Ebben a decemberben nem csak a szokásos év végi munkahelyi hajtást éljük meg, hanem egy pártatlanul viszontagságos évet is a hátunk mögött hagyunk. Tizenkilenc nap maradt már csak 2020-ból – kevés arra, hogy pótoljuk elmaradt terveinket, mégis ez a néhány nap elég lehet arra, hogy a személyes kapcsolatainkra fordítsunk némi minőségi időt. Az advent célja az, hogy kilépve a saját nyüzsgő életünkből ne csak magunkra figyeljünk, hanem szeretetet, együttérzést és odafigyelést vigyünk a környezetünkbe.
A minőségi idő fogalma Gary Chapman nevéhez köthető, aki egy fogalmat új megvilágításba helyezett. Véleménye szerint egy baráti beszélgetés akkor válik minőségi időtöltéssé, ha a megértés szándékával és érdeklődéssel hallgatjuk a másikat. Ha kell, a némaságunkkal ajándékozzuk meg, amit ugyan néha nehezebb elsajátítani, mint egy idegen nyelvet, minden fáradozást megér, hogy képessé váljunk a szeretetünk kifejezésére.

Ha pedig épp a tanácsunkra van szüksége a barátnak, azt ne a személyes kudarcainkból és sikereinkből, hanem a másik helyzetéből és személyiségéből kiindulva adjuk. Akkor vagyunk képesek a legjobb szavakat ajándékba adni, ha előtte a másik szemüvegén keresztül tudjuk meglátni a történéseket. Ehhez pedig idő, energia és osztatlan figyelem szükséges.

A mai adventi kedvességötletünk az, hogy ajándékozz meg valakit a figyelmeddel, és láss a másik ember mondanivalója mögé!

Böszörményi-Bálint Eszter

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .