Jézus lement Kapernaumba, Galilea egyik városába, és tanította őket szombaton; ők pedig álmélkodtak tanításán, mert szavának hatalma volt. A zsinagógában volt egy tisztátalan, ördögi lélektől megszállott ember, aki hangosan felkiáltott: Ah! Mi közünk hozzád, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy, az Isten Szentje! Jézus azonban ráparancsolt: Némulj el, és menj ki belőle! Erre az ördög odavetette az embert közéjük, kiment belőle, de semmi kárt nem tett benne. Rémület fogta el mindnyájukat, és így szóltak egymáshoz: Miféle beszéd ez, hogy hatalommal és erővel parancsol a tisztátalan lelkeknek, és azok kimennek?! És elterjedt a híre mindenütt a környéken. Luk 4,31-37

Biztosan ismerős az a helyzet, amikor utasításokat kell követned. Eléd állnak a szüleid, a tanárod, a felettesed, és elmondják, mit és hogyan tegyél, te pedig mész és csendben engedelmeskedsz, mert így működik a kapcsolatotok. Főleg, ha nem is kérésként mondják el, amit meg kell tenned, hanem rád parancsolnak.

Az evangéliumok tudósítása alapján Jézus szelídségében is szenvedélyes, szenvedélyességében is szelíd volt. Ezért hamis az a kép, amely Őt egy visszafogott, szégyellős, kétballábasként is szerethető valakinek ábrázolja. Azokban a történetekben jön elő mindkét jellemvonás, mikor közvetlenül szembesül Isten teremtményeinek ősellenségével és vádlójával, a Sátánnal. Ezekben az esetekben Jézus kivétel nélkül határozottan parancsol. Ő ugyanis nem békefenntartó küldetésre érkezett, nem is reformok és gyönyörű tanítások által akarta átalakítani követőinek életét. Háborúba jött, ahol az ember lelke volt a tét. Minden gyógyítás, tanítás, csodatétel egy-egy ütközet volt ebben az elhúzódó, titkos háborúban. A betegség, a nyomorúság, a rágalmazók és vádlók csoportjai, akik Jézust támadták, de még a halál is csupán küldöttek és eszközök voltak az Ellenség kezében. A Sátán folyamatosan csatát vesztett Vele szemben, hiszen sosem voltak egyenértékű partnerek. Ezeket a látványos vereségeket őrizte meg az evangélium, mikor elmondja, hogyan szenvedtek Jézus közelében a démoni lelkek, és hogyan szabadultak meg azok, akiket rabságban tartottak.

 Történetünk kiemeli, hogy Jézus szavának hatalma és ereje volt, ezért tudott hitelesen tanítani és szenvedélyesen parancsolni a tisztátalan lelkeknek. Ő állt szembe azzal az ellenséggel, aki bármit megtesz, hogy megnyomorítsa, hazugságban és kárhozatban tartsa az életünket. Kegyetlen, türelmes, hazug és álnok ellenségünk csak Előtte hátrál meg és fúj visszavonulót. Jézus pedig nem ismer könyörületet, nem tárgyal a kísértővel, aki túszként tartja fogva zsákmányát, hanem két rövid paranccsal legyőzi. Próbálna ártani még az ördögi lélek a szerencsétlen embernek, akit megszállt, de már semmi kárt nem tehet benne. Az a szenvedélyes Jézus, aki kiparancsolta a testből a lelket, szelíden megőrizte az ember testi épségét.

Ennek az embernek nem egy visszafogott rabbira volt szüksége, hanem a testté lett Igére, aki szenvedélyes szelídséggel szabadította meg őt. Rajtam és rajtad is csak az Ige segíthet, ha ellenségünk valamelyik csatlósa túszul ejti a gondolatainkat, az örömünket, az életünket. Jézus ma is tud hatalommal és erővel parancsolni, szava semmit sem veszített erejéből. Ellenségünk ellensége a barátunk, Aki szeretett annyira minket, hogy életét, vérét, könnyét nem kímélve szenvedélyes szelídséggel készítse elő és fejezze be megváltásunkat a kereszten. Kérj tőle szenvedélyt és szelídséget, hogy úgy szeress, mint ő!

Laskoti Zoltán

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .