„Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyan ne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?” (Róm 8,32)
Tökéletes karácsony. Minden évben próbálunk egy elképzelt ideát kergetve megfelelni a sokszor saját magunk által támasztott elvárásoknak. A tökéletes ajándékok után rohangálunk, kutatjuk a tökéletes bejgli, mézeskalács, karácsonyi vacsora receptjét, hullafáradtra dolgozzuk magunkat, hogy az ünnepre minden tökéletesen a helyére kerüljön. Még talán december közepén ott bujkál a gondolatainkban, hogy a karácsony igazából arról szól, hogy Isten mennyire szeret bennünket, de aztán az ünnepi napokhoz közeledve teljesen elkap a gépszíj. Rohanássá válik minden percünk.
Lehetne még hosszan írni arról, hogy mit csinálunk ezekben a napokban rosszul, tanácsokat megfogalmazni arról, hogy hogyan kellene megfelelően hangolódni az ünnepre. Most azonban csak annyit kérnék tőled, kedves Olvasó, hogy szánj pár pillanatot arra, hogy ízlelgesd a fenti ige szavait. Olvasd el párszor, és próbálj helyet készíteni magadban annak a gondolatnak, hogy Isten olyannyira szeret, hogy a tulajdon Fiát nem kímélte. Iszonyatosan erős szavak ezek, melyek úgy hiszem, sokunkat arra késztetnek, hogy majd megállva a saját kis tökéletlen karácsonyunkban halkan csak annyit rebegjünk: „köszönöm”.
Papp Adrien
