Övé a földnek kereksége, mit a tengeren épített,
Folyóvizekkel körülvett, melyben meglátszik bölcsessége.”
Rám esteledett, csak úgy meglepett, mint mindig. Még most kezdtem a napot, még most is érzem terhének súlyát a vállaimon, még most nyeltem le a reggeli kávém utolsó, már-már kihűlőben lévő kortyát… és újra este van. De bevallom, olyan kedves szívemnek ez a napszak, főleg így ősz tájékán. Ez idő tájt kiszabadulok a természetbe és csak úgy szívom be a friss levegőt, mely ilyenkor betölti a tüdőm minden egyes kis pontját. Közben hosszú percekig élvezem az utcai világítás fényében vetkőző, kopár fák elnyúlt ágait. Én annyi szépet látok ebben a sokaknak nyomasztó és rideg, nyálkás időben. Előszeretettel toccsanok egy-egy tócsába, majd pajkosan nézek szét, vajon nem látott-e meg valaki. Gyermeki huncutsággal futok neki a ködnek és hagyom, hogy körbevegyen, átöleljen. Úgy megfognám, megmarkolnám, de kicsúszik a kezeim közül. Majd újra felocsúdok: „de hisz mit művelek, felnőtt vagyok” – kérek elnézést a bennem megszólaló homo sapienstől.
„Ha látom az eget, kezed alkotását, a holdat és a csillagokat, amelyeket ráhelyeztél, micsoda a halandó -mondom-, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá?” (Zsolt 8,4)
Pontosan ezekben az időszakokban kell megkérdeznünk: ember, ilyenkor mit tudsz te adni magadból Istennek? Hol vannak az Úrnak áldozott percek, órák? Miközben lerövidül az idő, elhomályosul a látás és a lelki tankod is merülő jelzésen villog, hagyod-e, hogy a körülményeid ellopják a jókedvedet?
Ne tedd! Hisz él az Isten, aki a gondok, kérdések, fájdalmak felett is Úr. Aki ugyan megengedi a nehéz utakat, de azt mégis színekkel, érzésekkel, játékokkal tölti meg. Szoktál-e játszani? Vagy a tájat fürkészve rácsodálkozni egy-egy isteni csodára? Érzelmekkel, történetekkel megtölteni a rideg tereket? Tudsz-e mosolyogni, hinni, kérni és remélni? Minden érted és neked lett teremtve Isten szeretetéből. Ne hagyd ezt a csodát kikopni, elértéktelenedni az életedben!
„Ó Urunk, mi Urunk! Mily felséges a te neved az egész földön!” (Zsolt 8, 10)
Vári Erika