Szerzőink

Balázs Krisztina

A nevem Balázs Krisztina, segitőtársa vagyok lelkész férjemnek, édesanya, és keresztény fodrász. Mindezeket boldogan élem meg, hiszem, Isten tervei mindig jobbak mint a miénk. 
Szeretek csendben lenni Jézus jelenlétében, naplót írni, szívből nevetni, meghallgatni másokat, időt tölteni szeretteimel, dicsőíteni az Urat (legtöbbször ezt házimunka közben).
Néha próbára teszem Isten türelmét azzal, hogy nem merek lépni, ilyenkor karjaiba vesz és Ő visz tovább, mert ÚGY szeret. Valahogy így kerülhettem most ide, a Tesó blog csapatába. 
Az írásaimban lesznek érzelmek, harcok, örömök, és minden amit Isten rajtam keresztül akar üzenni.
Egy különleges utazás veszi kezdetét számomra a formálódásom útján, ha van kedvetek tartsatok velem. 


Biró Alexandra

Biró Alexandra vagyok, elsősorban hálás feleség és anya. Szeretem kihozni a napomból a legtöbbet, elvégezni a munkámat, minőségi időt tölteni a szeretteimmel és az otthonunkban tevékenykedni. Mikor időm engedi olvasok. Általában sokszor látnak mosolyogni, viszont néha hajlamos vagyok túlgondolni a dolgokat, ami bizonytalanná és zárkózottá tesz. Ilyenkor Isten és a férjem tudnak a legjobban megnyugtatni és irányt mutatni. Fontosnak tartom, hogy észrevegyem a nehezebb napokban is azt, amiért hálás lehetek. Néha a saját kezembe venném az életem irányítását, de aztán ráébredek, hogy Ő az aki a legjobban tudja mire van szükségem. Az „Írd át álmaim, amire akarod” című ének – nagy kedvencem. 


Böszörményi-Bálint Eszter

Böszörményi-Bálint Eszter vagyok, egy egyszerű boldog nő, anya és feleség. Szeretek egyszerre több dologban kiteljesedni, tervezni, menni, csinálni, és ha kell újratervezni. Isten elültetett a szívemben egy víziót és a hétköznapokon azon dolgozom, hogy ez valósággá váljon.

Írásaimban őszinte érzéseket és folyamatokat boncolgatok, kicsit a pszichológia, a coaching és saját észrevételeim kereteiben.

Hálás vagyok, hogy írhatok, hogy ezeken keresztül Isten dolgozik bennem, értem. Hálás vagyok, hogy a TeSó blog tagja lehetek.


Dancs Edina

Dancs Edina vagyok, Jézus megváltottja, követője. Szeretem megosztani az Ő jó hírét másokkal. Szeretem a lovakat, a kutyákat és a madarakat. Családban élek, a férjemmel és a fiúnkkal. Szeretek énekelni, nemezelni, olvasni és írni is. 


Dénes-Zsukovszky Elemér

Dénes-Zsukovszky Elemér, lelkipásztor, férj, édesapa, barát, vándor. Életemre úgy tekintek mint egy útra, amin nem a cél a legfontosabb, hanem az út és ami azon történik. Erre egy hittanosom döbbentett rá, aki küzdött a szülők, az iskola és más elvárásokkal. Nálam érdeklődött, hogy mennyire vagyok tökéletes. Ott kellett szembesülnöm azzal, amit oly sokszor hallottam, de nem értettem: Én vagyok az Út! Jézus nem egy elérhetetlen célt adott számomra, hanem egy Utat, amin Őt kell követnem. Boldog vagyok, hogy ezen az Úton van Társam, Gyermekem, Barátaim, Testvéreim. Velem vándorol utamon Jézus, Gond és félelem el nem ér. Elvisz, elsegít engem a célhoz, Ő, a győzelmes, hű vezér, Ő, a győzelmes, hű vezér.


Dolenai-Balogh Beáta

Még keresem a helyem az életben, még nem találtam rá arra a valamire, amiben igazán jó vagyok.  Ezért a legtöbb cikkem valamilyen formában az álmaink, céljaink kereséséről, megtalálásáról és a megvalósításukról szól.

Érdeklődést és csodálatot vált ki belőlem bármi, ami  értéket hordoz, megérint, inspirál, jóra ösztönöz vagy segít másképp látni a világot. Nagy álmom, hogy olyan emberré váljak, aki valami hasonlót vált ki másokból. Emellett a legfontosabb törekvésnek azt tartom, hogy bármi is az, amire rátalálunk hivatásként, meg kell találnunk a módot, hogy Isten és mások szolgálatába állítsuk. Nem azért, mert kötelességnek tartom keresztyénként, hanem mert ebben érzem a szabadságot, ebben látom annak a lehetőségét, hogy elnyerhessem Isten áldását.

„Taníts akaratod teljesítésére, mert te vagy Istenem! A te jó lelked vezéreljen az egyenes úton!” (Zsoltárok 143:10)


Hidi Erika

A nevem Hidi Erika és az a megtiszteltetés ért, hogy szerkesztőként köszönthetlek titeket! Különös az Úr időzítése, mert már vendégként is hatalmas lelkesedéssel és őszintén írtam az életem azon részeiről, amiken tapasztaltam a kegyelmet és Isten gondoskodását, s őszintén vágytam valami ehhez hasonló szolgálatra! Jelenleg Petneházán élünk férjemmel és ikreinkkel, két gyülekezetet pásztorolva. Szeptemberben tanulni kezdtem, hogy szakszerűen tudjam végezni azokat az adminisztratív, irodai feladatokat, amiket kifejezetten szeretek. Emellett kézműves vállalkozóként is tevékenykedem, amivel nagyon sok új emberhez sikerült közeledni. Hiszem, hogy Isten kedves teremtménye vagyok és abban a sokszínűségben és őszinteségben fogom az írásaimat is elétek tárni, amiben telnek mindennapjaim!


Homoki Gyula

Gyula vagyok. 26 és a halál között. Indiana Jones-féle régész akartam lenni, végül lelkész lett belőlem. Jelenleg Sárospatakon vagyok fellelhető, a helyi teológián tanítok – legalábbis próbálkozom. Ha épp nem itt, akkor valamelyik fantasy-világban kapcsolom ki magam. Istennek már régen átadtam a szívem, azóta próbálom visszavenni, csak nem engedi. Amikor írok, magamból írok Róla, olykor rólam Belőle.


Kacsó Géza

Nős, három kislány apja. Református lelkipásztor Bátyúban.
Gáton születtem és itt kezdtem a sulit. Majd a nagyberegi líceumba jártam 3 hosszú éven át. Debrecenben jártam teológiára, ami életem egyik legszebb időszaka volt.
Egyetem után ösztöndíjas diák voltam Amerikában.
Kárpátaljára hazatérve voltam: segédlelkész Bátyúban és környékén, főiskolai lelkész Beregszászban, vallástanár a nagyberegi líceumban, óraadó tanár a főiskolán (vallástöri) és a KRISZ alelnöke…
Majd újra külföld: Angliában szolgáltam 2,5 évig.
Aztán ismét hazajöttem. Bátyúban lettem lelkész.
Azóta itt élek és szolgálok a kárpátaljai valóságban.


Kardos Ágnes

Kardos Ágnes vagyok: Isten gyermeke, édesanya, feleség, lelkésznő, matematikus. 

Külön kegyelemnek tartom azt, hogy Isten még nagyon fiatalon megszólított. S talán emiatt is fontos nekem a fiatalok között való szolgálat.  Azóta az éltetem minden napjának része az Istennel való kapcsolat. A lelkészi elhívásom megér egy külön sztorit , de mióta lelkész vagyok, azóta érzem igazán azt, hogy a helyemen vagyok és azt teszem amit szeretek és amit szeretne az Úr is hogy tegyek. Szeretek zenélni, imádom dicsőíteni az Urat. S ezeket szeretem ének, zene és vers formájában kifejezni az Úrnak. Imádok anya és feleség lenni, sokat tanít általuk az Úr, s nagy ajándékként élem meg ezt is és az egész életemet. Érzem hogy szeret, megáld az Úr és jó Hozzá tartozni. S szeretném, hogy ezt te is érezd, hogy szeret az Úr és meg akar téged is áldani. 


Keresztyén Eszter

Keresztyén Eszter vagyok, édesanya, lelkészfeleség, háziasszony. Mindig ugyanaz és mindig más. Valamikor közlékeny és szárnyaló, időnként hallgatag és botladozó. Néha a lelkem egy virágzó díszkert, de van, hogy csak sivár parlag. Újjászületésemkor kicsi és gyönge halként túl korán túl mély vízbe estem, és még ma sem könnyű a felszínen maradnom. Szolgálatból írok, beszélek és zongorázom, de gyakran ezek csak emberi erőlködések, és egyedül az isteni kegyelem az, ami előrevisz.


Laskoti Zoltán

Magamról szeretnék írni, túl az életrajzomon és életutamon. Arról, aki csak én vagyok. Azonban falba ütközöm, két kérdésbe, amikről nem én pattanok vissza először.
„Az vagyok valóban, aminek mondanak?
Vagy csak az, aminek magamat ismerem?”
Amíg nem tudom megválaszolni a kérdést, három pont köré állítom a gondolataimat.
Aki még nem voltam: tűzoltó, katona, vadakat terelő juhász, kipihent ember, mindentudó, nagytiszteletű úr, papbácsi
Aki már nem vagyok: dobozon belül gondolkodó, progresszív fundamentalista, beregszászi gimis, szerelmet kereső, szorongó, passzív agresszív, naiv.
Akivé válni szeretnék: élni és örülni tudó ember, közösségépítő, házas, megbízható, együttérző, bibliaolvasó, motiváló.
Tarts velem, ismerjük meg együtt magunkat a kommunikációban!


Molnár Zsolt

Örök útkereső vagyok. Keresem magamat a mában, a körülöttem lévőkben, a szolgálatomban – úgy mindenben. Görnyedve járva már ezerszer bejárt zegzugos ösvényeimet olykor nem veszem észre, hogy az útkeresés elsősorban Krisztus-keresés lenne. Ha már látom Őt, akkor megtaláltam azt, amit kerestem. Szeretem az ilyen „megtalálós” pillanatokat, ezért is szentelem erre az életem. Fontos és motiváló számomra, hogy akik ugyanígy keresnek, azok megtalálják azt, Akit mindig is kerestek. Ebben szeretnék útitársként Melléd szegődni!


Molnár-Kovács Dorottya

„Do not squander time, for that is the stuff life is made of.” Benjamin Franklin

5 szóban rólam: keresztyén, feleség, anya, egyetemi tanársegéd, blogger.
5 dolog, amit szívesen csinálok: sütés, kertészkedés, írás, játék a gyerekekkel, barkácsolás/kézműveskedés. 
5 hely, ahol otthon vagyok: Beregszász, Debrecen, Newport, Beregrákos, Csongor.
5 dolog, amit szeretek:  a reggeli, amerikai late night show-k, self-help könyvek, English Breakfast tea tejjel, utazás.
5 téma, amely gyakran előkerül az írásaimban, mert foglalkoztat: pozitív pszichológia, ítélkezés, dogmatikus hit, kortárs kultúra, képmutatás. 
5 célom: befejezni végre a PhD-disszertációmat, kommunikációs készségfejlesztő tréningeket tartani, egyházi kommunikációt kutatni, jólelkű, talpraesett gyerekeket nevelni, sok energiát fektetni az emberi kapcsolataimba. 
5 dolog, ami fontos nekem: Isten, család, Kárpátalja, az úrréti gyülekezet, a TeSó blog.


Nigriny-Demeter Adrienn

A férjemmel és két kisfiammal Magyarországon élek, ám szívemben örökre kárpátaljai magyar maradok. Csodaként éltem meg, hogy anya lehetek, immár kétszeresen is. Istennek hála, hogy a határon túli magyar közösségek támogatásával foglalkozhatok munkaidőben – ez számomra inkább elhívás, mint munka. A Tesó blog összefonódott az életemmel és a lelkemmel: többet nyerek ezzel a szolgálattal, mint amennyit adhatok másoknak a bejegyzéseimmel.


Olasz Tímea

Hivatásom: segítőtárs. Munkámat és szolgálatomat tekintve egyházi mindenes vagyok: teszem, amire épp szükség van.

Ha gitárt adsz a kezembe, Isten trónjához segítem a szívedet. Kereshetsz, ha játékra van szükséged, ha nincs kivel teáznod, vagy ha hangosan szeretnél gondolkozni…

Itt és most az a célom, hogy elindítsak pár gondolatfonalat, amit tovább lehet gombolyítani. Élj a lehetőséggel, és oszd meg velem, mire jutottál! Kíváncsi vagyok rád.


Pallay Ferenc

Pallay Ferenc vagyok, református keresztyén és kárpátaljai magyar kozmopolita: Nagyszőlős, Tiszakeresztúr, Beregszász, Ungvár. Életem betűszavakban: BMG, UNE, KMF, UREGY, FRIGY, ELTE. Jelenleg Budapesten dolgozom szoftverfejlesztőként. Hatalmas Forma-1 rajongó vagyok. 🙂 A TeSó blog webszerkesztőjeként dolgozom.


Rózsa-Gönczy Anna

Rózsa-Gönczy Anna vagyok, lelkész, feleség, és lelkészfeleség. Volt beregszászi gimis, rövid ideig főiskolás, és legfőképpen pataki diák. A szolgálatom elején, de sok munkaterületem kipróbálva magam. A férjemmel már több éve együtt, de még gyermek nélkül. A nagybetűs felnőtt életet próbálgatva. Az egész életemben próbálok én lenni, és próbálok abban és ott lenni, ahol éppen lennem kell. Az életem nagy kihívásának tekintem azt, hogy az legyek, akinek az Isten tervezett, és felhasználjam azt, amit nekem adott, akár lehetőségről, tehetségről, vagy egyéb dologról van szó. Bízom benne, hogy ez a blog is ennek lehet egy csatornája.


Szaniszló-Papp Adrien

Papp Adriennek hívnak. Az életem: hit és kételkedés; barátok, nyüzsgő közösségek és egyedüllét; örömök és félelmek; pörgés és csönd; gyerekesség, őrültség és komolyság; nevetés és könnyezés; lángolás, álmodozás és pislákolás; művészet, könyvek iránti rajongás; szeretet és hiszti furcsa keveréke, melyet minden pontján átsző a csodálkozás és hála amiatt, hogy az életem mekkora ajándék Istentől.
Ezekből tevődöm valahogy össze én. Nem tudom hogyan, s néha azt sem, hogy miért, de vagyok, élek és mindez nem véletlen.


Szemere Judit

Szemere Judit vagyok. Gyermek, felnőtt, nő, feleség, anya, lelkipásztor. Mind megbízatások Istentől, amelyeken keresztül formál, vezet, megismertet önmagammal és Önmagával.

Jelenleg a beregszászi gyülekezetben szolgálok, bár a legtöbb időt három kisgyermekemmel otthon töltöm. Most ők azok, akiktől tanulok, miközben őket szeretném valamire tanítani. Ahogy növekszenek egyre inkább kibomlik a személyiségük, s ezáltal egyre inkább ismerem meg önmagam. Izgalmas utazás ez.

Ezen kívül sok hobbim van, több mint időm lenne rájuk. Szeretem a zenét, hallgatni és létrehozni is. A zene számomra valami, ami korokon, nemzeteken, tájakon tud átívelni, s összhangba hozni embereket, lelkeket, gondolatokat.

Ha írásra adom a fejem, legtöbbször közös gondolkodásra hívok, s nem megoldásokat kínálok. Ezt várom mások írásaitól is, hogy elindítsanak egy gondolatot, amellyel aztán akár napokon, heteken keresztül szöszölhetek.