„…sokan egy test vagyunk Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai.” (Róm 12,4) A keresztyénség egyedülálló módon hirdeti a kapcsolatok fontosságát. Fogalmazhatunk így: a keresztyénség a kezdettől a végig a kapcsolatot tartja az egyetlen igazi valóságnak. Ez a Szentháromság titkának belső valója: Isten, aki lényegében egy, de személyében három. Az Atya, aki öröktől fogva szerette a Fiút; a Fiú, aki gyönyörködik Atyjában; és a Szentlélek, aki a kettejük közötti összefonódás élő és valóságos személye. Ez a három-egy Isten egyszercsak képessé tette magát arra, hogy kifelé is megmutassa szeretetét, és azt az örökkévaló harmóniát, amelyet önmagában élvezett, az idők kezdetén a világgal is…

Egy vidéki farmon két testvér élt egymás szomszédságában. Egy napon valami jelentéktelen félreértés kapcsán összevesztek, és odáig fajult a dolog, hogy végül nem is álltak szóba egymással. Az idősebb testvérhez egy reggelen bekopogott egy idegen, aki munkát keresett egy-két napra. Amikor kiderült, hogy ácsmester, jól bánik a fával, emberünk azt a feladatot adta neki, hogy a testvére és az ő telke határába készítsen kerítést, olyat, amelyen át sem lehet látni. Miután rendelkezésére bocsátott minden szükséges eszközt, elment a városba. Az ács pedig hozzá is kezdett a munkához. Estefelé, amikor visszatért, döbbenten látta, hogy a telek határában, a kis völgyben nem…

Ebben a böjti időszakban mindennap azt boncolgatjuk az igék fényében, hogy kik is vagyunk valójában Krisztusban. A személyiségem egy-egy darabját naponta más megvilágításban láthatom. Az elmúlt hetekben olvashattam az identitásomról mint szántóföldről, mint Isten templomáról, mint szabad és értékes emberről. Ha azonban felteszem magamnak kérdést, hogy ki vagyok én a mindennapokban, az elsők között ez a válasz fogalmazódik meg bennem: társ vagyok. Ez a kifejezés a Bibliában többször is előfordul, és szinte minden alkalommal más-más élethelyzettel van összefüggésben. Mégis a legelső, amivel párhuzamba tudom vonni a társ szót, az a házasság. Habár nem a szerelemről szeretnék írni, mégse tudom tárgyilagosan,…

„Nektek pedig még a hajatok szálai is mind meg vannak számlálva. Ne féljetek, ti sok verébnél értékesebbek vagytok!” (Lk 12,7) Talán furcsa, de ezt az igerészt korábban soha nem úgy értelmeztem, hogy Isten az értékességünket akarja általa hangsúlyozni. Valahogy a szemeim nem azt látták meg, hogy sokkal értékesebbek vagyunk, hanem az volt az első benyomásom, hogy Isten verebekhez hasonlít bennünket. Miért pont verebek? – gondoltam. Nem valami nemesebb, magasztosabb teremtményt lett volna célszerűbb felhozni, ha az értékességünkről szeretett volna minket meggyőzni? Azt hiszem, sokunkra jellemző ez a szemléletmód. Rendkívüli hiánylátással rendelkezünk, és gyakran észre sem vesszük, hogy mindenre – még…

Ahogy hazafelé tartottam egy maratoni vasárnap után, éreztem, hogy követ. Az utcákon senki sem lézengett, a nedves kockakő szenvtelenül verte vissza az utcalámpák hideg fényét. Meggyorsítottam a lépteimet, hogy minél előbb hazaérjek, de nem voltam elég gyors. Utolért. Először azokat az alkalmakat juttatta eszembe, amikor valamilyen okból hazudtam valakinek. Mesteri módon vezette végig, hogyan mérgezte meg a hamisság a kapcsolataimat. Utána jöttek az elmaradt válaszok a számtalan üzenetre, amelyekből barátságok is lehettek volna. Az órák, amelyeket készüléssel kellett volna töltenem, de inkább más elfoglaltságot kerestem magamnak. A határidők, amelyeket már kétszer kitoltam, és mások bizalma, amelyet ez által elvesztettem. Meg…

Tizenvalahány évvel ezelőtt egy ékszeres piaci bódé mellett haladtam el, amikor megakadt a szemem egy különleges fülbevalón. Többféle színben és méretben is volt belőle, én azonban szolidat kerestem. Az árus kivette a kezemből az általam választott portékát, majd egy azúrkék darabot rakott a helyére, mondván: ez a nekem való, higgyem el. – Ilyen élénk színeket én nem hordok, nem szeretek feltűnősködni – válaszoltam neki. – Édesem, téged nem arra hívott el az Isten, hogy beleolvadj a környezetbe – mosolygott ő –, ilyen magassággal amúgy is esélytelen próbálkozás lenne. Soha nem gondoltam volna, hogy életem egyik legnagyobb bibliai tanítását egy piaci…

Ahogy a bocs egyedül maradt a vadonban, egy puma kezdett vadászni rá. Úgy tűnt, a kicsi medve hiába menekül, mert a macskaféle jóval gyorsabb nála. Rámászott egy kidőlt fára, amely benyúlt a folyó fölé, a fa azonban eltört alatta, ő a vízbe esett, és habár felmászott a letört ágra, elsodorta az ár. A puma a parton követte, majd elhelyezkedett azon a ponton, ahol a bocsnak el kellett haladnia. Amikor odaért, rátámadt, és a kicsi vérezni és bömbölni kezdett. A történet vége előre borítékolható volt. Aztán a puma váratlanul sarkon fordult, és eloldalgott. A bocs háta mögött ugyanis feltűnt egy hatalmas…

„Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik?” (1Kor 3,16) Emberek között járva-kelve, szemlélve ezt a mai nyüzsgő, gyors, pezsgő világot és benne az embert néha az az érzésem támad, hogy sokszor nem is tudjuk, hogy kik is vagyunk mi valójában. Nem tudjátok? – kérdezi a Szentírás igéin keresztül az Isten tőlünk. Nem tudjátok, hogy igazából kik is vagytok? Nem tudjátok, hogy magasabb rendű életre vagytok elválasztva? Nem csupán arra, hogy éljetek és létezzetek, és ezt egyre magasabb színvonalon, egyre jobb körülmények között tegyétek. Az emberi életnek küldetése van. Mégpedig nem is akármilyen. „…ti Isten…

„…ti pedig Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok.” (1Kor 3,9) Ilyenkor, a tavasz leheletét érezve magunkon még a földművelést elkerülő emberekként is csodálattal tekintünk a megújuló földre: mennyi lehetőség van benne! Lelki szemeink előtt már látjuk a csodás ültetvényeket, szánkban érezzük a frissen szedett zöldségek és gyümölcsök zamatát, talán a valóságtól elrugaszkodva már egy kis borház teraszát is elképzeljük, ahol esténként békésen olvasgathatunk a fárasztó napok után… Nagyszerű elképzelés ez, és habár tudjuk, hogy rengeteg izzasztó munkával járna, ha mindezt tényleg el akarnánk érni , ilyenkor azért még bódít minket kicsit a sok lehetőség lehetősége. Mikor elolvastam, hogy „ti pedig Isten szántóföldje…