Az Ószövetségben százegy példát találunk arra, hogy Isten népének mennyire el kellett különítenie magát az idegen népektől. Keresztyén emberként is mindig kérdés, hogy hogyan viszonyuljunk azokhoz, akik nem tartoznak közénk. Szóba se álljunk velük? Vagy öleljünk magunkhoz mindenkit? 

Melyik az Isten szíve szerinti út?

  1. „És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó.”(1Móz 1,31)

Istennek tetszett, hogy millióegy színt, alakzatot, életformát hozott létre. Minden teremtménye más és más, de mind mestermű, a maga módján tökéletes, okkal olyan, amilyen.

Mielőtt még bármiféle ítélet megfogalmazódna benned a másikkal szemben, vedd a fáradtságot, és csodálkozz rá Isten tervezésére, kreativitására! Bármennyire torz a világ, a teremtés csodája mindannyiunkban fellelhető.

  1. „Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék, és hogy általa békéltessen meg önmagával mindent (…) titeket is, akik egykor Istentől elidegenedtek, és ellenséges gondolkozásúak voltatok gonosz cselekedeteitek miatt.” (Kol1,21–22)

Az egész életünk egy fejlődés: ma itt tartunk, holnap már teljesen máshol. A megtanult dolgok beépülnek a személyiségünkbe, ezért hajlamosak vagyunk elfelejteni, honnan indultunk, hogy jutottunk idáig.

Isten türelmes velünk, lépésről lépésre formál. Tiszteld a munkát, amit Ő végez, légy kegyelmes azokhoz, akik nem tartanak még ott, ahol szerinted kellene! És figyeld a Mester kezét – lehet, hogy neked is szán valamilyen aprócska feladatot!

  1. „Még az idegent is, aki nem a te népedből, Izráelből való, de eljön messze földről a te nevedért (…), eljön és imádkozik ebben a házban, te hallgasd meg lakóhelyedről, a mennyből, és tedd meg mindazt, amit az idegen kér tőled, hogy a föld minden népe megismerje nevedet, és úgy féljenek téged, ahogyan néped, Izráel…” (1Kir 8,41–43)

Az ember valamiért nagyon szereti két kupacba rakni a dolgokat: fehér – fekete, jó – rossz, testvér – ellenség, hívő – hitetlen…

Isten nem így gondolkodik. Felhozza a napját jóra és gonoszra egyaránt. Csodás dolgokat tesz olyanok életében is, akiknek amúgy eszükbe sem jutna közeledni Hozzá. Az a vágya, hogy a föld minden népe megismerje és félje Őt. Ha ezt észben tartod, akkor nem csodálkozol, nem irigykedsz, nem kategorizálsz, hanem kiváltságnak tartod, amikor a munkatársa, a hírnöke lehetsz.

  1. „Hallgassátok meg testvéreiteket, és igazságosan ítélkezzetek mindenkinek az ügyében, akár testvérével, akár jövevénnyel van dolga.” (5Móz 1,16)

A látszat sokszor csalóka, a korábbi tapasztalatok nem minden esetben állják meg a helyüket, és ha nem vagyunk elég körültekintőek, az nagy sérülésekhez tud vezetni. 

Győződj meg róla, hogy az igazság vezérel, amikor ítéleteket hozol: nem minden idegen veszélyes, és nem mindig akar jót a barát!

  1. „Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek a világ kezdete óta számotokra elkészített országot.  Mert (…) jövevény voltam, és befogadtatok (…) Bizony, mondom néktek, amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg.” (Mt 25,34–36;40) 

Nagy csalódás, amikor arra kényszerülsz, hogy idegenekkel oszd meg az életedet, nem pedig azokkal, akik közel állnak hozzád. De mi van, ha dühöngés és lázadozás helyett engeded Istennek, hogy megmutassa, mi a szándéka ezzel?  Mi van, ha úgy bánsz egy idegennel, mintha az Úr küldöttével állnál szemtől szemben? 

  1. „…szeretettel és irgalmasan bánjatok egymással! Az özvegyet és az árvát, a jövevényt és a nyomorultat ne zsákmányoljátok ki!” (Zak 7,9–10)

Aranyszabály ever: ami neked nem esik jól, azt ne tedd mással! Néha már az is nagy dolog, ha legalább te nem rúgsz bele a nyomorultba, nem csatlakozol a gúnyolódókhoz, nem viselkedsz undokul azzal, aki felé nem táplálsz túlzott szimpátiát.

  1. „Tudjátok, hogy tiltott dolog zsidó embernek idegennel kapcsolatot tartania, vagy hozzá bemenni. De nekem Isten megmutatta, hogy egyetlen embert se mondjak szentségtelennek vagy tisztátalannak.” (ApCsel 10,28)

Néha nehéz lejönni a kötött pályáról, és beleállni valami szokatlan, példanélküli, logikátlan dologba. Péternek ez annyira új, hogy túl is lendül kicsit a célon. Meggyőződéssel mondja: neki Isten megmutatta, hogy egyetlen embert sem mondjon szentségtelennek és tisztátalannak. Mondjuk az égi szózat konkrétan úgy szólt, hogy „Amit Isten megtisztított, azt te ne mondd tisztátalannak!”, és ez nem teljesen ugyanaz, de nem gondolom, hogy Isten a fejét fogta volna emiatt. Amikor a Szentlélek mozgásba hoz, előfordul, hogy túlárad a kegyelem, és olyanra is rázúdul, aki amúgy nem volt benne a tervben. De abból még sosem származott baj, hogy valaki túl sok áldást kapott. 

Sokak megtérésének történetét hallottam már, különböző hátterekből érkezőkét. A legtöbb bizonyságban az hangzott el, hogy ami igazán megérintette őket, az a szeretet, az elfogadottság élménye volt. Én is teljesen idegenként csöppentem bele egy közösségbe, ahol másképp viszonyultak egymáshoz, mint ahonnan érkeztem. Megismertem embereket, akik olyanok voltak számomra, mint oázis a sivatagban. Olyannyira túlcsordult belőlük a szeretet, hogy még nekem, a kívülállónak is jutott belőle. Én pedig roppant kíváncsi lettem rá, hogy ki az a Jézus, aki ilyenné tette őket. Meg hogy vajon belőlem is képes-e ilyen szeretetgombócot gyúrni?

Isten nem patikamérlegen méri ki a szeretetét, hanem egyszerűen ránk önti nap mint nap. Akkor is, ha a nagy része észrevétlen marad. Akkor is, ha visszaélünk vele. Akkor is, amikor egyáltalán nem érdemeljük meg. Akkor is, ha önző módon megtartjuk magunknak, és másoknak nem adunk belőle semmit sem tovább. 

Egyszer csak megtelik a szív, és a szeretet túlárad az egyénen, a közösségen, a templom falain. És akkor az utcák megtelnek Isten dicséretével, a hívek pedig örömmel és hálával. 

Az Úr meg elégedetten bólint: na, végre megértettek valamit…

Olasz Tímea

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .