„Jó az Úr azokhoz, akik benne reménykednek, akik hozzá folyamodnak. Jó csendben várni az Úr szabadítására.” (Jer 3,25-26)
Várni sosem egyszerű. Csendben várni az Úr szabadítására pedig egyenesen emberfeletti vállalkozás. Hiszen minden porcikánk hajt, űz, hogy menjünk, keressünk, cselekedjünk, tegyünk azért, amire vágyunk. Ha pedig akadályba ütközünk, akkor toporzékoljunk, kiabáljunk, szitkozódjunk, de legalábbis passzívan dühöngjünk. A tehetetlen, hangtalan, kétségbeesett Istenre várás ugyanis felőröli az idegeket.
De ki mondta, hogy Istenre várni így kell?
Ha tisztában vagyunk vele, hogy Ő nem tehetetlen, nem hangtalan, nem semmittevő Úr, akkor okafogyottá válik a kétségbeesés. Isten jó ahhoz, aki Benne reménykedik és Hozzá folyamodik. Rá várni mindig jó, még akkor is, ha te már minden tőled telhetőt megtettél, és a lehetőségeid határához értél. Ő szabadító, mindenható, szerető Atya. Mindig a lehető legjobbat adja, még ha ez nem is feltétlenül jelenti a legkönnyebb utat.
Amikor valóban az Úr szabadítására vársz, nem pedig az elvárásaid teljesülésére, akkor érted meg, hogy csodák között jársz. Hogy a saját terveid, vágyaid, álmaid és a szeretteidért való aggódásod a lejobb helyen vannak Nála.
Állj hát meg pár percre, hallgasd meg a lenti éneket, és advent csendjében hozd Isten elé a te lehetetlen helyzeteidet!
Ne bombázd Őt azzal, hogy mennyire rossz neked!
Ne sorolj Neki megoldási ötleteket!
Csak légy csendben, és hallgasd, mit mond a Lélek a lelkednek!
Olasz Tímea
2 hozzászólás
Nagyon bátorító üzenet.
Ámen