emberek címkével jelölt bejegyzések

Szeretni a szerethetetlent

Az utóbbi időben egyre gyakrabban eszmélek rá, hogy van néhány ember, akit nem kedvelek igazán. Talán ez nem tipikus keresztyén hozzáállás, de ez az igazság. És emiatt több kérdés is forgolódik bennem. Hol van belőlem a felebaráti szeretet, amikor Isten elém hoz egy számomra szerethetetlen embert? Miért nem szeretek MINDENKIT? Van ismerősöm, aki szerint nem is kell mindenkit szeretnünk. Vajon érdemes-e energiát, időt, esetleg idegszálakat áldozni egy kapcsolatra, aminek eleinte nem is látjuk az igazi értelmét? Lehet-e, kell-e erőltetni a szeretetet mások felé?

Mivel a kérdéseimre kevés használható választ kaptam, ezért úgy döntöttem, hogy elfogadom a „foggal-(k)örömmel csakazértis szeretni fogom” kihívást egy-két igazán nehéz esetben. Ha visszagondolok, valahogy így kezdődött:

olvasás folytatása

A kegyelem habjai

WP_002581

Valahogy sosem álltak közel hozzám a szilveszter és az újév napjai. Mindig kicsit mondvacsinált ünnepeknek és erőltetett party-napoknak tartottam őket. Buli, pezsgő, tűzijáték, még több buli, mámoros január elseje – ez a hardcore-verzió. Sas-kabaré, éjfél, koccintás, Himnusz, elnöki beszéd – ez a szolid, hatvan pluszos megoldás. Aztán belekezd mindenki az ígérgetésbe, fogadkozásokba: kevesebb kiló, kevesebb cigi, több sport, stb. És január első hete után fel is adjuk mindezt. Majd tudatosul bennünk, hogy egy évvel többet számlál a jó öreg bolygónk, és kész – megyünk tovább, mintha misem történt volna.

olvasás folytatása

A gyülekezet, ahol élek

aaa

A gyülekezet és a fiatal távol állnak egymástól –  az én tapasztalataim ezt mutatják. Kell-e valamit kezdeni ezzel vagy sem?

Alapjában véve ez egy olyan helyzet, amikor a generációk közt egy kisebb-nagyobb szakadék van, amit áthidalni elég nehéz, de nem lehetetlen. A kérdés sokkal inkább az: akarom-e? Lehet most éppen semmi aktualitását nem érzed a dolognak, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy nincs is.

olvasás folytatása

Emberek

red-umbrella-in-the-rain-richard-danek

Mostanában Gobbi Hilda színésznő visszaemlékezéseit olvastam, s a könyv egyik fejezete (Emberek) igencsak nagy hatást gyakorolt rám. A fejezet első mondata így hangzik:

  „Akik körülvették az életemet, s akik nélkül nem lett volna színház és nem lettem volna én.”

Mikor ehhez a részhez értem a könyvben, épp egy hosszabb vonatút elején voltam. E mondatnál kényelmesen hátradőltem, és talán egyfajta szenzációéhséggel kezdtem el mohón az olvasást. Teljes meggyőződéssel vártam, hogy a lelki szemem elé vonulnak majd a színházi élet legendás alakjai, akikről új és érdekes információkat tudhatok meg.

olvasás folytatása