Van egy jó és egy rossz hírem. Mondom a rosszat előbb: megtörténhet.

Nem vagyok paranoiás, és igyekszem a gondolataimat nem azzal megtölteni, mit nem szeretnék. Van viszont egy pár dolog, amelyről gyerekkorom óta hittem, hogy velem nem történhet meg.

Talán az táplálta ezt a hitet bennem, hogy úgy éreztem, nem érdemlem meg. Végül is egy megtalált bárány vagyok, aki néha elkóborol ugyan, mégis azért visszatalál. Vasárnaponként elmegyek templomba, imádkozom és szoktam Bibliát is olvasni; igyekszem nem bántani Istent úgy egészében véve önmagammal, a mindennapi létezésemmel. Egyszóval: nem érdemeltem ki, hogy gyógyíthatatlan vagy súlyos beteg legyek, meddő, esetleg hogy a gyermekem hamarabb haljon meg, mint én; hogy elveszítsem minden vagyonomat; vagy, hogy valami más, hatalmas tragédia érjen.

Jó lenne, ha a kereszténység garancia lenne, hogy semmi komoly baj nem történhet az életedben. Ez viszont sajnos nem így van. Rájöttem, hogy nincs semmi, amiről elmondhatnám, velem nem történhet meg. Lehetek én, akinél egy napon rákot vagy valamilyen más, gyógyíthatatlan betegséget diagnosztizálnak, amivel együtt kell élnem. Jöhet árvíz vagy tűzvész, ami elviszi minden vagyonomat.

0052efe5e85ab1ddf28cf274b3e114eb

Sokszor puffogtatott közhely: minden okkal történik. Amikor egyszer a fogorvos a kezelés előtt röviden elmondta, mi fog történni és miért, máris nem tűnt olyan ijesztőnek a helyzet. De mi van, ha Isten nem tart a rossz dolgok előtt ilyen rövid tájékoztatót? Mihez kezdj olyankor, amikor nem tudod, miért enged meg Isten az életedben, a szeretteid életben nagyon rossz dolgokat? Amikor a nehézségek értelmetlennek tűnnek? Mire támaszkodj ilyenkor?

Ezek között a kérdések között hányódtam én is. Vádoltam Őt: hiszen ismer. Tudja, hogy teljes erőbedobással szaladok neki a problémának, ha tudom, miért történik. Mégis tájékoztatás nélkül hagy, nem magyarázza, ami mögöttem van, és nem világítja meg az utat, ami előttem áll. Csak a fölé a félméternyi szakasz fölé tart mécsest, amit a következő lépéssel kell átölelnem. Tűri az elégedetlenkedésem, s ennyit mond: „elég neked az én kegyelmem”. Elég ahhoz, hogy újabb és újabb lépést tegyek. Elég ahhoz, hogy elfogadjak bármit, ami megtörtént, vagy ezután történik majd az életemben.

A végére hagytam a jó hírt, amit ígértem az elején. Nem tudom, téged mi borít el most, küzd-e a tested vagy lelked olyan nehézséggel, aminek nem tudod az okát. A jó hír: akik az Istent szeretik, minden a javukra van. Azért imádkozom, hogy ezt egyetlen hullámvölgyben se felejtsem el. Még akkor sem, ha Isten az egyedüli, aki tudja, hogyan fordít a javamra bármit, ami megtörténhet velem. Hagyd, hogy Isten ígérete beragyogja a problémád: bármi rossz, ami megtörténhet, minden a javadra van!

Kiss Julianna

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .