Újságíró, rendezvényszervező vagyok. Tanulom az életet, a problémamegoldást, kitartást, a Fentiekben gyökerező, körülményektől független örömöt. Nagyon szeretem a zenét, Isten különleges ajándéka ez a csoda. Úgy gondolom, ebben az életnek nevezett izében a legbonyolultabb s néha legfájdalmasabb, mégis a legszebb, legfontosabb értékeket emberi kapcsolataink jelentik. Egyik fő célom, hogy megtanuljak jól szeretni, s ebben ki más lehetne a tanítómesterem, mint maga a SZERETET. Örülök, hogy itt vagy, olvasol, hogy írhatok Neked – és magamnak.
Szűkebb baráti társaságom régóta tudja rólam, hogy nagy kávészerető – egyesek szerint függő – vagyok. Tény, hogy szeretem „éltető nedűként” definiálni e némelyek által „méregnek” titulált sötétbarna löttyöt. Mint az igen hamar kiderült, a TeSó amatőr bloggereinek nagy része is „kávéista”. Lehet, hogy ez az összetartó kapocs késztetett…
Pálos Rozita: Fohász találj magadra bennem Uram hogy létezzem mielőtt leszáll az alkony Időről időre rácsodálkozok erre a kis versre. Csupán három sor az egész, és mégis, úgy érzem, az írója mérhetetlen igazságot, fájdalmat sűrített belé. Sokat gondolkodtam mostanában, miről is kellene szólnia ennek a bejegyzésnek. Bevallom, rendszereztem, témákat…
Azon gondolkodom mostanában, mi is az a megbocsátás. Pontosabban azon, hogy, ha teljesen őszinte akarok lenni magammal, akkor be kell valljam: én képtelen vagyok a megbocsátásra. Tudjátok, arra az igazira, amikor úgy nézel a másikra, mint azelőtt, mint egy tiszta lapra, egy teljesen új lehetőségre, fájdalom, neheztelés, bizalmatlanság…
