„Dávid könyörgött Istenhez a gyermekért; böjtöt tartott Dávid, és amikor hazament, a földön fekve töltötte az éjszakát. Udvarának a vénei odaálltak melléje, hogy fölemeljék a földről, de ő nem engedte, és nem is evett velük semmit. A hetedik napon meghalt a gyermek. A szolgák azonban nem merték megmondani Dávidnak, hogy meghalt a gyermek, mert ezt gondolták: Hiszen amikor még élt a gyermek, és szóltunk hozzá, akkor sem hallgatott a szavunkra. Hogyan mondjuk meg neki, hogy meghalt a gyermek?! Még valami bajt csinál! Dávid azonban látta, hogy szolgái maguk között sugdolóznak, és rájött Dávid, hogy meghalt a gyermek. Megkérdezte Dávid a szolgáit: Meghalt a gyermek? Meghalt – felelték. Ekkor fölkelt Dávid a földről, megfürdött, megkente magát, ruhát váltott, majd bement az ÚR házába, és leborult. Azután hazament, és kérte, hogy tegyenek eléje ételt, és evett. Akkor ezt kérdezték a szolgái: Miért tetted ezt? Amíg élt a gyermek, böjtöltél és sírtál, de most, hogy meghalt a gyermek, fölkelsz és eszel? Ő így felelt: Amíg a gyermek élt, böjtöltem és sírtam, mert ezt gondoltam: Ki tudja, talán megkönyörül rajtam az ÚR, és életben marad a gyermek. De most, hogy meghalt, miért böjtöljek? Vissza tudom-e még hozni őt? Én megyek majd őhozzá, de ő nem tér vissza hozzám.” (2Sám 12,16–23)
Ez a történet számomra egy végtelenül szomorú története a Bibliának, mert azon kevesek közzé tartozik, amelyekben látszólag Isten nem tekint le az emberi megbánásra, az emberi könyörgésre. Ő kijelentett valamit, és ezen nem változtat Dávid őszinte böjtje sem.
A böjt számomra a legtöbb, amit mi emberek tehetünk egy válságos helyzetben. A remény. Épp ezért estem kétségbe, mikor ez a jól ismert történet az orosz-ukrán háború első napjaiban a szemem elé került. Kíméletlenül űzött a gondolat, hogy ennek tükrében lehetséges lenne, hogy minden ima és böjt hiábavaló, és mi csak sodródunk tovább a hatalmi játszmák kereszttüzében?
Vannak történetek a Bibliában, mikor Isten az őszinte könyörgést és böjtöt meghallgatva eláll eredeti szándékától. Jól ismert példa erre Ninive elpusztításának esete. Pont ezért volt nehéz megértenem, hogy Dávid ügyében miért nem ez történt. Hiszen mégiscsak egy ártatlan, pici gyermek esett áldozatul a király bűnének. Miért nem inkább Dávid vagy épp Betsabé halt meg? Hiszen ők voltak a bűnösök, nem a gyermek. Biztosan Dávid is – mint minden szülő – inkább odaadta volna a saját életét, csakhogy a gyermekének ne essen baja. Persze, ha kicsit hátrébb lépünk, minden más megvilágításba kerül: látjuk, hogy Isten tervében milyen fontos szerepe volt Dávidnak, majd később a Betsabéval született közös gyermeküknek, Salamonnak. Ismerjük a teljes képet, értelemmel felfogjuk, hogy miért nem maradhatott következmény nélkül épp az ő tette („mivel azonban ezzel a tettel okot adtál az ÚR ellenségeinek a gyalázkodásra” (2Sám 12,14)). Mindezek mellett mégis fájdalmas számunkra azzal szembesülni, hogy Isten időnként nem hallgatja meg az imánkat, még akkor sem, ha valami igazán tiszta dolgot kérünk tőle (egy gyermek élete, egy háború vége szerintem abszolút ilyen).
Van-e értelme akkor a böjtnek, a buzgó könyörgésnek?
Őszintén úgy hiszem, hogy igen. Számtalan bibliai és személyes történet erősít meg bennünket ebben. S bár vannak esetek, mikor az, amiért könyörgünk nem valósul meg, de ez nem jelenti azt, hogy a böjtben nem történik semmi. Isten mindig cselekszik. Néha nem a világban, a körülményeinkben, hanem csak bennünk; néha nem úgy, ahogy mi szeretnénk, de talán sokkal lényegesebben. Dávid hétnapos böjtjében is történt valami nagyon fontos. Látszólag, emberi szemmel nézve ugyan nem volt sikeres a könyörgés, de ott és akkor valami olyat élt át Dávid, ami szükséges volt ahhoz, hogy később ő legyen az a király, akiről azt írja a Szentírás, hogy „Dávid egyre jobban emelkedett és növekedett, mert vele volt az Úr, a Seregek Istene” (2Sám 5,10).
Szeretném azt írni neked, kedves Olvasóm, hogy böjtölj és imádkozz, s akkor a világ, az életed hipp-hopp újra a régi kerékvágásba kerül. Sajnos nem ígérhetem meg ezt neked. Viszont azt bizton állíthatom, hogy a böjtöd ideje alatt benned sok minden a helyére kerülhet. Érzések, gondolatok, kérdések tisztázódhatnak le, az Istennel való kapcsolatod rendeződhet, és a végén talán te is – Dávidhoz hasonlóan – lelki megnyugvásra lelhetsz.
Papp Adrien
