„Három óra tájban Jézus hangosan felkiáltott: Éli, éli, lámá sabaktáni, azaz: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” (Mt 27,46)
Ezen a napon méltatlanul elárulva, megtagadva, elítélve, megkorbácsolva és lemeztelenítve, a sokaság szidalmától és gúnyolódásától kísérve áll előttünk a Királyok Királya és Uraknak Ura. Szinte tapintható az a szégyen, ami körülveszi és átjárja a Mestert. A szégyen, amit az ember okozott és az Isten szenvedett el.
Szégyenünk egy spirituális seb, amelyet a bűn üt rajtunk. Örököljük és gyarapítjuk, továbbadjuk és szenvedünk benne. Ez az átöröklött bűn érzelmi lenyomata, amelyet családi titkaink és közösségi tabuink táplálnak.
Ma a Mester szégyenére nézve szembesülj azzal, milyen spirituális nagyhatalom a szégyen a te életedben is. Legyen segítségül a szembesülésben Leo Both és John Bradshaw írása:
Ott voltam fogantatásodkor
Anyád szégyenének noradrenalinjában
A magzatvízben ott éreztél engem
Rád törtem, mielőtt beszélni tudtál volna
Mielőtt értettél
Mielőtt bármilyen tudásod lett volna
Rád törtem, amikor járni tanultál
Amikor védtelen voltál, és kiszolgáltatott
Amikor sebezhető voltál, és rászoruló
Mielőtt határaid lettek volna.
MÉRGEZŐ SZÉGYEN A NEVEM.
Rád törtem, amikor mágikus voltál
Mielőtt tudtad volna, hogy ott voltam
Megsértettem a lelkedet
Átszúrtalak a legbelső csírádig
Azt az érzést keltettem benned, hogy hibás vagy, és károsodott
A bizalmatlanság, csúnyaság, butaság, kétség, értéktelenség, kisebbrendűség, méltatlanság érzését hoztam rád
Azt éreztettem veled, hogy más vagy
Azt mondtam, hogy valami baj van veled
Beszennyeztem hasonlatosságodat az Istenhez
MÉRGEZŐ SZÉGYEN A NEVEM.
(…)
Titokban élek
A sötétség, depresszió és csüggedés mélysötét partjain
Mindig felsettenkedek hozzád, elcsíplek, amikor őrizetlen vagy, besurranok a hátsó ajtón
Hívatlanul, nem kívántan.
Elsőként érkeztem
Ott voltam az idő kezdetén
Ádám atyával és Éva anyával
Káin bátyával
Ott voltam Bábel tornyánál és a betlehemi gyermekgyilkosságnál
MÉRGEZŐ SZÉGYEN A NEVEM.
(…)
Tartós fájdalmat hozok
Fájdalmat, ami nem múlik el
Én a vadász vagyok, aki rád cserkészik éjjel, nappal
Mindennap mindenütt
Nincsenek határaim
Megpróbálhatsz elrejtőzni tőlem
De nem tudsz
Mert benned lakom
Elérem, hogy reménytelennek érezd magad
Mint ahol nincs kiút
MÉRGEZŐ SZÉGYEN A NEVEM.
Fájdalmam olyan elviselhetetlen, hogy át kell adj belőle másnak
Ellenőrzéssel, tökéletesítéssel, megvetéssel, kritikával, hibáztatással, irigységgel, bírálattal, hatalommal és dühvel.
Fájdalmam oly átható
Hogy el kell fedj szenvedélyekkel,
Merev szabályokkal, kiéléssel és tudattalan én-védelemmel.
Fájdalmam oly átható
Hogy el kell fásulj, hogy többé ne érezz engem
MÉRGEZŐ SZÉGYEN A NEVEM.
(…)
Abból, aki vagy, azzá csavarlak, amit teszel és amid van
Megölöm a lelked és nemzedékeknek adsz át engem
MÉRGEZŐ SZÉGYEN A NEVEM.
Talán a sorok olvasása közben a lelked tükrébe nézve nem Jézusé az egyetlen megkínzott arc, amely előtted van. Téged is, engem is támad a mérgező szégyen. Pont ezért kellett Neki megtapasztalni mindent. Nem volt elég az istállóban születés, nem volt elég a kortársak összemosolygása a születés körülményeivel kapcsolatban, nem volt elég az összeesküvés, az árulás, a tagadás, a korbácsolás és a lemeztelenítés. El kellett hagyja Őt az Atya. Szégyentől átitatva kellett kiszenvednie, magába szívva a mérget, hogy ezt a spirituális sebet beköthesse és begyógyíthassa.
Kedves Olvasó, vidd ma a szégyenedet Ahhoz, aki jól ismeri, de le is győzte közös ősellenségetek. Találj békességet Nála, mondd ki, ami nyomaszt, és érezd, hogy a csendben is munkálkodik benned! Szabadulj a mérgező szégyen szorításából, mert szabadulhatsz!
Laskoti Zoltán
