Mint amikor eső hull a rétre, és zápor áztatja a földet: úgy virágozzék napjaiban az igazság, és legyen nagy békesség, amíg meg nem szűnik a hold. (Zsolt 72,6-7)
A verem fenekén fekvő ember kitekintve csapdájából repülni vágyik, az égbe vágyik és az égre vágyik. Ebben a zsoltárban is tapintható a vágyakozás valami iránt, ami talán nincs jelen abban a korban, amiben a zsoltáros él: kiáltás ez a költemény az igazságosság, a törvényesség, a békesség iránt. Annyiszor tűzték már pártok és képviselők zászlaikra ezeket a jelszavakat, ígérve jobbat, másat, mint amit már meggyűlölt az ember. Azonban eddig minden alkalommal csalódnia kellett az embernek azokban a személyekben, akikre bízta ezek megvalósulását és hatalommal ruházta fel őket önmaga és országa felett.
A hatalom kívánatos, de veszélyes játék. Kívánatos, mert vágyunk rá, akár párkapcsolatainkban, hogy az irányító szerepet bitorolva hatalmunk legyen a párunk, családunk felett; akár a munkában, ahol egy hatalmaskodó főnöktől függhet, milyen napunk lesz; akár globális szinten, ahol a nagyhatalmak játékként bánnak népek életével. Először az ember játszik a hatalommal, élvezi a lehetőségeit, talán még jótevőként tetszeleg is mások előtt ‒ aztán már a hatalom játszik az emberrel, mikor uralma alá vonja, függővé teszi, és minden mást kiöl az életéből.
A hatalomról beszélve hivatkozhatnék akár a House of Cards elhíresült sorozatára vagy a Star Wars trilógiára, ahol a hatalomvágy határozza meg a sith lovagok motivációit, de igazából elég csak két dologra néznem: először a környezetemre, majd erre a zsoltárra.
Talán ez a zsoltár is úgy született, hogy a zsoltáros körülnézett és látta, mi minden hiányzik a legnagyszerűbb királyokból is; magából a világból, ahol csupán az ember érzi magát felhatalmazva a hatalom gyakorlására. Körülnézve napjaink Kárpátaljáján, sőt országtól függően környezetünkön, mi is megláthatjuk ezeket a hiányokat. Hiszen a hatalmaskodásból származnak a rossz törvények, élhetetlen életkörülmények, önmagukat fenntartó hazugságok, amik egész nemzeteket képesek romlásba dönteni. Minden azután kiált, hogy legyen végre rend, jöjjön el végre a Hatalmas, aki újjáteremti az ember által eltorzított teremtést.
A zsoltáros a maga nyelvén elmondja, hogyan fog uralkodni Isten választottja ezen a világon, amely annyit szenvedett a hatalmaskodóktól. Eső és zápor az uralma, kinyílik és kifejlődik hatalma alatt minden és mindenki. Igazsága és békéje addig tart, amíg a hold – örök fogyásban és telésben, de hűségesen elkíséri az égre nézőket.
A világ hatalmasainak talpa alatt nyögve van remény, hogy nem az övék az utolsó szó. Imádkozzunk ma a világ hatalmasaiért, hogy az őket érő ítélet erősítse és munkálja ki bennük az istenfélelmet. Higgyük el, hogy „Küldi már az Úr az erőset, a hatalmasat. Olyan, mint a jégverés, a tomboló orkán, mint a roppant, elsöprő vizek áradata: hatalma földre terít” (Ézs 28,2). És bárki bármit mond, határoz, követel, Övé az ország, a hatalom, és a dicsőség örökkön-örökké.
Laskoti Zoltán