„Boldog, akit kiválasztasz, és közeledbe engedsz, hogy udvaraidban lakozzék. Hadd teljünk be házad javaival, templomod szentségével!” (Zsolt 65:5)
Nagy fába vágtuk a fejszénket, amikor ebben a böjti időszakban elkezdtük a boldogság keresését. Embert próbáló feladat ez még abban az esetben is, ha van előttünk egy bibliai vezérfonál, amihez igazodva kicsit más szemszögből is meg tudjuk vizsgálni a boldogságot. Hiszen annyira változatos formákban jelenik meg, különböző helyzetekben teljesedik ki a boldogság. Mégis, nem adhatjuk fel a keresését.
Úgy látom, sokan a boldogságot azonosítják bizonyos tárgyak vagy kapcsolatok birtoklásával. Az új játékra váró és játékait folyton megunó gyermek magatartása ez, akit a legnagyobb türelemmel és figyelemmel is lehetetlen boldoggá tenni. Ahogy növünk, természetesen növekednek az ambícióink és a játékaink is. Megtanulunk játszani a becsülettel, a szavahihetőséggel, a bizalommal, a kapcsolatainkkal – és mindeközben mégsem tesz boldoggá az, amit éppen birtoklunk.
Végtelenül felszabadító számomra, hogy Istennel kapcsolatban maradva az én boldogságomnak nem kell így kinéznie. Vele már nem az számít, mit birtoklok, hanem megfordul a helyzet: az válik létfontosságú kérdéssé, ki birtokol engem. Isten kezében vagyok – ez a boldogságom.
Ennyire egyszerű? Tényleg ennyire az. Azt mondja ez a zsoltárrészlet: boldog, akit kiválasztasz és a közeledbe engedsz. Nem természetes boldognak lenni, és egyáltalán nem természetes az sem, hogy megszólíthatjuk az igazságos és irgalmas Istent. Mégis megtehetjük, és ez lehet a boldogságunk sarokköve – még mielőtt gondoltunk volna arra, hogy a boldogságunkat Istennél keressük, Ő kiválasztott minket és közelébe léphetünk, és Jézus által gyermekei lehetünk.
A boldogság választható, mondja az egyik jól sikerült keresztény könyv, amely a hívők közötti depresszió jelenségével foglalkozik. Azonban szerintem az emberi döntés azért lehetséges, mert a boldogság ott kezdődik, hogy minket kiválaszt Isten. Kiválasztottnak lenni pedig kiváltság, jelen esetben: királyi kiváltság.
Tudjátok, egy-egy napom végén, amikor tényleg nincs kedvem beszélgetni, vacsorázni vagy egyáltalán élni, és úgy érzem, hiábavaló minden, amit cselekszem, a kudarcaim pedig boldogtalanná tesznek, jó leülni és visszaemlékezni, hol kezdődött minden. Megerősödni abban, hogy kiválasztott az Atya, hogy gyermeke legyek, őt szolgáljam. És minél több időt töltök azzal, hogy ezt forgatom magamban, annál inkább visszaszorul a fáradtság, értéktelenség és boldogtalanság érzése. Mert az én boldogságom nem a külső tényezőktől függ. Attól függ, aki teremtette az eget és a földet.
Istenen nem múlik, hogy te boldog légy, barátom. Ő kiválasztott, magához enged, közelében betölt Lelkével, szentségével. Mehetünk hozzá üresen, összetörve, Ő pedig megtölt Önmagával minket.
A boldogság nem ott kezdődik, hogy mit birtokolsz, hanem onnan ered, hogy kié vagy. Engedd, hogy ez lesüllyedjen értelmed mélyére. Emlékezz erre szükségben és bőségben. Boldog, akit magához enged az Isten és udvaraiban lakozik. Boldog, mert nem turista, aki néha-néha elvetődik a királyi trón közelébe, hanem az életét a Királyok Királya előtt éli. Boldog, mert tudja: Urának tekintete rajta van, Igéje tanácsolja és kegyelme megőrzi egy életre. Egy örök életre.
Kihívás:
Lépj kapcsolatba valakivel, akivel régen beszéltél!
Ahogy a boldogság az Istennel való kapcsolat eredménye, meg fogsz lepődni, mennyire függ a személyes boldogságod attól, ha rendezett és aktív emberi kapcsolatokat ápolsz. Ha Facebookon is, de tudasd a barátaiddal, milyen fontosak neked, és milyen jó velük. A nap végén pedig beszélgess Istennel a kapcsolatotokról. Istenen nem múlik a te boldogságod – tedd fel a kérdést: te mit tehetsz azért, hogy boldogabb legyél?
Laskoti Zoltán
