„Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek hívtak, éppen nem volt velük, amikor megjelent Jézus. A többi tanítvány így szólt hozzá: „Láttuk az Urat.” Ő azonban ezt mondta nekik: „Ha nem látom a kezén a szegek helyét, és nem érintem meg ujjammal a szegek helyét, és nem teszem a kezemet az oldalára, nem hiszem.” Nyolc nap múlva ismét benn voltak a tanítványai, és Tamás is velük. Bár az ajtók zárva voltak, bement Jézus, megállt középen, és ezt mondta: „Békesség néktek!” Azután így szólt Tamáshoz: „Nyújtsd ide az ujjadat, és nézd meg a kezeimet, nyújtsd ide a kezedet, és tedd…

Amikor János evangéliumának a feltámadásról szóló történeteit olvasom, különleges érzések kerítenek hatalmukba. Próbáltam azonosítani magamban ezeket az ingereket, és arra jutottam, hogy kétféle emóció küszködik bennem. Egy jól kivehető nyugtalanság, amely az „üres sír”, a „látják Jézust, de nem ismerik fel”, az „Ő az, vagy mégsem” bizonytalanságából fakad. Ugyancsak érzek leírhatatlan kíváncsiságot is, amely már több a megvalósult vágynál, kevesebb a bizonyosságnál. És ha mindezeket csokorba fogom, akkor valószínűleg ugyanazok az érzések vannak bennem, amelyek a tanítványokban is a feltámadás hajnalán és az azt követő időkben, csak bennük sokkal erőteljesebben, intenzívebben jelentkeztek. János első beszámolóját olvasva érzékelem a legerőteljesebben magamban…

Nagypéntek az üdvtörténet mélypontja, amikor megtörténik az, ami a tanítványok számára elképzelhetetlen: Isten Báránya, Jézus Krisztus nem csupán sebezhetővé, megkorbácsolhatóvá válik, hanem odaadja életét a világért. Az idei nagypénteken talán jobban átérezzük, mit jelent kiszolgáltatottnak és sebezhetőnek lenni, ahogy újraolvassuk és újraéljük az evangéliumi tudósításokat Jézus megfeszítéséről. És talán éppen ez a lelkiállapot, ez a szükség fordít most mindannyiunkat egy irányba: a kereszt felé, ahová elcipelhetjük minden nyomorúságunkat, és ahol átélhetjük: Jézus könnye, vére értünk folyt, fájdalmát értünk szenvedte, hogy minket, tékozló gyermekeket hazavezessen az atyai házba. A keresztnél láthatjuk együtt a sokszor hallott ige teljes valóságát: „…a bűn zsoldja…

A könyvesboltok polcain évről évre egyre szélesebb kínálat mutatkozik a motivációs és célmeghatározós könyvek között. Nem csoda, hisz mindannyian, kivétel nélkül vágyunk a sikerre és az elismerésre: legyen az egy munkahelyi pozíció megszerzése, egy őszinte visszaigazolás, hogy jó szülők vagyunk, vagy egy rég vágyott tárgy megszerzése. Ha ezeket a vágyakat magam elé célként kitűzöm, megdolgozom értük és elérem őket, az tiszteletreméltó teljesítmény, és elmondhatom, hogy sikeres vagyok. Mégis óriási különbség van sikeres élet és áldott élet között. A sikerekben gazdag életben a saját erőfeszítéseimmel érek el eredményeket, míg Isten áldásai az én elvégzett munkámat is messze felülmúlják. Azok a gyümölcsök,…

„Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra szolgál…” (Róm 8,28) Jól hangzik ez a mondat, és sok dolgot magába foglal. Gyakran mondogatjuk egymásnak vigasztalásként odadobva kissé tapintatlanul, közhelyesen mint akik magunk is mindig elhinnénk az igazát – de sajnos ez nem így van. A szenvedések, a sikertelenségek, a bajok kijózanítanak minket, mondjuk, de nem hisszük, ha rólunk van szó. Valljuk be! Ne álljunk meg itt, mert több van ebben a mondatban, mint amit mi egyáltalán bele tudunk képzelni. Pál apostol meggyőződésről beszél. Tudjuk. Nem csak elképzeljük, reméljük, vagy netalán hisszük, hanem tudjuk. Meg vagyunk róla győződve,…

„Ezt az igét mondta az Úr Jeremiásnak: Indulj, menj el a fazekas házába, mert ott akarom közölni veled igéimet. Elmentem tehát a fazekas házába, aki éppen a korongon dolgozott. De rosszul sikerült az edény, amelyet a fazekas agyagból készített a kezével. Ekkor egy másik edényt készített belőle a fazekas, ahogyan azt jónak látta. Ekkor így szólt hozzám az Úr igéje: Vajon nem bánhatok-e én is úgy veled, Izráel háza, mint ez a fazekas? – így szól az Úr. Hiszen olyanok vagytok a kezemben, Izráel háza, mint az agyag a fazekas kezében.” (Jer 18,1–6) Van egy dobozom, ami tele van be…

„Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen épült város. (…) Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Máté 5,14;16) Manapság nagyon népszerű és sokat emlegetett motivációs kijelentésekké váltak, hogy „világíts!”, „ragyogj, akár a Nap!” vagy „tündökölj akár egy csillag!” stb. Valahol rám is ösztönzően hat, amikor hasonló gondolatokat olvasok – mert van bennem egy elég nagy belső igény a bátorító, biztató üzenetekre –, de bevallom, sokkal inkább feltölt annak a tudata, hogy Isten is ragyogásra szólít fel bennünket (Máté 5,16). És Isten nem csupán inspirálni akar…

„…sokan egy test vagyunk Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai.” (Róm 12,4) A keresztyénség egyedülálló módon hirdeti a kapcsolatok fontosságát. Fogalmazhatunk így: a keresztyénség a kezdettől a végig a kapcsolatot tartja az egyetlen igazi valóságnak. Ez a Szentháromság titkának belső valója: Isten, aki lényegében egy, de személyében három. Az Atya, aki öröktől fogva szerette a Fiút; a Fiú, aki gyönyörködik Atyjában; és a Szentlélek, aki a kettejük közötti összefonódás élő és valóságos személye. Ez a három-egy Isten egyszercsak képessé tette magát arra, hogy kifelé is megmutassa szeretetét, és azt az örökkévaló harmóniát, amelyet önmagában élvezett, az idők kezdetén a világgal is…

Egy vidéki farmon két testvér élt egymás szomszédságában. Egy napon valami jelentéktelen félreértés kapcsán összevesztek, és odáig fajult a dolog, hogy végül nem is álltak szóba egymással. Az idősebb testvérhez egy reggelen bekopogott egy idegen, aki munkát keresett egy-két napra. Amikor kiderült, hogy ácsmester, jól bánik a fával, emberünk azt a feladatot adta neki, hogy a testvére és az ő telke határába készítsen kerítést, olyat, amelyen át sem lehet látni. Miután rendelkezésére bocsátott minden szükséges eszközt, elment a városba. Az ács pedig hozzá is kezdett a munkához. Estefelé, amikor visszatért, döbbenten látta, hogy a telek határában, a kis völgyben nem…