Drága Uram, most úgy megpihennék kicsit Nálad. Elfáradtam. Naponta rengeteg vészjósló hír ér el hozzám, amelyek aggódásra késztetnek. Ha épp elkerülne a hírözön, jómagam is megtalálom őket, hiszen minden eszközöm megvan hozzá. Hírek százai között válogathatok, hogy miről olvassak: háború, klíma- vagy gazdasági válság, esetleg a nyakunkon lévő emelkedő árak, és még sorolhatnám. Talán azt képzelem, hogy ha tudok róluk, fel is készülhetek rájuk – de valójában egyedül olyan kevés vagyok.Szeretnék újra gondtalan gyerek lenni, homokba dugni a fejem a jövő elől, de felnőttként már megtapasztaltam a felelősség terhét, így már nem bújhatok el. Persze jól tudom tompítani az aggodalmaimat…

Kedves Tesó, ismered az „Én még soha…” nevű játékot? Ennek a fordítottját is szoktuk néha játszani, és ilyenkor így kezdjük a mondatot: Én már voltam…, majd pedig megfogalmazunk magunkról valami meglepőt, olyat, amit nem feltétlenül tudott vagy gondolt rólunk a másik. Napok óta csak az jár a fejemben, hogy ha nekem most ezt a játékot kellene játszanom, én azt mondanám: Én már voltam dühös. Most arra kérlek, mielőtt tovább olvasnál, ízlelgesd kicsit ezt az állítást. Talán mondd is ki hangosan, szépen, nyugodtan, tagoltan: Én már voltam dühös. Mi az első gondolat, ami megfogalmazódik benned ennek kapcsán? Amikor én próbálom kimondani…

Úgy vélem, nem túlzok, ha azt mondom, majdnem minden lány álma már gyermekkorától az, hogy egyszer feleség és édesanya legyen. Ezek az álmok Isten akaratából és szeretetéből az én életemben be is teljesedtek. Most szeretnék veletek megosztani öt olyan dolgot, amit azután tanultam meg, hogy a kisgyermekem megszületett. 1. Nem lehet mindenre felkészülni Bármennyi szakkönyvet olvasol el, bármennyi véleményt hallgatsz meg más anyukáktól, fognak érni kihívások. Úgy érzem, az édesanyák többsége nem szeret vagy nem mer beszélni a nehézségekről. Pedig hatalmas felelősség 0–24-ben gondoskodni egy újszülöttről. Engem az első hónapokban félelem töltött el, hogy nekünk kell őt életben tartani. Aztán…

Bevallom, mindig zavarba jövök, amikor arra kapok felszólítást, hogy ismertessem meg Krisztust a világgal. Valahogy megnyugodtam abban, hogy nekem Isten népe felé van elhívásom, erősítem a lankadt kezeket, szilárdítom a tántorgó térdeket, bátorítom a remegő szívűeket. Az utcákra meg menjen ki az, aki erre kapott mandátumot. Csak hát vannak azok a félre nem érthető helyzetek, amikor nem számít, kinek mire van elhívása – egyedül az a kérdés, kinek mire van hite… Két történetet hadd meséljek el ezzel kapcsolatban. A hajléktalan ellátóban épp előttem tántorgott az egyik ellátott, mögötte hosszú, tömött sorban várakoztak a többiek, nem túl türelmesen. „Miben segíthetek, Gábor?”…

„Így szól a Seregek Ura, Izráel Istene az egész fogoly néphez, amelyet fogságba vittek Jeruzsálemből Babilóniába: Építsetek házakat, és lakjatok bennük! Ültessetek kerteket, és egyétek azok gyümölcsét! Házasodjatok, szülessenek fiaitok és leányaitok! Házasítsátok meg fiaitokat, és adjátok férjhez leányaitokat! Szüljenek azok fiúkat és lányokat! Szaporodjatok, és ne fogyjatok! Fáradozzatok annak a városnak békességén, ahová fogságba vitettelek benneteket, és imádkozzatok érte az Úrhoz, mert annak békességétől függ a ti békességetek is! Ezt mondja a Seregek Ura, Izráel Istene: Ne engedjétek, hogy rászedjenek benneteket a próféták és a jósok, akik köztetek vannak, és ne hallgassatok az álmodók álmaira! Mert hazugságot prófétálnak nektek…

Ragyogó napsütés, szabadság, ünneplések, s mindezekkel szemben szürke, egyforma, sokszor félelemben eltöltött napok. A család és a barátok egy része közel, más része fizikálisan távol van – és sokszor lelkileg is. Azt hiszem nem ez lesz a kedvenc nyaram… Talán te is épp így érzel, kedves TeSó. Isten most mégis eszembe juttat egy jól ismert igét, amire sokszor támaszkodtam már: „A jó napokban élj a jóval, a rossz napokban pedig lásd be, hogy ezt is, amazt is Isten készítette azért, hogy az ember ne találja ki, mi következik.” (Préd 7,14). És egy olyat is, amit nemrég vésett a szívembe: „Ne…

Mosom a padlót, dúdolgatok. Váratlanul megcsendül bennem egy ének: „Saját Fiadat küldted el, hogy tisztára moss…” És egyszerre egészen különleges módon tárul fel előttem ez a „megmosatás”. Micsoda kép! Nem viseltes ruha a lélek, amit csak meg kell forgatni a gépben és tiszta lesz. Piszkos padló, amire rákerül egy rakás szenny és mocsok a különböző utakat bejárt cipőtalpakról, hullik rá a por és a szemét. Van olyan rész, amit egyszer kell áttörölni, és akad, amit rendesen sikálni kell. Vannak elrejtett zúgok, amik nincsenek annyira szem előtt, hogy feltűnést keltenének. A felmosó nyomában azonban mindenhol tisztaság és jó illat jár, mintha…

A keresztyén életnek megvan az az elvitathatatlan erőssége, hogy bármilyen nehézség vagy akár tragédia éri is a hívő embert, van kihez fordulnia, van reménysége legalább a vigasztalódásra és arra, hogy ez életének – bárhogy is alakuljon – mindig lesz értelme. Így tehát a keresztyének valamivel jobbak a nem hívőknél abban, hogy a nehézségek után felálljanak, vagy hogy meglássák a dolgok jó oldalát. Hiszen, ha elhiszem, hogy Isten céllal teremtett a Földre, akkor nem adom fel. Nem fordulok el saját magamtól és nem fordulok el az Úrtól sem. Mennyivel könnyebb azonban egy keresztyén (vagy akár nem keresztyén) közösségtől elfordulni! Én például…

“Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a föld végső határáig.” (ApCsel 1,8) Túl vagyunk a pünkösdi ünneplésen, túl azon, hogy erőt kaptunk és kitöltetett a Szentlélek. Most tanúk leszünk. Szépen kigondolt terv, és biztosan működik, ahogyan Isten tervei mindig. Mégis, ha belegondolok, hogy nekem tanúnak kell lennem egészen a föld végső határáig… Kétségeim vannak efelől. Nem mondom, hogy megnyugtató, de a tanítványok éppúgy tele voltak kétségekkel, mint én most. Nem értették pontosan, mi a terv. „Amikor együtt voltak, megkérdezték tőle: Uram, nem ebben az időben állítod helyre Izráel…