Istenem, hálásan köszönöm, hogy túl vagyunk ezen a példátlanul nehéz éven. Hogy minden fájdalom és veszteség ellenére Te megőriztél engem. Add, hogy ne vegyem magától értetődőnek mindennapi áldásaidat, és segíts, hogy a hálám legyen őszinte és szívből jövő mindazért, amim van. 

Bocsáss meg, ha sokszor csak kétségbeesésemben fordultam Hozzád az óévben. Uram, én szeretnék veled élő és aktív kapcsolatot. Érteni a szavad, odafigyelni rá, hagyni, hogy átjárja gondolataimat, irányítva lenni általa. Olyan sokszor elhatároztam már ezt, de Istenem, én kevés vagyok ahhoz, hogy jól csináljam. Szükségem van a segítségedre, még ebben is. Köszönöm, hogy Te nem fordulsz el tőlem akkor sem, ha nincs elég hitem és akaraterőm, hanem még ezt is Tőled kérem… 

Imádkozom ezért a beteg világért is, Uram. Azokért, akik levegőért kapkodnak, és azokért, akiket a kórtól való félelem bénít meg. Add Uram, hogy az emberiség minden önzést, cinizmust és politikát félretéve egymással összefogva lépjen fel a vírus terjedése ellen. Kérlek áldd meg ezt az igyekezetünket, és kegyelmezz meg nekünk. Add, hogy végre mindent megértsünk, amit meg akartál tanítani általa, és hagyd, hogy magunk mögött hagyhassuk ezt az időszakot. Nem kitörölve az emlékezetünkből, hanem tanulva belőle és változva általa. 

Áldd és őrizd meg a gyógyító kezeket is, Uram, és mindazokat, akik saját egészségüket kockáztatva most is önzetlenül, másokért dolgoznak az élet minden területén. 

És imádkozom a talán minden eddiginél megosztottabb társadalomért. Politikai, világlátás- és értékrendbeli szakadékok tátonganak közöttünk, és egyre keményebbek az egymás ellen irányuló támadások. Segíts, hogy ne az ellenséget lássuk a másikban – akkor sem, ha nem értünk egyet vele. Add, hogy a másik földbe döngölése helyett legyen még helye a civilizált, szeretetteljes vitának. Adj békét, Uram. 

És kérlek, segíts, hogy ezekben az embert próbáló időkben keresztyénként a Te fényedet hordozzuk és közvetítsük a világ felé. Őrizz meg attól, hogy az én tökéletlenségem bárkit is eltávolítson Tőled. Segíts betartani a legfőbb parancsolataidat: add, hogy Téged, Uram, és minden embertársamat őszintén, a Te szereteteddel szeressek. 

Jézus Krisztus nevében kérlek, hogy hallgass meg engem.

Ámen. 

Molnár-Kovács Dorottya

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .