 |
Biblianyitó ima: „Szólj Uram, mert hallja a te szolgád”(1 Sám. 3,9) Add, hogy teljes valóságában, igazán meghalljam szavad. Olvasmány: 5Móz 8 Tanulmány: Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened, az ÚR, már negyven esztendeje a pusztában, hogy megsanyargatva és próbára téve téged, megtudja, mi van a szívedben: megtartod-e parancsolatait, vagy sem? Sanyargatott és éheztetett, de azután mannával táplált, amelyet nem ismertél, és atyáid sem ismertek. Így adta tudtodra, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem mindazzal él az ember, ami az ÚR szájából származik. Ruhád nem szakadt le rólad, lábad sem dagadt meg ez alatt a negyven év alatt. Megértheted ebből, hogy úgy fegyelmez téged Istened, az ÚR, ahogyan az ember fegyelmezi a fiát. 5Móz 8,2-5 |
 |
Pusztában lenni nem könnyű. A puszta kietlen, hatalmas, és az ember benne olyan tehetetlen és apró. A pusztában nincs komfort: csíp az izzadság, szomjúság, unalom gyötör. Nem lehet válogatni a tevékenységekből, nem lehet bújócskázni, nem lehet ételek közül válogatni. Csak az van, amit a hátizsákod rejt és amit az Úr ad. Manna. Fürj. Gondolatok, érzések – és a pusztában nem zárhatod ki őket. Sokunk élete tele van pusztákkal: értetlenül bolyongunk a munka, a szerelem, a család, az anyagi világ forró pusztájában… és néha olyan mérhetetlenül unjuk a pusztában töltött napokat, hónapokat. Kedves TeSó! Mi a te pusztai éhséged? Életed melyik területén érzed azt, hogy az Isten megpróbál: sanyargat és éheztet? Kérlek gondolkodj el pár percig ezen a kérdésen, és válaszolj rá! Nevezd meg életed azon területét, ahol azt látod sanyargat az Úr! Írd le egy lapra, hogy mi az, majd erre vonatkozóan vizsgáld meg a következő kérdéseket: – érzékeled-e, hogy Isten veled van a pusztádban? Hogy vezet? Ha igen, jegyezz le ezekből néhány esetet! – „Ruhád nem szakadt le rólad, lábad sem dagadt meg…” – hálára indít-e ez téged? Persze te nem a pusztában akartál vesztegelni negyven éven át, de ha már így alakult meglátod-e azt, hogy milyen kegyelmesen bánik veled az Úr? Mi az, amit akartál? Mi az, amit kaptál? – Írj egy listát, úgy hogy egyik oszlopba kerüljön az, amit elterveztél, a másikba pedig az, amit az Úr adott! – Megnézve a listát, mit gondolsz: Isten gondoskodik rólad? – Ez milyen érzéssel tölt el? Pár percig próbálj ebben elmerülni – beszélj róla Istennek! Mondd el őszintén neki az érzéseid (hogy hálás a szíved – vagy épp nem érzed a gondokoskodását). Légy őszinte! |
 |
|
 |
Negyven éve a pusztában… kimondani is sok… Csak ülsz ott, meleg van, rágcsálod a mannát – és azon morgolódsz, hogy mennyire utálod ezt. Hogy itt vagy. Hogy nem szeretsz itt lenni. Hogy mást akarsz. Mást akarsz enni, viselni; máshol, mással akarsz lenni. Talán nem is tudod mi mást akarsz, csak hogy nem ezt. Nem ezt a pusztát, nem ezt az életet, nem ezeket a lehetőségeket. Nem akarod, nem akarod, nem akarod – csak ez kattog benned. Nem nézel szét, sem a napot, sem a puszta növényzetét, sem a mannádat nem nézed – üveges szemmel csak azt látod mit akarsz, és mit nem kapsz meg. Hát én most azt mondom: nézz fel! Nézz fel a napra: süt – pedig zuhoghatna az eső, te bőrig ázhatnál, megbetegedhetnél, kínlódhatnál… Nézz fel arra a fára melletted – tényleg nem élvezed az árnyékát? S mi lenne, ha elszáradna reggelre? Nézz a mannára a kezedben – nem ízlik? Nem látod, hogy ez tart életben? Nézz a ruhádra – nem tetszik? Hát nem érzed a melegét, a puhaságát? Nézz magadra! Nem látod? Tényleg nem veszed észre az Isteni gondoskodás nyomát magadon? Tényleg az hiszed egyedül vagy a pusztádban? Hát nézz végig magadon, a negyven éveden: és „emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened”! Mert vezetett – és vezet. Mert szeretett – és szeret. Mert Atyád Ő. |
