“Az Úr ezt mondta Abrámnak: Menj el földedről, rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok neked!” 1Móz 12,1
Van, hogy olyasmi feladását, elhagyását kéri az Isten, amit sosem gondoltunk volna. A fenti igében például ilyen a család és a lakóhely. Talán furcsának is tűnik először, és értetlenkedhetünk is, hogy miért kér egyáltalán ilyet az Isten? De hadd szögezzem le, hogy nem kér mindenkitől ilyet Isten, nem kell mindenkinek elhagyni az otthonát és a családját, ezért valóban nagyon fontos, hogy tisztán lássa az ember, hogy az Isten tényleg ilyet kér-e tőle. Jézusnál is hallunk olyanról, amikor az egyik ember, akit el akar hívni az Ő követésére, vonakodik, s arra kéri Jézust, hogy hadd menjen el, és hadd temesse el még az apját, amire Jézus válasza nem az, hogy oké, menj el, hanem, hogy most kövess engem (Lk 9,57–62). Amikor először hallottam, nekem is furcsa volt, hogy miért nem engedi meg Jézus, hogy a férfi elmenjen és eltemesse az apját. Bibliamagyarázók szerint viszont itt nem az aznapról beszélt a férfi, hanem ki tudja, hogy hány év haladékot kért, hogy majd ha meghalnak a szülei, majd utána követi Jézust. Itt arról van szó, amikor szerintünk Jézus elhívására van “jó” kifogásunk. Amikor túl fiatalnak, túl öregnek, túl efoglaltnak, túl alkalmatlannak… tartjuk magunkat, s észre sem vesszük, hogy ezek mind csak kifogások.
Bár a fenti ige nem az elhívás igém, mégis kicsit összefoglalja azt, amit akkor kért tőlem az Isten, amikor szolgálatba állított és lelkésznek hívott el. Tudni kell rólam, hogy nagyon szeretem a családomat, s mindig is fontos volt számomra a szülőföldemen való maradás. Tehát egyáltalán nem volt könnyű dolog meghozni azt a döntést, hogy elmenjek egy másik országba, hátrahagyva az otthonomat, a szülőket, a munkahelyemet. Mégis tudtam, hogy meg kell tennem, és hogy sosem lesz teljes az életem, ha nem az Isten terve és szándéka válik valóra benne. Kellett az áldozathozatal, és kellett a leválás, az önállósodás is minden téren. Mégis, hála Neki azért, hogy végül haza is hívott, és a szülőföldemen állított szolgálatba, így újra közel lehetek a családomhoz. Most, hátra tekintve könnyű erről beszélni, látva a kimenetelt és végeredményt, de megélni ezt közel sem volt könnyű, és hosszú időbe telt.
Nem tudom, téged mi akadályoz meg abban, hogy kövesd Jézust. De hidd el, nincs semmi olyan fontos, mint hogy betöltsük rendelt helyünket, hogy azzá legyünk, akinek formált az Isten már ott az anyaméhben. Hagyd el a “jó” kifogásaidat, mert azt az űrt, amit csak az Isten képes betölteni, nem tud semmi pótolni, még az sem, ami számodra most nagyon fontos. Nekem azóta teljes az életem, mióta engedelmesen az Ő útjára álltam. Bár volt benne áldozat, mégis, jóval többet kaptam: életet, szolgálatot, szerető, hívő férjet, szeretnivaló, gyönyörű gyermekeket, szolgálati helyet és békességet abban, hogy valóban az a legjobb nekem, ha Őt követem, bármit is kér.
Ebben a böjti időszakban azt kívánom neked, hogy a csendes perceidben kérd el az Úrtól, hogy hol akar látni, s mutassa meg, hogy mi akadályoz abban, hogy a szolgálatába állj és kövesd Őt.
Kívánom, hogy a böjt végére tudd letenni a kezébe a kifogásaidat, és tudj bízni és hinni abban, hogy Ő a legjobb tervező, és a legjobbat akarja neked, mert szeret.
Kardos Ágnes
