliának (Jézus meséskönyve a Biblia), a gyülekezeti játékos gyerekórának nagy szerepe van.
  • Igyekszünk hangsúlyt fektetni a keresztyén baráti, testvéri kapcsolatok ápolására, részt veszünk gyülekezeti kiscsoportban, táborban.

Ezeken kívül pedig szinte minden lehet Istent bemutató dolog: egy kakis pelenka cseréje, a koszos ruha kimosása, amikor századjára olvasod el ugyanazt a mesét, és az is, amikor önfeledten játszotok vagy gyönyörködsz a gyermekedben. Szülőként feladjuk a saját kényelmünk – ahogy Jézus is feladta –, és áldozatot hozunk a gyermekeinkért, hiszen Istentől kapott jutalmak, ajándékok ők.

Miskolczyné Bokor Árnika

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .