Húsvét környékén szinte mindenki hall Krisztusról, megkerülhetetlenné válik. Még a médiában is megjelenik, ha másként nem, de azt állítva, hogy a keresztyén világ Krisztus feltámadását ünnepli. Persze a keresztyén világban ott vannak a nem keresztyén emberek is, akik szintén hallanak Jézusról, de nem tudom, ők mit ünnepelnek. És persze húsvétkor már egyre nagyobb teret hódít magának a nyuszi is, aki valamilyen okból színes tojásokat rejt el a kertben, olykor a templomudvarban is. Mégis kétségtelen, hogy ebben az időszakban Jézus Krisztus neve megkerülhetetlen, de kérdés, hogy ez a név, mit is takar. Mielőtt Jézust elfogják a Gecsemáné-kertben, megkérdezi a katonákat, hogy…
„…ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá…” (1Pt 2,5a) „…mert az Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok…” (1Kor 3,17) Nem szeretek kiragadni egy-egy igeverset a maga környezetéből, de az utóbbi időben ez a két félmondat sokszor az eszemben van, forog bennem és nem hagy békén. Az Isten gyülekezetéről beszél, és benne rólam, aki, mint élő kő kellene, hogy benne legyek, hogy építsem, formáljam azt. Sokat gondolkodom a gyülekezetről, a közösségről mostanában, és nem hagy nyugton az ige: folyton figyelmeztet arra, hogy ez a templom, ez a gyülekezet, ez a közösség, amelyre gondolok, amelyben élek,…
Az elmúlt hetekben sokszor találkoztam a Facebookon feketére váltott profilképekkel, vagy egyszerűen a #DarkestDay vagy a #notinmyname hashtaggel ellátott bejegyzésekkel, melyek az Észak-Írországban megváltozott abortusztörvényről szóltak. Bár inkább mondanám, hogy szólni véltek… Nagyon sok keresztyén ismerősöm, mélyen hívő testvérem, gondolkodó emberek osztogatták meg általában ugyanazt a bejegyzést, majd ehhez csatlakoztak az elítélő, megrendült, felháborodott hozzászólások, azonban az említett legtöbbet megosztott magyar nyelvű szöveg hamis információkat közöl. Nézzünk meg néhány tényt érintőlegesen az észak-írországi abortuszhelyzetről! Amin a legtöbben felháborodtak, az a „korlátok nélküli abortusz lehetősége a várandósság 28. hetéig (7.hónap)”, a nemi alapú abortuszok, a fájdalomcsillapítás nélküli abortusz, illetve az, hogy…
Végül, testvéreim, örüljetek, állítsátok helyre a jó rendet magatok között, fogadjátok el az intést, jussatok egyetértésre, éljetek békességben, akkor a szeretet és a békesség Istene veletek lesz. Köszöntsétek egymást szent csókkal; köszöntenek titeket a szentek mind. Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal! 2 Kor 13, 11-13 Szentháromság vasárnapja van, de úgy gondolom, hogy sokan nem gondoltunk erre, mikor felkeltünk. Talán nem is tudtunk róla, hogy van ilyen, talán kinyitottuk ma már a Bibliaolvasó kalauzt, s ott szembesültünk vele, hogy van ilyen napunk, van ilyen ünnepünk, s hogy éppen ma van. Elég gyakran találkozunk…
Szenteljétek meg szombatjaimat, hogy jelül legyenek köztem és köztetek, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR, a ti Istenetek. Ez 20,20 Szenteljétek meg szombatjaimat. Hogy mit jelent ez, azt úgy gondolom, hogy sokan ismerjük a negyedik parancsolatból: Emlékezzél meg a nyugalom napjáról és szenteld meg azt. Hat napon át dolgozz és végezd mindenféle munkádat! De a hetedik nap a te Istenednek, az Úrnak nyugalomnapja. Semmiféle munkát ne végezz azon, se te, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálód, se állatod, se a kapuidon belül tartózkodó jövevény. (2Móz 20,8-10). Persze, ez nem csupán arról szól, hogy most már vasárnap fel…