Valakinek segíteni, valami jó dolgot tenni, hasznosnak érezni magunkat a környezetünkben, elismerést kapni – ez mind felemelő érzés. Én olyan mentalitású ember vagyok, aki jobban szeret adni, mint kérni vagy elfogadni a segítséget. Ez utóbbi okoz némi nehézséget az életemben: például rá kellett jönnöm, hogy mindig adni és közben nem elfogadni a „töltést” azzal a kockázattal jár, hogy kifogy a tank, hogy lemerülök. Szeretjük azt gondolni, hogy mindent meg tudunk oldani egyedül is, valahol ez lett a norma a világ szemében. Ma már rengeteg egykor csak férfiak által végzett munkakört töltenek be mára nők, és meglepően jó teljesítményekkel! Szeretünk teljesíteni és bizonyítani, próbáljuk kézben tartani az életünket.
De nem véletlen, hogy Isten arra is tanít minket a Szentírásban, hogy álljunk meg és kérjünk. Ő a mi Alkotónk, az emberi szívek ismerője, aki nagyon jól tudja, hogy mire van szükségünk, ismeri a gyengeségeinket is, és fáj neki, ami nekünk fáj. Jól tudja, mik a félelmeink, és arra tanít, hogy kérjünk! Hogy ne szégyelljük előtte a bukásainkat, és ne forduljunk el az Ő kitárt kezeitől.
Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. Mert aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik. (Mt 7, 7-8)
Előfordul, hogy a kislányomat látom valamilyen feladattal birkózni. Néha azt is látom, hogy egyedül nem fog sikerülni neki, így felajánlom: itt vagyok, kérj segítséget! De ő csak folytatja, mondván: egyedül is megy. A végére persze már dühös, csalódott, és eldobja a tárgyat, amiért addig küzdött, már nem is érdekli, haragszik mindenre és mindenkire. Nem ismerős? Sokszor a felnőttek, én magam is, dacos gyermekként viselkedek Istenemmel szemben. Ő látja, hogy segítségre szorulok egy feladatban, támaszra valamilyen lelkiállapotban, és szelíden szól: „itt vagyok, gyermekem, kérj segítséget!” De nem, én egyedül is boldogulok hozzáállással inkább küszködök tovább, amíg már annyira csalódok magamban és elmegy a kedvem az adott feladattól is, hogy inkább eldobom. Mennyire gyerekes azt gondolni, hogy segítséget kérni gyengeség, szégyen, vagy a kudarc beismerése lenne! Valójában pedig épp a segítség elutasítása az, ami öngólt, és saját magunk pusztítását jelenti.
Miért vállalja mégis a mai ember olyan gyakran azt, hogy segítségkérés helyett inkább beáldozza a boldogságát, a családját, néha még az egészségét is? Csak három lehetséges okot hozok erre:
- bizonyítási vágy. Nem akarjuk beismerni, hogy egyedül nem megy valami, mert azzal elveszítjük a kontrollt, és néha úgy érezzük, az emberi méltóságunkat is.
- rossz családi minta. Ha sokáig ebből táplálkoztunk, ezt szívtuk magunkba gyermekkorunkban, nem tanultunk meg segítséget kérni vagy elfogadni, ezt a mintázatot könnyű észrevétlenül is tovább vinni az életben.
- félelem attól, hogy nem értenek meg minket. Előfordul, hogy valami, ami nekünk nehézséget, problémát jelent, az a másiknak semmiségnek tűnik. Ezért, tartva ettől a meg nem értettségtől, inkább el sem mondjuk gondjainkat másoknak. Ugyanezen oknál fogva érezhetjük azt is, hogy Istent sem akarjuk apróságokkal „zaklatni”.
Úgy gondolom, meg lehet és meg kell tanulni segítséget kérni és elfogadni. Isten társas lénynek alkotta meg az embert, aki közösségben, másokkal egységben tud fejlődni és előre haladni. Annyira szép az, ahogyan a fent említett ige a Máté evangéliumából folytatódik:
Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jót a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérnek tőle? (Mt 7,11)
Gondolj csak bele, amikor te segítesz a gyermekednek, vagy a szerettednek, jó érzés tölt el, hogy segíthetsz, és hogy bízott benned annyira, hogy tőled kérte azt, amit kért. Ugyanígy Isten is jót akar neked: nem akarja, hogy egyedül küzdj a problémáiddal, jót akar adni neked, saját magából a legjobbat! Nem kímélte érted egyszülött fiát sem. Egy feltétel van az idézett ige végén: akik kérnek tőle, azoknak adja.
Kedves olvasó, soha nem vagy egyedül, és nem is kell egyedül küzdened az élet gondjaival. Kívánom, hogy mindig legyen benned alázat, bátorság, és bölcsesség, hogy először imában kérj segítséget. Isten Szentlelke pedig vezet majd téged abban, hogy emberileg kihez kell fordulnod egy-egy élethelyzetben, kitől kérj és fogadj el segítséget.
Balázs Krisztina
