Sárközi Andrea bejegyzései

Papíron huszonéves, odabent 8 és 80 egyszerre. Nincs hosszútávú, stabil munkám, az egyetlen szilárd terület a pedagógia világa. Ezen belül néha hátrányos helyzetű gyerekeket táboroztatok, néha élménypedagógiával vagy szexuális neveléssel foglalkozom, néha egyetemen dolgozom, néha pedagógusképzést tartok, vagy egyszerűen csak besegítek valahol valamibe, amiben értéket, lényegi dolgot találok.
Állítólag örök csavargó, szerintem viszont az időm nagy részét a fejemben töltöm, az meg eléggé egyhelyben van. Azért az igaz, hogy ha utazhatok, írhatok, főzhetek, a legjobb barátaimmal lehetek, és közben még a Jóbarátok is megy a háttérben, akkor elég boldog vagyok.
Istenben azt szeretem a legjobban, hogy mindig elképesztő kalandokba küld, és folyton felemel, de azért közben jó sokszor összetör, hogy sose feledjem: az alázat az egyik legfontosabb érték, amit életem végéig szeretnék megőrizni.

2019 meghatározó olvasmányai

2019-et is elég jó társaságban töltöttem. Velem voltak a nagyöreg barátaim: Tolsztoj és Wass Albert, és természetesen szántam némi időt az újabb kedvenc pajtásoknak is –  mint például Grecsó Krisztiánnak -, valamint rengeteg időt töltöttem az évi aktuális szerelmemmel, Balzac-kal is. Tartom az elvemet, hogy a régi klasszikusokat nem szabad elhanyagolni, hanem időről időre vissza kell térni hozzájuk  – amúgy is kell kis idő, míg eléggé megérik az ember az emésztésükhöz -, ugyanakkor nem árt képbe kerülni azzal sem, hogy mostanság kikre érdemes figyelni az irodalmi világban.

Szóval a teljesség igénye nélkül (voltaképpen elég sokat izzadtam, hogy ilyen rövidre szűkítsem) engedjétek meg, hogy magam helyett most őket szólítsam meg, és átadjam nektek azokat a mondatokat, amik érdemesek voltak a továbbgondolásra, feljegyzésre és arra, hogy nagyban formálják az évemet, meg úgy általában véve engem.

olvasás folytatása

“Anyám a konyhában a boldogságot főzi…” – 24. nap

  • Anyu, mit sütünk az ünnepre? 
  • Nem akarok most semmi különöset, csak csinálunk egy kis linzert, egy narancsos-dióst, egy rumos-csokis-meggyest, még valamilyen karamelles krémest, egy kis trubocskit závárnoje krémmel, meg majd gyorsan összedobsz egy kis kókuszgolyót a szélekből. Úgyis csak hármasban leszünk, mami meg csinál zserbót, hókiflit, badalói krémest, úgyhogy elég lesz az, nem akarok én most semmi extrát. 

A kilencféle sütemény jelenti a semmi extrát… Ez Iszájevics Anna öröksége, ami már generációk óta szálldogál anyai ágon lányról lányra: mi így szeretünk na, beledolgozzuk az ételbe.

Napokkal korábban tervezgetni, készülődni, lisztesen vaníliás-citromos illatban beszélgetni egész nap a konyhában a készülő lakoma mellett, félig még fasírtszagúan szentesti istentiszteleten üldögélni, este boldogan nézni a mosolygó arcokat, és jó magyar ember módjára szótlanul ízlelni a falatokat a szépen megterített asztalnál. 

Nálunk ez az ünnep: hogy csendben ülünk, nagyon szeretjük egymást, és közben nem történik semmi különös.

Én mégis évről évre görcsösen keresem benne Jézust. A kimondott nevét, a külön imát, a fánál énekelt zsoltárokat. Mert sokszor mondták már, hogy az étel csak falánkság, és mindez csak felszín. Ezért keresem azt a bizonyos igazit, őszintét, és évről évre érzem,  hogy erőltetett a szándékom. Mert az Úr nem mindig úgy van jelen, ahogy én elképzelem, hogy benne kell lennie. Vagy, ahogy mások elképzelik. 

Ezért ma már azt gondolom, hogy nem kell Jézust mesterkélt magamba fordulásokkal kutatnom az ünnepben, mert Ő magától is ott van. 

A hagyományokkal önmagukban nincs semmi probléma, csak a megélésükkel. Ha az egész stressz, kényszer és kirakat-felhajtás, akkor valóban felszínes, de ha igazi megélés vezérli, akkor nincs vele az égvilágon semmi baj. Pont annyira lehet hamis ájtatossággal a belső szobában imádkozni, mint amekkora őszinte szeretettel sütni a karácsonyi linzerkarikát.

Szóval ha a készülődés neked sem teher, hanem színtiszta gondoskodás, a megválasztott ajándék meg nem pénzköltés/letudás, hanem csupa-csupa odafigyelés, és a mézeskalács sem csak az instára készül, hanem igazi időtöltésként, akkor nem kell aggódni, mert a valódi dolgokban, és egymás szívből szeretésében mindig ott van az Isten. 

Sárközi Andrea

← Vissza a naptárba

Isten, a mellrák és én

Ő az egyik legjobb barátnőm már egy bő évtizede. Most hármasban ücsörgünk egy budapesti kávézóban, és mindenki épp azt sorolja, hogy mikor miért volt utoljára orvosnál, és épp milyen leletére vár. Hangosan nevetünk magunkon, hogy huszonévesen úgy ülünk itt, mint három idős hölgy. Nevetünk, mert persze minden mindig csak mással, és sokkal később történik meg – ránk pedig biztosan semmi sem vonatkozik. 

Másnap felhív telefonon, és már nem olyan nevetgélős a hangja… 

Nem tudom elképzelni, milyen lehet bemenni az orvoshoz, mosolyogva helyet foglalni, majd meghallgatni azt az ólomnehézségű három szót: „Önnek mellrákja van”.

olvasás folytatása

Őszi ima

Uram, nem tudom, hogy mi van most odabenn. Leginkább igazi ősz: valami új, valami különleges, valami ezerszínű és ezerillatú furcsaság, amit szeretnék eléd hozni, de már nagyon rég nem találok szavakat, amikor Hozzád beszélek. 

Rengeteg hála van belül. Most nem az az erőltetett fajta, amit azért érzek, mert megtanultam, hogy minden apróságért hálásnak kell lenni, hanem most a csontom velejéig átérzem, hogy amit alkottál, az lenyűgözően szép, és szinte irigy vagyok magamra, amiért én is a részese lehetek. Semminek nem kell történnie a boldogságomhoz, és ilyenkor tudom, hogy nagyon közel vagy. Valahogy így képzelem el annak a valós megtapasztalását, hogy fizikailag mellettem állsz. 

olvasás folytatása

Nincs már türelmem többé…

“Bizonyos dolgokhoz nincs már türelmem. Nem azért, mert arrogáns vagyok, hanem egyszerűen azért, mert az életem elért egy pontra, ahol már nem akarom az időmet olyan dolgokra pazarolni, amelyek elszomorítanak vagy fájdalmat okoznak.

Nincs türelmem a cinizmushoz, a szélsőséges kritikához és bármiféle elváráshoz. Már nem akarok olyanoknak megfelelni, akik nem kedvelnek engem, olyanokat szeretni, akik nem szeretnek viszont, olyanokra mosolyogni, akik nem mosolyognak vissza rám. Többé egyetlen percet sem pocsékolok azokra, akik hazudnak, vagy manipulálnak. Úgy döntöttem, nem tűröm meg a tettetést, a képmutatást, az őszintétlenséget és az üres gazsulálást.

Nem érdekelnek a pletykák. Gyűlölöm a konfliktust és a hasonlítgatást. Egy olyan világban hiszek, ahol az ellentétek megférnek egymás mellett, ezért elkerülöm a konok és rugalmatlan embereket. A barátságban nem állhatom a lojalitás hiányát és az árulást. Nem jövök ki azokkal, akik képtelenek bátorítani és dicsérni. Untatnak a túlzások és nehezen viselem azokat, akik nem szeretik az állatokat.

És mindezek felett, nincs többé türelmem azokhoz, akik nem érdemlik meg a türelmemet.”

olvasás folytatása