tesoblog összes bejegyzése

Az idő szépsége

Megint eltelt egy év. Ezt abból vettem észre, hogy újra a visszaköltözésemet kellett megszervezni. Megint visszatérnek a szürke hétköznapok, amiket nem szeretek. Megint eltelt egy nyár.

Az idő csak telik. Vannak események, amiket megtervezünk, vannak olyanok, amiket nem. Van olyan, hogy mennünk kell, de van, hogy maradnunk. Van, hogy a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy gondoltuk, hanem rosszabbul. Ilyenkor szomorúak vagyunk. Máskor legszívesebben ugrálnánk a boldogságtól, mert sokkal jobb lett minden, mint terveztük. Vannak magaslatok és vannak mélységek. Van, hogy valamire sokat kell várnunk, és van, hogy egyik napról a másikra megoldódik minden, mi pedig ott állunk ledöbbenve, akár jó, akár rossz értelemben. És sorolhatnám még, hogy mi minden történhet még az életben.

olvasás folytatása

Ad Fontes – vissza az alapokhoz

Néha falra mászok attól, hogy az edzésen újra és újra elővesszük az alapgyakorlatokat. Helyes állás, helyes kéztartás. Főleg olyankor bosszantó ez, amikor kezdők jönnek, és velük együtt kell ugyanazokat az untig ismert feladatokat csinálni. Azt meg néha kifejezetten nem értettem, amikor nekünk, haladóbbaknak például a szabályos fordulást vagy a legegyszerűbb ütést kellett gyakorolni. A negyedik év után ez már majdnem hogy sértő volt. Csakhogy többször előfordult, hogy rá kellett döbbennem: hiába megy jobban egy-egy gyakorlat, mint a teljesen kezdőnek, én sem tudom egészen jól. Rossz helyen van a súlypont, nem zárt a térd. És ilyenkor jövök rá: néha vissza kell térni az alapokhoz, mert túl könnyen túllépnék valami olyasmin, ami ugyan már ösztönös, de még nem pontos.

olvasás folytatása

Szeretni a szerethetetlent

Az utóbbi időben egyre gyakrabban eszmélek rá, hogy van néhány ember, akit nem kedvelek igazán. Talán ez nem tipikus keresztyén hozzáállás, de ez az igazság. És emiatt több kérdés is forgolódik bennem. Hol van belőlem a felebaráti szeretet, amikor Isten elém hoz egy számomra szerethetetlen embert? Miért nem szeretek MINDENKIT? Van ismerősöm, aki szerint nem is kell mindenkit szeretnünk. Vajon érdemes-e energiát, időt, esetleg idegszálakat áldozni egy kapcsolatra, aminek eleinte nem is látjuk az igazi értelmét? Lehet-e, kell-e erőltetni a szeretetet mások felé?

Mivel a kérdéseimre kevés használható választ kaptam, ezért úgy döntöttem, hogy elfogadom a „foggal-(k)örömmel csakazértis szeretni fogom” kihívást egy-két igazán nehéz esetben. Ha visszagondolok, valahogy így kezdődött:

olvasás folytatása

Nem az érzésekről szól

Gondolj a tékozló fiúra. Ahogy ott ül a disznók között, éhesen és magányosan – csak ő és a gondolatai. Elrontotta az életét. Rossz döntéseket hozott. Csak magára gondolt: arra, hogy neki épp akkor mi a legjobb. És most itt van, szegényen, üresen, céltalanul, barátok és család nélkül.

  • Csak egy kiút van ebből az élethelyzetből: vissza kell térnem Atyámhoz, meg kell alázkodnom és bocsánatot kell kérnem önző, gonosz viselkedésemért.

A tékozló fiú bűnbánata nem elméleti. Nem arról szól, hogy felsorolja, mit sajnál, mit csinálna máshogyan, hanem a visszafordulásról. Arról, hogy az eddigi döntései és motivációi hibásak voltak, és mostantól másképp gondolkodik. Nem azt fogja tenni, ami saját magának örömet okoz abban a pillanatban, hanem azt, ami Atyjának kedves.

olvasás folytatása

Többé nem rózsaszín

Tizenöt éves voltam. Egy baptista táborban történt, egy nyári éjszakán, amikor a szervezők összegyűjtöttek bennünket táborozókat, s azt mondták, valami különlegesnek lehetünk szemtanúi. Elcsendesedtünk, és a szervezők segítségével újraélhettük a nagypénteki eseményeket. Láthattuk a páskavacsorát, a lábmosást, ahogy Péter megtagadja Jézust, és a végén jött egy drámai pillanat, amikor egyszerre csak egy tömeg közepén találtuk magunkat, akik azt kiabálták: „Feszítsd meg!”. Megdöbbentem, hiszen akkor először nehezedett rám annak a súlya, hogy Jézus keresztre feszítésében nekem is részem volt. Többé nemcsak távoli, ismerős bibliai történet volt, ami nagypénteken történt, hanem valami személyes átélt pillanat, amiben nekem is részem volt. Ekkor tértem meg.

És arra is emlékszem, hogy a megtérésemnek abszolút megvolt az úgynevezett tűzijáték hangulata. Úgy éreztem, hogy ez volt a neheze, ide eljutni és meghozni a döntést, de innentől kezdve minden sétagalopp lesz majd. Jézussal a világ ellen! – ez a gondolat vezérelt.

olvasás folytatása