Talán ismerős számotokra is az az érzés, mikor a nyári forróságban önfeledten úsztok egy tóban vagy folyóban, aztán egy váratlan pillanatban belegabalyodtok valamibe, ami nem látszott a vízben. Az utóbbi években a digitális adatfelhalmozás és adategyeztetés hínárja így tekeredett rá az életemre, mindannyiunk életére. A naponta növekvő, orwelli ötleteket is túlszárnyaló figyelem még megfoghatóbbá teszi számomra a költő sorait:
„Számon tarthatják, mit telefonoztam
s mikor, miért, kinek.
Aktákba irják, miről álmodoztam
s azt is, ki érti meg.
És nem sejthetem, mikor lesz elég ok
előkotorni azt a kartotékot,
mely jogom sérti meg.”
(József Attila: Levegőt!)
Van az az alkalmazás, amely jelenleg megpecsételi több millió férfi életét. Ez az alkalmazás információkat tartalmaz azokról az adatokról, amik a katonai nyilvántartásban megtalálhatók a hadkötelesekről. A legtöbb ismerősöm naponta akár többször csak azért veszi elő a telefonját, hogy ellenőrizze a státuszát. Mert ha ebben az alkalmazásban piros színű kiemelés jelenik meg a neved mellett, az azt jelenti, hogy valamilyen okból veszélybe kerül a szabadságod, a hatóság körözés alá helyez. Akkor nem igazán tanácsos nyilvánosan mutatkozni. Én többször is megtapasztaltam, milyen érzés hónapokon keresztül úgy lépni ki az otthonom kapuján, hogy tudtam, a szokásosnál is nagyobb veszélyben vagyok. Aggódott a feleségem, a családom, a barátaim, mint ahogy én is aggódom azokért, akik még mindig ugyanilyen helyzetben vannak. De most nem azért írok, mert tiltakozni szeretnék valami ellen, ez a szöveg egy rövid látlelete annak, mit értetett meg velem Isten ebben a helyzetben a Vele való kapcsolatomról.
Az alkalmazáson belül van lehetőség arra, hogy az összes rólad rendelkezésre álló adatot lekérd és kinyomtasd. Néhányan ezt viszik magukkal, ha útra kelnek, felkészülve a közúti ellenőrzésekre. Amikor én is végigfutottam a saját dokumentumomat, belegondoltam: ha egy jól-rosszul működő adminisztráció képes arra, hogy ennyi adatot tároljon, rendszerezzen és felhasználjon rólam, mennyivel több és másabb lehet, ami az Úr előtt látható és elérhető az életemből. A Gondolatrendőrséggel szemben ugyanis Ő tudja és látja, milyen érzésekből és indulatokból nem született gondolat, mik azok a mondatok, amiket magamban és magamnak tartok meg, mik azok a vágyaim, reményeim, amik a jelennel és jövővel kapcsolatosak.
A 20. század vérzivataros első felében alkotó református teológusoknál többször előkerül az a fogalom, amit már Kálvin János is előszeretettel használ: Coram Deo, azaz Isten színe előtt. Ez a kifejezés elsősorban azt jelentette, hogy az életünket minden viszontagságával és megpróbáltatásával Isten vigyázó szemei előtt éljük. Ez vigasztalta a mártírhalál előtt álló Bonhoeffert, aki a Gestapo börtönéből egyik utolsó, menyasszonyának írt levelében megvallotta, hogy minden golyó, amit rá kilőnek majd, először Isten előtt megy el. Ez a gondolat áll Pál apostol sokakat erősítő hitvallása mögött:
„Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket Isten szeretetétől, amely megjelent Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.” (Róm 8,38–39).
Jöhet bármi, azaz B Á R M I, életem Isten előtt zajlik, és az Ő védő, őrző tekintete elől, kezének szorításából senki nem ragadhat el.
Nemrég olvastuk az 1Móz 18-ban Ábrahám és az Úr sokadik találkozásának történetét. Itt van egy emblematikus félmondat, amit én közel hordok a szívemhez:
„…Ábrahám még ott állt az Úr előtt.” (1Móz 18,22b).
Már mozgásba lendül a terv, mennek az isteni követek Sodomába, de Ábrahám még Isten előtt marad. Tudja, a Teremtő szereti a teremtett világot, és elkezd alkudozni, hiszen még a sodomai istentelen és (emiatt) embertelen lakók is kaphatnak kegyelmet, ha ezt olyan kéri, aki az Úr előtt él, illetve ha van köztük legalább tíz ilyen ember.
Ábrahám, Dávid, Sámson, akik mind a hit hősei voltak, korántsem voltak tökéletes emberek, azonban az Úr előtt, az Úr jelenlétében éltek, ezért fel tudtak állni a legsúlyosabb esésekből és a legnagyobb szégyenből. Voltak jellemhibáik, de feddhetetlenné tette őket Isten, mivel a bűnbocsánattal a bűn vádlását is levette róluk.
Reménységet merítek abból, hogy a földi nyilvántartásoknál engem sokkal mélyebben és régebbről ismerő Isten előtt állok meg, mielőtt megállnék a közúton ellenőrző terepruhások előtt. Bátorságot ad, hogy minden alkalmatlanságom ellenére az az Isten ajándékozott meg feladatokkal, aki képessé tesz a feladatok ellátására. Derűt ad, hogy mikor problémákkal és megoldandó feladatokkal lépek ki az ajtón, az én Uram már elkészítette a megoldást, nyitja az ajtókat és közben örömet okoz fokozatosan leleplezett gondviselésével. Békességet ad, hogy a nap végén az Úr előtt kell majd megállnom, és ha visszanézek, felismerem az Ő gondviselő kegyelmét akkor is, ha rázós volt az út.
Kedves Olvasóm, akármilyen terhekkel vagy örömökkel indulsz ma, várhatnak rád nehéz találkozások és olyan élethelyzetek, amiken nem tudsz változtatni, ne feledd, hogy Coram Deo, Isten színe előtt élsz. Van kapaszkodód, ha elesnél, van erőforrásod, ha elgyengülnél, van gyógyítód, ha megbetegednél. Élj ezzel a felajánlott isteni segítséggel, tedd a kezed a Mindenható feléd kinyújtott kezébe, mert az Ő ereje valóban mindenre elég!
Laskoti Zoltán
