Ő pedig így szólt hozzájuk: Jöjjetek velem, csak ti magatok egy lakatlan helyre, és pihenjetek meg egy kissé! Mert olyan sokan mentek hozzá, hogy még enni sem volt idejük. Elhajóztak tehát egy lakatlan helyre magukban. De sokan meglátták és felismerték őt, amikor elindultak, ezért minden városból összefutottak oda, és megelőzték őket. Amikor Jézus kiszállt, és meglátta a nagy sokaságot, megszánta őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélkül való juhok, és kezdte őket sok mindenre tanítani. De amikor az idő már későre járt, odamentek hozzá a tanítványai, és ezt mondták neki: Lakatlan hely ez, és az idő már későre jár. Bocsásd el őket, hogy a környező tanyákra és falvakba menve ennivalót vegyenek maguknak. Ő azonban így válaszolt nekik: Ti adjatok nekik enni! (Márk 6,31-37a)
Jézus a maga kimerültsége mellett képes volt teljes figyelmével körbevenni a tizenkettőt. Tudta, hogy időnként szükséges a pihenés, a megállás, szükséges az én-idő. Márk evangéliumában arról olvashatunk, hogy bár szerettek volna mindannyian elvonulni kicsit a világ elől, a környező falvakban élő emberek felismerték és körbevették őket, és Jézus engedett a hívásnak: tanítani, gyógyítani kezdte a tömeget a betervezett lazítós nap helyett. Fáradtan, kimerülten, éhesen és szomjasan. Ötezer férfit. Valószínű, hogy mellettük számos nő és gyermek is ott volt. Estére pedig mindannyian fáradtak, kimerültek, éhesek és szomjasak – Jézus a tanítványokkal, és a teljes néppel együtt. A tanítványok végül finoman jelezték, hogy ideje lenne hazaküldeni a népet, hadd pihenjenek, egyenek. Jézus váratlanul közölte a tanítványokkal, hogy ti adjatok enni nekik.
Amikor kapok egy feladatot, végigfut az agyamon a következő pár kérdés:
- mi a cél, reálisan megvalósítható-e?
- vannak-e eszközeim az eléréshez, és mik ezek?
- meg tudom-e oldani egyedül vagy inkább hívjak segítséget?
- ha hívok segítséget, tudom-e, ki legyen az?
Bármelyikre is lesz NEM a válasz, elkezdek ellenkezni. Közlöm, hogy ezt nem lehet megoldani. Ez már nem a mélyvíz-kategória. Ez lehetetlen. Mit nevezünk lehetetlennek? A reálisan nem megvalósítható célt, főképp a megfelelő eszközök és kellő (szak)emberek hiányával együtt. Jézus mégis azt mondja, ti adjatok nekik enni. Tapasztaltál már hasonlót? Amikor Jézus közli veled, hogy ez itt és most a te dolgod. Ezt az egyértelműen lehetetlenséget szíveskedj megoldani!
Könnyű beleélnem magam a tanítványok helyzetébe. Picit elidőztem ebben az álmodozásban: érzem magamon a teljes kimerültséget, hogy második napja nem ettem, sokat gyalogoltam, majd üldögéltem vagy épp álldogáltam a tömegben, hullafáradt vagyok, most pedig adjak enni ötezer férfinak és ki tudja, hány családtagjuknak?! Két darab halam és öt kenyerem van – vagyis gyakorlatilag nincs semmim. Ebből itt nem lesz kétfogásos vacsora, időm sincs rá, erőm sincs hozzá, eszközöm, emberem sincs. Talán a saját családom, sőt magamat sem tudnám ellátni ilyen helyzetben. Valószínűleg én is ugyanolyan kikerekedett szemekkel néznék Jézusra, mint a tanítványok. Ugyanúgy hoznám elő az érveket, előre jelezve, hogy ez túl nagy feladat számomra.
Jézusnak a szeme se rebben. Sem a feladat kiosztásakor, sem az ellenérvek hallatán. Teljes mértékben tisztában van a helyzet súlyosságával. Rámutat arra, hogy bízik bennem. Nincs kétsége afelől, hogy hatalmas dolgokra vagyok képes. Azonban rámutat arra is, hogy elfelejtettem valamit. Mert a cél kitűzése és a megoldásai stratégiám kialakítása között kell lennie még egy lépésnek, ami fölött elsiklottam. Add ide nekem. Meghallottad és megértetted, hogy feladatod van, alaposan átgondoltad, már tudod, hogy nem vagy rá képes egyedül. Add hát ide, nekem.
A tanítványok odavitték a halat, a kenyeret, Jézus megáldotta ezeket, és így megelégedhetett az étellel több ezer ember. Eszköznek lenni nem csak azt jelenti, hogy mindenre van erőm, és biztos vagyok abban, hogy az Úr segítségével nekem minden menni fog. Eszköznek lenni néha azt jelenti, hogy mindent, amit Tőle kaptam, és amim van, odaadok: hogy Jézus megáldja, átformálja, használja, és visszaadja. Ha a szükséges hozzávalók megáldva, a segítségem adott, nem vagyok egyedül – a korábban irreális cél máris megvalósíthatónak tűnik. Miért felejtjük hát el újra és újra ezt az apró lépést? Olyan egyszerű: add ide nekem, és mehetünk tovább, elvégezhetjük a ránk bízott feladatot, járhatjuk az utat. Kedves Tesó, lehet, hogy neked is csak két halad van meg néhány száraz kenyered, lehet, hogy végtelenül fáradt vagy és elcsigázott, előtted tornyosulnak a nagy feladatok – mégse felejtsd el a legfontosabb lépést: mindened add oda Neki, és részese leszel a csodáknak.
Nigriny-Demeter Adrienn
1 Hozzászólás
„biztos vagyok abban, hogy az Úr segítségével nekem minden menni fog” Nagyon vigyázz ezzel,mert hajlamosak vagyunk elfelejteni,hogy sokszor nem tudunk különbséget tenni a hasznos és a káros elképzeléseink között. Nem ildomos azt hangoztatni,hogy az Úr segítségével,”minden menni fog”,mert ez nem igaz,sőt néha veszélyes is.Természetesen nem az Úr a ludas ebben,hanem mi. Az egyik eset az,mikor sikerünk van és azt hisszük,hogy az Úrnak köszönhetjük.A másik,mikor sikertelenek vagyunk és vagy az Úrra kenjük,vagy jobb esetben elkezdünk gondolkodni az okokon. Ez a lelki sérüléseinken múlik. Van mikor észre sem vesszük magunkat és az ördögre vagy az Istenre hárítjuk a bajt,itt nulla felelősséggel szeretnénk bírni. Aztán vannak kevert dolgok,ez azt jelenti,mikor miért kit hibáztatunk,az változó,többségében ez van.
A jó az lenne,ha megértenénk,hogy Isten megteremti a LEHETŐSÉGÉT annak,hogy az eredmény rajtad IS múlik. Isten nem jót vagy rosszat cselekszik.Nem gátol és nem segít. Amit segítségnek/gátlásnak hiszel az csupán a gondolkodásod eredménye. A baj ezzel,hogy Istent a legnagyobb mértékben kihasználjuk (illetve így cselekszünk,ezt hisszük,mert valójában nem tudjuk kihasználni) Ilyenkor Istent ide oda dobáljuk,kedvünk szerint.
Tehát isten a lehetőségeket adja meg ahhoz,hogy jól vagy rosszul cselekedjünk. Sikeresek vagy sikertelenek legyünk. Pl: az én szabad akaratomból/lehetőségemből leidiómázhatlak téged,gondolván azt,hogy Isten segített ebben,mert igazam van. De dönthetek úgy is,hogy igyekszem értelmesen leírni,miket gondolok. Ezek a lehetőségek,amiket Isten biztosít,hogy mit döntök ahhoz nem sok köze van.
Viszont az is igaz,hogy Istenben hasznos,jó és muszáj bíznunk,mert úgy érezzük,hogy erőt ad,segít és támogat. Azonban ezt jól csinálni kevesen képesek.