– Ajándék vagy, köszönöm! – mondta a munkatársam, és kivette a kezemből a tányérokkal megpakolt tálcát.
– Tudom – húztam meg a vállam mosolyogva, s már fordultam is a következő adagért.
– És ráadásul még szerény is – hallottam a hátam mögül, mielőtt becsapódott mögöttem az ajtó.
Igen, ajándéknak tartom magam, de ennek semmi köze nincs az egómhoz. Hiszen az ajándék sem önmagától értékes. Nem az ő teljesítménye a tökéletes gyártás, a megvásárlás, a csomagolás vagy a célba juttatás. Legtöbbször nem is az alapértéke miatt válik becsessé. Az ajándékozó szándékának megtestesülése csupán – eszköz, amelyen keresztül azt üzenik: szeretlek, örömöt akarok szerezni neked.
„Megáldalak, és áldás leszel…” (1Móz12,2), mondta az Úr Abrámnak a történet kezdetén. Ugyanez történik velünk is, valahányszor Isten elindít valaki felé. Speciális alapképességekkel teremtett meg bennünket, és azóta is egyedi módon fejleszt, formál, alakít. Nem egyformák a lehetőségeink, sem a helyzetek, amelyekbe belehelyez. De a cél ugyanaz:
„Mindegyikőtök kapott valamilyen szellemi ajándékot Istentől. Ezzel az ajándékkal szolgáljátok egymást, mint hűséges szolgák, akik Isten sokféle kegyelmével jól gazdálkodnak! Aki beszél, Isten szavait mondja, aki pedig szolgál, azzal az erővel szolgáljon, amelyet Isten ad, hogy ezáltal mindig Istené legyen a dicsőség Jézus Krisztus által!” (1Pt 4,10–11, EFO)
Nem tudom, te hogy vagy vele, de én szeretek ajándék lenni. Mindig melengeti a szívem, amikor látom, hogy sikerült valakinek örömöt okozni, hogy jókor voltam jó helyen, hogy végre nem törtem össze semmi fontosat, sőt adott helyzetben én hoztam a legmegfelelőbb megoldást.
Ilyenkor egyszerre vagyok ajándék és megajándékozott.
Olasz Tímea
7 hozzászólás
„Mindegyikőtök kapott valamilyen szellemi ajándékot Istentől.” Ez gyönyörű elgondolás, de biztos vagy benne,hogy mindenki kapott? Ugye te is ismersz olyan embereket,akik nem Istentől kaptak ajándékot hanem a sátántól (ami nincs) Egy zsarnok,tömeggyilkos,pedofil stb,milyen ajándékot kapott?
„ezáltal mindig Istené legyen a dicsőség” Földi életünk során, hihetetlenül fontos a dicsőség,nem tudunk meglenni nélküle. Ebben a szisztémában nőttünk fel,ezt tartalmazza a kultúránk, nem is lehet csodálkozni,hogy ezt fontosnak tartjuk. De Istent mért rángatjuk le a szintünkre? Mért hisszük,hogy odáig lenne a dicsőségért? Hogy egyáltalán érdekli a dicsőség.
Istent hihetetlen módon idealizáljuk.Mintha Isten nem is lenne meg dicsőség nélkül,mintha könyörögne érte és ha nem kapja meg tőlünk,megsértődik. Ezért mintha Isten a kisgyermekünk lenne,megadjuk azt amit úgy gondolunk,hogy kell neki. Tudod mi az elkényeztetés, Amikor a szülő nincs tisztában a gyereke szükségleteivel. Nos,mi sem vagyunk tisztában Istenével.Kényeztetjük,mert így érezzük magunkat jól.
„Mindig melengeti a szívem, amikor látom, hogy sikerült valakinek örömöt okozni” Én is így érzek.
Szerintem az, hogy mindenki kapott valami ajándékot, még nem biztosítja, hogy él is vele. A zsarnok, tömeggyilkos, pedofil ember sem zsarnoknak, pedofilnak, tömeggyilkosnak lett megteremtve. Szinte biztos, hogy vannak olyan ajándékai, és képességei, amelyekkel áldás lehetne másoknak, de valami miatt nem ezt az utat járja jelenleg.
De alehetőség benük is ott van, hogy áldássá legyenek.
Az ember a bukott természete miatt, ha nem adja Istennek a dicsőséget, automatikusan magát kezdi felmagasztalni, vagy bálványokat emel. mindkettőről megmondja a biblia, hogy olyan magatartás, ami elválaszthat minket Istentől. Nem Istennek van szüksége rá, hogy Nekei adjunk minden dicsőséget, hanem Nekünk, mert erre lettünk teremtve, és ha ezt tesszük, akkor tudunk azzá válni, akik igazán vagyunk.
„Szerintem az, hogy mindenki kapott valami ajándékot, még nem biztosítja, hogy él is vele.” Sőt,az a ritka,ha rájön az ajándékra és él vele.
