„Megkérdezte tőlem: Emberfia! Életre kelnek-e még ezek a csontok? Én így feleltem: Ó, Uram, Uram, te tudod! (…) Majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, amikor fölnyitom sírjaitokat, és kihozlak sírjaitokból, én népem!” (Ez 37,3;13)

Kedves Tesó!

Ma arra kérlek, gyere velem egy képzeletbeli útra. Kísérj el arra a helyre, ahol Ezékiel, Isten különleges prófétája szembesült Isten ítéletével, de azzal is, hogy az ítéletet kiérdemlő népet nem hagyja elveszni az Úr.

A fentebb idézett fejezetben egy ítéletes helyre viszi el Isten a prófétát, ahol megengedi, hogy rálásson a nép aktuális lelkiállapotára. A völgy úgy néz ki, mint egy csatatér, ahol temetetlenül hagyták a holtakat, mindenütt fehérlenek a csontok. Isten körbevezeti a prófétát, aki így meglátja, mit tesz magával az ember, és hová vezet a Vele való szövetség felrúgása. Láthatóvá válik számára, hogy az Úr nélkül gyors önpuszításban él a világ – és ha mélyen magunkba nézünk, akkor be kell ismernünk, hogy ezt a tempót, illetve életstílust mi is felvettük.

A csontok völgye valóban a nép lelkiállapotát tükrözi: azt az elszáradt, reménytelen, pesszimista és depressziós állapotot, amit közvetlen vagy közvetett tapasztalatként mi is ismerünk. Ez az az állapot, ahol az embert általában az utolsó remény is elhagyja – hiszen hogyan is kelhetnének életre a száraz csontok? Ha szétnézünk magunk körül, több ilyen embert láthatunk, akiket legyőznek a félelmeik, akik felőrlődnek a bezártságban, nem találják a céljukat, és egyre közelebb vannak ahhoz, hogy úgymond elszakadjon a cérna és a családjukban robbanjanak ki elfojtott feszültségeik. Őket látva ismerhetjük fel, hogy ez a földi élettér valójában egy csatatér, ahol sátáni hatalmak támadnak ellenünk, és csak Jézussal győzhetünk. Nélküle a mi életünket is ízeire szedné a rettegés, kétségbeesnénk és megkeserednénk.

Én úgy látom magam előtt Ezékiel sétáját a csonttemetőben, mint egy hosszabb ideig tartó körbejárást, amely során a próféta szemügyre veszi a szétszórt maradványokat, és van ideje kétségbeesni. Természetes emberi reakció ez: az élet elmúlása és a halál pusztítása mindnyájunkat megrendít, és járvány idején, betegség alatt, balesetkor olyan távolinak érezzük az Urat. Ezékiel is így érezhetett, mikor feltette neki Isten a kérdést: „Emberfia! Életre kelhetnek még ezek a csontok?”. Ezzel mintha a próféta belső kétségeit hangosította volna ki, Ezékielnek pedig felelnie kell, ahogy nekünk is. De vajon számunkra is elég az a válasz, amit Ezékiel ad: Te tudod, Uram? Én ebben a néhány szóban nyertem nyugalmat: Uram, te tudod, hogy lesz-e megújulás a családjaikban, és mit formálsz ki a vírus, természeti katasztrófák által a Téged keresőkben. Te tudod, életképes marad-e a gyülekezetünk, lesznek-e megtérések és szolgálatok. Mindezt te tudod. A csontokat mi legfeljebb temetni tudjuk, de te képes vagy másra is.

Ezékiel alázatosan szól, mert tudja, Istennek az sem lehetetlen, ami emberi szempontból már valóban reménytelen. Erre válaszul Isten két csodát is tesz: egyfelől Ezékielt felhatalmazza arra, hogy prófétáljon, másrészt Ezékiel szavait felhasználja a csontok összegyűjtéséhez. A csontokra ín, hús, bőr rakódik, és ott áll egy hadseregnyi ember Ezékiel előtt. A próféta előre látja a nép újjáteremtését, sőt, Isten elküldi az Ő lelkét, hogy a megölteknek visszaadja az életét is.

Úgy kezdtem, hogy kísérj el engem egy ítéletes helyre. A völgyben az Úr megmutatja Ezékielnek az ítélet következményét, a nép elfordulását, de azt is, hogy a nép viselkedésétől függetlenül az Úr nem bánta meg a kiválasztását és könyörül rajtuk. Ahogy a prófétának, nekünk is rálátást ad Isten arra, amit érdemelnénk: halljuk a híradások aggasztó adatait a világ történéseiről, látjuk a gyülekezeteink lelki életképtelenségét, de Istené az utolsó szó, Ő mondja ki a végső ítéletet. A végső ítélet pedig, Jézus Krisztusban ez: élj. Mindegy, mit hagytál magad mögött és hogy pusztítottad a magad és mások életét. Ha megtérsz, élni fogsz!

Az Isten nélkül élő népek és emberek temetnek. Másokat és magukat is önsajnálatban fetrengve. Nem tudnak mit kezdeni a halállal és elmúlással, mert nincs élő reménységük. Az Úr viszont azt ígéri, hogy Ő sírokat nyit. Kiszabadít már ebben a földi életben a lelki halálból és a bűn sírkamrájából, és kihozza a sírból, járványból az ő csüggedt népét. Kiszabadít téged is!

Laskoti Zoltán

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .