Címke

hit

Címke

Létezik a református teológián belül egy fogalom, amivel nem gyakran találkozhat az átlag egyháztag. Ritkán fordul elő, hogy erről a fogalomról szó esik, hiszen eleve ritkán fordul elő, hogy szükséges beszélni róla. A fogalom neve status confessionis, azaz „a hitvallás státusza, helyzete”, esetleg „hitvallási helyzet”. Akkor merül fel…

Amit talán legjobban értékelek a mostani tizenéves korosztályban, hogy szinte már a szemtelenségig őszinték tudnak lenni. Amikor néhány hónapja néhányukat megkértem, hogy mondják el, milyennek ismerik Istent, a válaszok megdöbbenést keltettek bennem. Talán a legtöbben a szigorú Istenre tették le voksukat. Megpróbáltam feltárni, hogy mi is vezette őket…

Sok mindent tudok már, és valami azt súgja, hogy minden újabb tudásmag távolabb sodor a lényegtől. Mindent elemzek, és az agyam óhatatlanul is elméleteket gyárt, amik sajnos hajszálpontosak, logikusak: elhitetik velem, hogy már előre úgyis mindig tudom. Káros boszorkányság. Az imáim meg rendre üres csöndek. Abban reménykedem, hogy…

Ellenben az Urat, Krisztust tartsátok szentnek szívetekben, és legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet. 1 Pét 3,15 Egy másik bejegyzésünkben már röviden megemlítettük, hogy a nyár és a KRISZ-táborok, illetve konfirmandustáborok közeledtével egyre aktuálisabbá válik néhány gondolatot megosztani a bizonyságtétellel…

„Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?” Fájdalmasan mélyreható kérdés ez. Olyan, amit ha meghallunk, le kell sütnünk a szemünk. Igen, Uram, te tudod… Jól ismerjük a kérdés történetét. Jézus a feltámadása után felkeresi a tanítványait, köztük az Őt háromszor megtagadó Simon Pétert is. Péter társaihoz hasonlóan visszatért a régi…

„Jézus hajóra szállva átkelt, és elment a maga városába. És íme, odavittek hozzá egy bénát, aki ágyban feküdt. Amikor Jézus látta hitüket, így szólt a bénához: Bízzál, fiam, megbocsáttatnak a te bűneid. Ekkor néhányan az írástudók közül így szóltak magukban: Istenkáromló! Jézus pedig, mivel ismerte gondolataikat, ezt mondta: Miért gondoltok gonoszt…

Valamikor az 1947-es év elején, egyik reggel két fiatal lelkész sétál a kárpátaljai Mezőgecséből Beregszász irányába. Imádkozva vonulnak céljuk felé. Eltökélt szándékuk, hogy a többi keresztyén testvéreikkel, lelkésztársakkal előre kigondolt és körvonalazódott bizonyságtételüket elmondják a KGB helyi képviselőjének. Bántotta őket a megszálló orosz propaganda óriásplakátjain hirdetett üzenet, amely…

Kedves olvasóm, biztosan érezted már úgy, hogy lelkileg nem haladsz sehová, már megint ugyanott tartasz, ahol elkezdted Krisztus követését. Még mindig ugyanazokkal a bűnökkel harcolsz, ugyanazok a kérdéseid vannak – nem jutottál előbbre. A János 21,1-14-ben is így vannak a tanítványok. János evangélista itt írja le a nagy…

„Boldog az az ember, akinek te vagy ereje, aki a te utaidra gondol.” (Zsolt 84,6) Olykor azt hisszük, csak akkor van szükségünk Istenre, ha épp valami nehézséget kell megoldanunk… Van, hogy én magam is csak utólag érzem át annak jelentőségét, hogy Vele kezdjem a napomat, erőt kérjek hozzá,…