„ha nem adja Istennek a dicsőséget, automatikusan magát kezdi felmagasztalni, vagy bálványokat emel.” Akkor én különleges vagyok. Szerintem isten nincs rászorulva az én dicsőítésemre.Magamat igyekszem felmagasztalni,de nem mások rovására teszem ezt. A bálvány emelés nagyon érdekes. nagyon ritkán olvasok olyat,aki nem csinált magának bálványt,talán még te is. Persze erről nem tudsz,de biztos vagyok benne,hogy idealizálod Istent és istenfogalmad és istenképzeted nem egyezik meg. Bizonyítsam? Teljes mértékben elhiszed,hogy Isten a vízözönben csecsemőket,anyákat stb gyilkolt meg. Miközben istenfogalmad azt mondatja veled,hogy isten a szeretet. Ezt a dilemmát úgy oldod meg,hogy megmagyarázod,mért is tehette isten amit tett. Pl..előre figyelmeztette az embert,időt adott neki a változásra,stb. Mikor ezt letisztáztad magadba és el is hitted,utána már el tudod fogadni,hogy isten magzatokat ölt,minden gond nélkül,sőt teljesen jogosnak tartod. Tudatnom kell veled,hogy Isten nem ember,nem a mi gyagya játékszabályaink szerint játszik. Ám mi egy emberi aggyal ellátott Istent tudunk csak elképzelni. nevetséges. De nem te vagy a hibás,hanem a tanítóid,te annyiban lehetnél okosabb,hogy kritikusan értelmeznéd őket,de ezt meg kiölték mindenkiből.
Kedves Tibor!
A bálványállítás fogalma számomra egyszerűbb ennél: ha bármit fontosabbnak vagy nagyobbnak látom Istennél (akár magamat), ha bármi fontosabb helyet kap az életemben, az bálvány.
Másrészt olyan dolgokról írsz, hogy én miről mit gondolok, vagy mások mit tanítottak nekem, amiről fogalmad sem lehet, ezek csak előfeltevések. És most itt nem fogok belemenni, hogy mit gondolok az özönvízzel kapcsolatban, mert nem ez a témája a bejegyzésnak, ami alatt beszélgetünk. De szeretném felhívni figyelelmedet, hogy az ilyen előfeltvések általában nehezítik, hogy megsimerd, mit is gondol igazán a másik. elképzelsz valakiről (most éppen rólam) valamit, hogy mit tanultam, vagy egy általad felvetett kérdést hogyan válaszolnék meg.
Ha másokkal is így teszel, az nagyon megnehezíti az érdemi párbeszédet. Ha pedig Istennel is így teszel, az az Ő megismerését nehezíti meg.
Sajnos az emberek nagy többsége nem veszi észre a bálványát,melynek neve Isten. Istennél mi lenne nagyobb? És mi lenne kisebb? A bálvány az,mikor alkotunk egy Istent a magunk képére. A magunk képe pedig tele van lelki sérüléssel,ezt vetítjük ki istenre,azaz a bálványra.
Nem vagyunk tisztában a szeretettel,mert sohasem volt benne részünk.
Istenben nem tudunk bízni,mert senki nem adott rá okot,hogy bízhassunk benne.
Istent éretlen személyiségnek tartjuk,mert a bűnt megbosszulja,imádni kell mert elvárja tőlünk,az akaratát lesni kell,mert csak az övé a jó út.
Azt mondjuk Isten tudja mire van szükségünk,de folyamatosan befolyásolni akarjuk és nyafogunk.stb
Sajnos nem Istenben hiszünk,hanem hiszünk egy istenben.
Te döntöd el,miről írsz,nyilván arról amit megmozgattak a gondolataim és fontosnak tartod közölni. Nem az a lényeg,hogy én mit várok tőled,hanem az,hogy mi fogalmazódik meg benned és ebből mennyit osztasz meg velem.
Nem ismerlek,naná,hogy csak előfeltevéseim vannak,de ezek nincsenek kőbe vésve.
„Ha másokkal is így teszel, az nagyon megnehezíti az érdemi párbeszédet.” Lehet,hogy igazad van,de akkor cáfolj meg,indokolj,mondj példát,képzeld el,hogy én mit gondolok.
Szerintem se nem mernek se nem tudnak hinni az emberek Istenben. Méghozzá azért,mert bizalmuk látszat bizalom,csak szavakkal bíznak. A legnagyobb baj a tudatlanság. Vallásban,gyereknevelésben,párkapcsolatban,önmenedzselésben.
Kedves Tibor!
Igazad van, hogy az Isten iránti megismerésünk korlátozott, mert az élettapasztalatunk, előzetes elképzeléseink szűrőjén át látjuk Őt. Viszont a Biblia szerint ebben van két segítőnk: maga a Biblia, ami Isten igéje, és a Szentlélek, akit pedig azért küldött az Úr Jézus, hogy elvezessen minket minden igazságra.
Bálványimádás alatt én azt értem elsősorban, amikor nem is igyekszünk Istent helyezni az életünk trónjára, hanem megengedjük, hgy másféle vágyak, dolgok, emberek kerüljenek a legvfő helyre.
Te azt is bálványimádásnak nevezed, ha helytelen Istenkép alapján közeledünk Istenhez.
