 |
Nappal forróság, éjjel fárasztóan hideg van. Vándorlok és alig alszom. Fáradt vagyok. Éhes vagyok. Szomjas vagyok. Uram, adj erőt a folytatáshoz! Adj kitartást ahhoz, hogy Gondoskodó Atyámra koncentráljak és ne arra, mennyire megterhelő ez a pusztai vándorlás! Olvasd el: 2 Sám 16,1-4 Nagyító alá: 2Sám. 16,1-2; 2Sám 17,29 Amikor Dávid egy kevéssel túljutott a hegytetőn, szembejött vele Cíbá, Mefibóset szolgája, két fölszerszámozott szamárral. Volt rajtuk kétszáz kenyér, száz csomó aszú szőlő, száz adag érett gyümölcs és egy tömlő bor. A király megkérdezte Cíbától: Mit akarsz ezzel? Cíbá így felelt: A szamarak legyenek a király háza népéé, hogy azokon járjanak, a kenyér és az érett gyümölcs legyen a szolgák étele, a bor pedig legyen annak az itala, aki elfárad a pusztában. (2Sám 16,1-2) …továbbá mézet, vajat, juhtúrót és tehénsajtot vittek eleségül Dávidnak és a vele levő népnek. Mert ezt mondták: Éhes, fáradt és szomjas lett a nép a pusztában. (2Sám 17,29) |
 |
Írd le a tanulmányozandó igeverseket, szakaszokra bontva: minden vesszőnél, pontnál állj meg és kezdj új sort! Amikor készen vagy egy sorral, állj meg, olvasd el újra, lehunyva a szemed képzeld magad elé az eseményeket, amit leírtál!
|
 |
|
 |
Lehetséges, hogy Dávid népének nem volt elegendő a jóllakáshoz az az ételmennyiség, amit kaptak. De megosztoztak és így elegendő volt a túléléshez. Elegendő a hálához! Észre kellene vennünk, ha Isten elénk hozza a szükségben szenvedőt, reagálnunk, cselekednünk kellene – ha ez ránk bízatott. Mikor mentél el utoljára fejedet elfordítva a rossz passzban lévő testvéred mellett? Ebben az igeszakaszban újra felfedezhetjük Isten gondoskodó szeretetét. Mert Dávid népe bizony kitartott. Ott maradt a pusztában, nem mozdult és vállalta a kemény kővánkost, a nappali forróságot, az éjszakai fagyokat, a természet szorító, kellemetlen erőinek hatását. Mefibóset és Cíbá pedig nyitottak voltak arra, ami kedves az Isten előtt. Segítettek ott, ahol segítségre volt szükség. TeSó, ne gondold, hogy Isten nem látja a böjtöd nehézségeit. Rólad is gondoskodni akar! Nem véletlen, hogy Jézus olyan imára tanított bennünket, amelynek már az elején a mindennapi kenyerünket kérhetjük… Jézus arra buzdít, hogy kérjük el azt, ami a túlélésünkhöz szükséges. Mert a fejfájás, a korgó gyomor, a fizikai kínok mellett gyakran elfelejtjük a böjtünk igazi célját. A pusztai vándorlásunk így csak állandó fogcsikorgatás, siránkozás, “húsos fazékhoz visszavágyás” lesz. Atyánknak nem érdeke és nem szándéka, hogy belehaljunk a böjtünkbe, a pusztai vándorlásunkba. Kenyeret, gyümölcsöt és bort ad annak, aki már elfáradt – és mindezt gyermekei által teszi, akik készek teljesíteni a rájuk bízott feladatot. |
