Sárközi Andrea bejegyzései

Papíron huszonéves, odabent 8 és 80 egyszerre. Nincs hosszútávú, stabil munkám, az egyetlen szilárd terület a pedagógia világa. Ezen belül néha hátrányos helyzetű gyerekeket táboroztatok, néha élménypedagógiával vagy szexuális neveléssel foglalkozom, néha egyetemen dolgozom, néha pedagógusképzést tartok, vagy egyszerűen csak besegítek valahol valamibe, amiben értéket, lényegi dolgot találok.
Állítólag örök csavargó, szerintem viszont az időm nagy részét a fejemben töltöm, az meg eléggé egyhelyben van. Azért az igaz, hogy ha utazhatok, írhatok, főzhetek, a legjobb barátaimmal lehetek, és közben még a Jóbarátok is megy a háttérben, akkor elég boldog vagyok.
Istenben azt szeretem a legjobban, hogy mindig elképesztő kalandokba küld, és folyton felemel, de azért közben jó sokszor összetör, hogy sose feledjem: az alázat az egyik legfontosabb érték, amit életem végéig szeretnék megőrizni.

Őszi ima

Uram, nem tudom, hogy mi van most odabenn. Leginkább igazi ősz: valami új, valami különleges, valami ezerszínű és ezerillatú furcsaság, amit szeretnék eléd hozni, de már nagyon rég nem találok szavakat, amikor Hozzád beszélek. 

Rengeteg hála van belül. Most nem az az erőltetett fajta, amit azért érzek, mert megtanultam, hogy minden apróságért hálásnak kell lenni, hanem most a csontom velejéig átérzem, hogy amit alkottál, az lenyűgözően szép, és szinte irigy vagyok magamra, amiért én is a részese lehetek. Semminek nem kell történnie a boldogságomhoz, és ilyenkor tudom, hogy nagyon közel vagy. Valahogy így képzelem el annak a valós megtapasztalását, hogy fizikailag mellettem állsz. 

olvasás folytatása

Nincs már türelmem többé…

“Bizonyos dolgokhoz nincs már türelmem. Nem azért, mert arrogáns vagyok, hanem egyszerűen azért, mert az életem elért egy pontra, ahol már nem akarom az időmet olyan dolgokra pazarolni, amelyek elszomorítanak vagy fájdalmat okoznak.

Nincs türelmem a cinizmushoz, a szélsőséges kritikához és bármiféle elváráshoz. Már nem akarok olyanoknak megfelelni, akik nem kedvelnek engem, olyanokat szeretni, akik nem szeretnek viszont, olyanokra mosolyogni, akik nem mosolyognak vissza rám. Többé egyetlen percet sem pocsékolok azokra, akik hazudnak, vagy manipulálnak. Úgy döntöttem, nem tűröm meg a tettetést, a képmutatást, az őszintétlenséget és az üres gazsulálást.

Nem érdekelnek a pletykák. Gyűlölöm a konfliktust és a hasonlítgatást. Egy olyan világban hiszek, ahol az ellentétek megférnek egymás mellett, ezért elkerülöm a konok és rugalmatlan embereket. A barátságban nem állhatom a lojalitás hiányát és az árulást. Nem jövök ki azokkal, akik képtelenek bátorítani és dicsérni. Untatnak a túlzások és nehezen viselem azokat, akik nem szeretik az állatokat.

És mindezek felett, nincs többé türelmem azokhoz, akik nem érdemlik meg a türelmemet.”

olvasás folytatása

A pozitív visszajelzésről

Nemrég olvastam egyik régi munkatársam, barátom cikkét arról, hogy milyen tudományosan alátámasztott tények alapján lehetünk minél jobbak az ágyban. Mondanom sem kell, előkelő helyen szerepelt a felsorolásban, hogy akik elegendő mennyiségű pozitív visszajelzéssel látják el a partnerüket, és ezáltal nagyban hozzájárulnak a magabiztos testképükhöz, azok nagyobb valószínűséggel számíthatnak jó szexre a kapcsolatukban.

Ez több szinten is egy nagyon fontos tény. Egyrészt, mert abban a társadalmi közegben, ahol inkább a “teher alatt nő a pálma” és “a kritikából lehet csak igazán épülni” bölcsességek még mindig sokkal hangosabbak, mint bármi más, nem lehet elégszer hangsúlyozni a pozitív visszajelzések fontosságát. Ahhoz, hogy a dolgaink jól menjenek, jól kell érezni magunkat a bőrünkben. Enélkül sem erőnk, sem kedvünk a további lépések megtételéhez, és hiába áradnak felénk a jószándékú építő kritikák százai, nagyjából annyit tudunk növekedni általuk, mint a sziklás talajba esett búzamag.

olvasás folytatása

30 az új 20

„Mindenki azt kérdezgeti, hogy mikor jegyzem már el végre…”

„Kamaszként azt hittem, hogy 24 évesen már biztosan gyereket fogok nevelni…”

„Magamnak se merem bevallani 30 évesen, hogy eddig teljesen félrement minden, és valami teljesen új dolgot szeretnék elkezdeni…”

Létezik a pszichológiában egy nálunk még eléggé szürke foltként kezelt fogalom, amit ún. kibontakozó vagy kezdődő felnőttkornak neveznek. S noha azt hisszük, hogy ez biztosan a kamaszkor végét jelenti, sokkal inkább rá kell számolnunk egy bő tízest az életkori számításra. Ez röviden annyit tesz, hogy az elmúlt időszak társadalmi változásai miatt tulajdonképpen a harmincas lett az új húszas, és az ezzel járó életkori mérföldkövek is jelentősen kitolódtak: a házasság, a gyermekvállalás, az állandó munkahely/foglalkozás megtalálása, vagy akár a legmeghatározóbb önismereti krízisek. Ma már egyáltalán nem furcsa, ha valaki a harmincas évei közepén vág bele a családalapításba, ha egy jogász tíz évnyi praktizálás után cukrászdát nyit, vagy ha 23 évesen az ember még javában benne van a tanulmányai közepében. Vagy legalábbis nem kellene furcsának lennie…

olvasás folytatása

Szép az, ami valódi

Egész életemben úgy voltam vele, hogy minden rendben van a külsőmmel kapcsolatban, amíg nem jön valaki közel. Ha messziről mondjuk rám kacsintanak, az rendben van, attól zavarba sem jövök, akkor szépnek is érzem magam. Viszont, ha már egészen közel lépne az illető, akkor elkezdeném úgy érezni, hogy én vagyok Gregor Samsa, a gusztustalan féreg. Arról most inkább nem is ejtenék szót, hogy milyen hatással volt ez az ostoba elképzelés a magánéletemre, viszont azért kérlek, szánj rá egy fél percet, és gondolkozz el azon,  hogy te vajon milyen tévképzetekkel kínzod magad nap mint nap.

olvasás folytatása