Én úgy látom, hogy bár mindkettő hiányosság, és akadékyaz Istennel való személyes kapcsolatban, de mégsem esik ugyanabba akategóriába Istennél. aki szívből igyekszik Őt megismerni, annak Ő maga segít ebben. „Közeledjetek Istenhez, és Ő is közeledni fog hozzátok.” Számos példát is látunk, akár az Úr Jézs Krisztus főldi életében, akár az Apostolok Cselekedeteiben, amikor valaki töredékes ismerettel, de őszintén közeledni próbált Istenhez, és Isten erre úgy válaszolt, hogy többet mutatott meg Megából, és levezette az illetőt a megtérésre, újjászületésre.
Én magam nem hívőkén tnőttem fel, és az a folyamat, maiben Isten magához szeretett engem, és levezetett a Jézus Krisztusban való hitre és újjászületésre, szintén egy ilyen folyamat volt. De sok ismerősöm Isten felé vezető útján, élettörténetén is ezt látom.
Pál apostokl megtért hívőknek írta, és saját magát hozva példaként, hogy „Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, a mint én is megismertettem.”
Tehát Isten megismerésének van egy bizonyos korlátja az elkötelezett hívők életében is, de ez nem vonja magára Isten haragját, ha őszintén törekednek a megismerésre, és amit már megértettek, abban engedelmesek és hűségesek.. (Viszont fontos, hogy lássuk ezt a korlátunkat.)
Megint más az, amikor valaki nem is akar közeledni Istenhez, mert azt a bizonyos első helyet az életében valami, vagy valaki másnak adja. Én ezt nevezem bálványimádásnak.Ez sem biztos, hogy tudatos, és hívő ember is belecsúszhat. Észrevétlenül a munka, a család,a saját emberek előtti elfogadottsága, egy TV sorozat, egy hobbi, vagy bármi más, válhat annyira fontossá, hogy az már a bálvány kategória. Viszont ha engedi Istent szólni, akkor Ő fog szólni, és segít megtérni ebből.
Aki viszont nem is akarja, hogy Isten beleszóljon az életébe, aki elutasítja az Igét, az nem tud kiszabadulni ebből.
Erre írtam, hogyha nem Isten van folyamatosan az életünk középpontjában, akkor más dolgok fognak odakerülni.
“Közeledjetek Istenhez, és Ő is közeledni fog hozzátok.” Lényegében igaz,de Isten nem tud közelebb kerülni hozzánk,mint amilyen közel van most is.Az Ő közelsége nem gumiból van mint a miénk,ami ha baj van közelebb húzza Istent,hogy segítsen. Ha pedig valami nem sikerül,akkor ellöki magától. Így csinálja az ember,Isten viszont mindig a közelünkben van,ha gyilkolsz,ha jót teszel.
„Isten magához szeretett engem” Isten nem tud „magához szeretni”. Istenből árad a szeretet és ez abban a pillanatban mikor megszülettél,már magához is vonzott és ez megmarad halálodig a részéről ami folyamatos,nem úgy a tiéd ami szakasos. Te tudod úgy érezni,hogy hol közelebb engeded,azaz magadhoz szereted,hol pedig eltávolítod,elkezded nem szeretni. Ezt persze megteheted és érezheted,de tudnod kell,hogy ez csak érzés és te vagy érte a felelős. A valóság az,hogy minden pillanatban melletted van és lehetetlen,hogy a távolság köztetek változzon. Ezt érted?
Szeretsz idézni,akkor én is idézek Keresztes Szent Jánostól,akit megkérdeztek,hogy milyen Isten,azt felelte: sem ilyen,sem olyan. Ha ezt megérted,megérted Istent. Ha nem,maradsz egy bálványnál. Méghozzá azért,mert az embernek kell,hogy legyen istenképzete,még ha annak semmi köze Istenhez. Muszáj,hogy legyen egy képed,pedig pont ez akadályoz meg abban,hogy lásd a valódi Istent.
” ez nem vonja magára Isten haragját” Istennek nincs haragja,az embernek van és ezt az elképzelését ráteszi Istenre. Mi emberek,nem tudunk harag nélkül élni,körbe vesz bennünket,beszippant és mi is haragszunk. Mivel ebben a gyakorlatban élünk,mióta az eszünket tudjuk,balga módon azt hisszük,Istennek is van haragja.Istent lerángatjuk a mi szintünkre.
„Aki viszont nem is akarja, hogy Isten beleszóljon az életébe,” Isten akkora szabadságot adott nekünk,hogy még rosszak is lehetünk. Te is azt hiszed,Isten zsinóron rángat minket,de aki ezt képzeli,az nem tudja mi az a szabadság. Meg kell érteni,Isten KORLÁTLAN és FELTÉTEL NÉLKÜLI szeretetét és szabadságát.
Szabadulj meg a dogmáidtól,mert azok gúzsba kötnek. Jó ember lehetsz,de nem Istenben hiszel hanem a dogmákban,tekintély elvű vagy és ez sötét lepelt tesz a szemedre.
Figyelmesen olvasd el mit írtam,nem Isten ellen írtam,hanem azzal,hogy nem büntet,pont közelebb vittelek hozzá. Ha megérted jó,ha nem,az sem baj.