Először 2011-ben voltam Csillagponton, a híres-hírhedt tatai szétázóson. Mezei résztvevőként sátoroztam, a napokig szakadó esőben többször csuromvizesre áztam, az egy darab hosszúnadrágom és viszonylag meleg pulcsim lett a legjobb barátom, és akkor kezdtem el igazán értékelni a forró teát, különösen a Teekanne narancsos verzióját (#nemreklám).

Lehet, hogy az időjárás idomult a hangulatomhoz, ugyanis akkortájt finoman szólva a padlón voltam. Az első nagy szerelem darabokban, otthon sem volt minden rendben, és a tanulmányaim sem alakultak valami fényesen – minden adott volt hát a boldog, felhőtlen táborozáshoz (nem). Az a számomra első Csillagpont – vagy ahogyan a résztvevők legtöbbje emlegeti: CsP – mégis helyet kapott a mindenkori legkedvesebb nyári emlékeim között. Nem csak azért, mert ma is emlékszem rá, hogyan furakodtam előre a Csík zenekar koncertjén, amelyen akkor mindennél jobban megértettem, hogy „szerelmesnek nehéz lenni…”. Nem csak azért, mert azóta is az egyik kedvencem az akkor először hallott Bolyki Brothers formáció. Nem csak azért, mert fergeteges érzés volt rádöbbenni, hogy több száz és ezer hozzám hasonló fiatal érzi, hogy több a világ annál, aminek látszik, hogy tényleg van Isten, Aki megszólítható, Aki figyel ránk, még ha néha nem is tűnik úgy. Az is segített a rangsorolásban, hogy az a pocsék nyár mérföldkő volt a hitéletemben. A fent említett sok kellemetlenség következtében akkoriban masszív átalakulásnak indult az istenképem, a CsP pedig olyan védett terepet biztosított a tiniknek és a fiatal felnőtteknek, ahol szabad volt megkérdőjelezni a tanult hitet, berögződéseket, szabad volt a templompadtól és az ifiteremtől távolabb új keretek között megismerni Istent. Ez a védett terep ma is adott. A CsP nem zárkózik el a világtól, hanem nyitottan, ugyanakkor határozott – isteni – értékrendet követve viszonyul hozzá és azokhoz a fiatalokhoz, akiket Isten nem vett ki a világból – hiszen az a feladatunk, hogy benne éljünk. Nem burokban, hanem szabadon, félelmek nélkül, Őt követve, Rá mutatva, a megváltás és a szeretett gyermekség teljes tudatában.

Hát ezt jelenti nekem a Csillagpont. Ez az, amiért titeket is arra buzdítalak, már most kövessétek a program Facebook– és Instagram-oldalát, hogy időben értesüljetek a jövő évi esemény fejleményeiről. További kedvcsinálóként pedig ebben a hónapban a tavalyi, debreceni CsP néhány előadója és önkéntese posztjait olvashatjátok a blogon. Tartsatok velünk!

Kocsis Julika

1 Hozzászólás

  1. Pingback: Szeretett nyikhajok - TeSó blog

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .