Odament hozzá egy asszony, akinél egy alabástromtartóban drága olaj volt, és ráöntötte az asztalnál ülő Jézus fejére. Amikor látták ezt a tanítványai, bosszankodtak, és ezt mondták: Mire való ez a pazarlás?” (Mt 26,7-8)

Jézus számtalan példát tárt elénk a szolgálatról. Azokról a tettekről, amiben az Úr is örömét leli, amiben benne van a szívünk, lelkünk, hálánk, mindenünk. Mégis olyan gyakori, hogy a külső szemlélők – még a legközelebbi tanítványok is – negatív kritikával illetik az ilyen bensőséges tettet. Itt van például ennek a névtelen asszonynak a története. Mi végre jó az, ha az egyéves keresetéből vásárolt drága olajat valaki fejére borítja, és így az pillanatok alatt elvész, értelmetlenül elfolyik? Mennyi élelmet vehetett volna az árából? Mennyi szegény embernek adhatott volna belőle? Másra kellett volna felhasználni! Okosabban kellett volna bánni vele! De nem. Jézus nem áll be a kritizálók sorába. Amikor olvastam, ez az igerész rádöbbentett ennek az asszonynak a hitére. Hiszen abban a házban ő volt az egyetlen, aki hitte, hogy Jézus két nap múlva meg fog halni – ahogy azt a Mester többször is elmondta már a tanítványoknak. Ez az asszony nem háborodott fel a Jézus által megjövendölt halálhírre, hanem elvitte a számára oly kedves illatos olajat, és felkente Őt – a temetésére – minden szó nélkül, csendesen, alázattal, ismeretlenül. Megtörte az alabástrom tartót, és szétáradt a drága olaj illata a házban. Ez az asszony igazán, szívében-lelkében megélte a nagypénteket. Jézus pedig azt mondja: „jót tett velem” (Mt 26,10).

Vajon mit érezhetett az asszony, amikor mozdulatait látva dühös szemeket meresztettek rá a tanítványok, és hangot is adtak nemtetszésüknek? Oly könnyű meghátrálni, elszomorodni vagy kétségek között vergődni, ha a szolgálatunk nem annyira népszerű, esetleg értéktelen a körülöttünk lévők számára. Nem biztos, hogy az embertársainktól pozitív visszajelzéseket fogunk kapni, sőt, talán nem is kapunk visszajelzést. Nem biztos, hogy mindenki kitörő örömmel fogadja majd a tetteinket. Talán a szerkesztőtársaim nevében is mondhatom, milyen gyakran megtapasztaltuk már itt a blogban is az őszinte szolgálat nehézségeit. Higgyétek el, nem olyan egyszerű megnyílni, titkos gondolatokat, néha dühöt, szomorúságot, lelki mélységeket feltárni egy-egy bejegyzésben. Nem mindig tudjuk, hogy a mi alabástrom szelencénk feltörése – nevezetesen egy keresztyén blog írása – milyen visszhangra talál majd az olvasók körében. Mégis mindannyian megtapasztaltuk már, hogy a drága, jó illat szétáradása nem marad nyom nélkül. A szolgálatunk közel visz minket az Úrhoz, a kapcsolatunk újra és újra formálódik, hálatelt szívvel állunk meg a mi Atyánk előtt minden cikkünk megszületése előtt és után. Nem felejtjük el, hogy a szolgálatunk nem mások szemeiért történik, nem azért, hogy lássák azt. Sokkal inkább azért, hogy megéljük a hitünket. Közben telve vagyunk reménnyel, hogy a szolgálatunk nektek, kedves Tesóinknak is legalább annyit jelent, mint nekünk.

Napi kihívás: ma imádkozz azért, hogy az Úr mutassa meg neked, milyen területen, milyen szolgálatban fejezheted ki leginkább az Iránta érzett hálád és szereteted! Imádkozz a szeretteidért, és azokért is, akiket nem annyira kedvelsz! Mert a másokért elmondott ima az egyik legtitkosabb szolgálat.

Nigriny-Demeter Adrienn

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .