Tél van. A kinti tájat nézve talán nem túl sok látványosságot találunk ilyenkor, de ha nyitott szemmel és szívvel járunk, akkor még ebben a kopár, szürke, búskomorságot sugárzó tájban is rábukkanhatunk olyan szépségekre, amikre érdemes rácsodálkoznunk. Az elmúlt évben épp karácsony előtt pár nappal virágzott el az utolsó rózsa a kertünkben, és idén is őrizget magán még pár bimbót. Bevallom, erősen bizakodom, hogy ezek az utolsó virágok is kinyílhassanak. Talán nem így lesz, mégis ezeknek a rózsabimbóknak a látványa csodálatra késztet Isten iránt, és arra segít rádöbbennem, hogy Ő bármin keresztül képes üzenni.

Ősszel az egész természetben kezd lelassulni az élet, és télen úgy tűnik, mintha kicsit minden meghalna. Ilyenkor még a nap is ritkábban ragyog, és könnyebben borul be a mi hangulatunk is. Számomra elég néhány borús, esős nap, és máris nehezebben mennek a hétköznapok. Néha nem elég a tudat, hogy azok a kopár fák, amelyeket látok, csupán halottnak tűnnek, de valójában élnek. Néha nem elég, ha tudjuk, hogy a vastag, szürke felhőtakaró mögött szüntelenül ott ragyog a nap.

Hiszem, hogy Isten jól tudja, mikor van leginkább szükségünk a reményt sugalló dolgokra, és biztos vagyok benne, hogy mindenki képes találni ilyeneket maga körül. Számomra például a téli lecsupaszodott táj azt sugallja, hogy tegyek félre kicsit mindent, amihez olyan nagyon ragaszkodom, és pihenjek meg a terhektől, amelyektől egész évben elfáradtam. Arra szólít fel, hogy végre számomra is csak Isten és az ünnep üzenete legyen a fontos.

Szeretem, amikor egy megmagyarázhatatlanul nehéz, szinte erőltetve átélt nap végéhez közeledve egyszer csak új erőt vesz bennem a remény. És onnantól kezdve újra elkezdem úgy szemlélni a dolgokat, hogy azoknak VAN ÉRTELME. Hogy megéri küzdeni és keresni a szépet az életben. Számomra ezt sugallják a kertünkben lévő rózsabimbók is. Hetek óta a reményre emlékeztetnek, és így ezek a rózsák a fagyos, zord és nem elégséges körülmények ellenére is életet táplálnak: nem csak önmagukban, de bennem is.

Engedjük, hogy Isten lelassítson minket az ilyen apró csodákhoz, és ezek által segítsen meglátni, hogy van értelme Benne reménykedni!

„a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által.” (Róm 5,5)

„A reménység Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel, hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek ereje által.” (Róm 15,13)

Dolenai-Balogh Beáta

Kövesd adventi naptárunkat minden nap!

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .