Még egy e-mail; túlóra; ez a szombat is belefér; most húzzuk meg, jövőre könnyebb lesz! – röviden így néztek ki az elmúlt adventjeim, és egyből le is lövöm a poént: nem lett könnyebb. Sőt. Hiába ígértem meg magamnak, aztán a családomnak, majd a barátaimnak, hogy végre másképp lesz – minden évben csak rosszabb lett. Általában is úgy érzem, hogy csak az a teljesítmény ér elismerést, amelybe kicsit belehal az ember, de decemberben erre még aggatok néhány égősort is, és feltekerem a fordulatszámot. És ez a feszített tempó pont elegendő ahhoz, hogy ne halljam meg a halk, sőt még a hangosabb szót sem.

Ebben az évben azonban a barátnőm idejében kapcsolt, és – Y generációs módon – küldött egy online táblázatot, hogy ennek segítségével minden nap gondoljam át, mi okoz örömet, mi bánt és milyen motivációval végzem a feladataimat. Már a ráhangolódás is elegendő volt ahhoz, hogy rájöjjek: győzni szeretnék – csak már azt nem tudom, miben. Régen elegendő volt megélni ezt a társasjátékokban, aztán az iskolai versenyeken, később pedig az, ha túlteljesítettem a korábbi eredményeimet. Az az igazság, hogy nem is másokat vágyok legyőzni, csak egyszerűen elég jó szeretnék lenni: otthon, a munkában, a gyülekezetben vagy éppen a süteménysütésben. Jobb a tegnapi önmagamnál.

Úgy érzem, csak akkor érdemlem meg a meghitt karácsonyt, ha minden tökéletes. Azt pedig hajlamos vagyok elfelejteni, hogy az ünnep előtti hetek pont az elcsendesedésre, az imára és a lassításra adnak lehetőséget. Pedig egyedül ezek kellenek ahhoz, hogy meghalljam, Ki is zörget. Persze sokkal könnyebb hagyni, hogy az adventi időszak csupán díszlet legyen az év végi hajszában, mint ajtót nyitni. Hiszen ha kinyílik az ajtó, azonnal kiderül, milyen vékony is az a jég, amelyen még állok. Könnyebb még egy e-mailen megnyomni a válasz gombot, mint megállni és megnézni, jó-e az út, amelyen járok.

Ebben az instabil, vírusos időszakban még könnyebb a megszokásokba kapaszkodni, akkor is, ha rossz a rutin. És talán emiatt történhetett meg, hogy még soha sem fogalmaztam meg adventi gondolatokat olyan nehezen, mint ezeket. Ültem otthon, aztán az irodában és a buszon, próbáltam magamból kipréselni valami biztatót, valami reménytelit – de nem jöttek a szavak. Csak olyan dolgokat tudtam leírni, amelyek szépségesek, de valójában nem érzem őket. Egyedül a fáradságot érzem, és azt, hogy nem tetszik az engem körülvevő valóság – de azt is, hogy ezt nem szeretném kimondani. Eddig is ment, nehogy már most ne menjen! És végül ebben a kilátástalan helyzetben sem én voltam, aki rohant ahhoz az ajtóhoz, hanem ismét Jézus kopogtatott. A párbeszédünk valahogy így hangzott: „Még nem jöhetsz, még nem tökéletes minden.” Mire ő csak annyit mondott: „Oktondi bárány, én szeretlek.”

Ő megmutatta, hogy ami más szemében gyöngeségnek tűnik, az az igazi győzelem. Ő jött, felém hajolt, és a kezét nyújtotta. Először hosszú évekkel ezelőtt, aztán újra meg újra, amikor elvétettem az irányt. Ő győzött, én összetörtem, ismét rájöttem, hogy nem megy egyedül, ajtót nyitottam, és most sokkal erősebbnek érzem magam, mint a hét elején.

Túl sokszor felejtettem már el, hogy adventben nem emlékezni kell. Nem egy nemzeti ünnepre készülünk, amikor – gyakran – elhunyt hősökre gondolunk, hanem lehetőségünk van arra emlékeztetni önmagunkat, hogy az egész életünknek várakozásnak kellene lennie. Tényleg önmagamat kell legyőzni időről időre, és néha egyszerűen hagyni, hogy Jézus szeressen. Ezért is szeretem, amikor Budapest decemberi fényekben kezd fürdeni: olyankor van valami meghitt és ünnepi a városban, ami megtorpanni késztet – idén, amikor ennyire üresek az utcák, valahogy még inkább. Olyan, mintha kicsit közelebb kerülnék a mennyországhoz. Ez pedig nem is annyira furcsa gondolat karácsony felé tartva, hiszen amikor Krisztus a földre jött, megnyílt felénk az ég. Talán ezért lehetnek olyan időszakok, amikor – hétköznapi mókuskerekünkből kilépve – könnyebb betekintenünk az Ő világába, és megérezni valamit a rajtunk túlmutató csodából – és abból, hogy vírus ide vagy oda, az élet szépsége az, hogy Felé tarthatunk.

Farkas Zsuzsanna

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .