Gyerekkorom óta szeretek álmodozni. Gyakran képzeltem azt, hogy tündér, orvosnő vagy éppen tanítónő vagyok, esetleg anyuka, aki háztartást vezet és gyereket nevel. Aztán persze, ahogy nőttem az álmok is változtak, komolyabb, felnőttesebb formát öltöttek. Egyetemről, párkapcsolatról, felnőtt életről kezdtek szólni. Egy idő után pedig már célokká alakultak, amiket ha nem érek el, akkor nem leszek boldog… Februárban egy beszélgetés során jöttem rá, hogy mennyire is kötődöm ezekhez az elképzelésekhez, ahelyett, hogy élvezném azt, ami éppen van. Abban a pillanatban hálátlannak éreztem magam, meg egy kicsit butának is. Olyan helyzet volt ez, mint, amikor két gyereknek ugyanolyan játéka van, de az…