Ha megtérésem után megkérdeztél volna, mi az életcélom, egyetlen dolgot mondtam volna: társa lenni egy szent életű embernek, s felnevelni vele öt-hat gyermeket hitben, szeretetben. Nem vágytam se hírnévre, se gazdagságra, se távoli országokra vagy nagy karrierre. Akkorra már megtapasztaltam, hogy Isten valami különleges törődéssel vesz körül. Nem volt hát kérdés, hogy minden nappal közelebb kerülök az álmomhoz, és hogy egy csodaszép bizonyságtétel lesz majd az életem.
Nagyon sok év telt el azóta. Közben egy halom szent életű embernek lettem segítségére a szolgálatban. Többszáz gyerek és kamasz nőtt fel mellettem. Olyan utazásokban vettem részt, amik messze meghaladták a lehetőségeimet. Számát nem tudom, hány ember hallott énekelni, vagy olvasta a soraimat. Egy idő után bárhol jelentem meg, mindig akadt egy ismeretlen, aki lelkendezve mesélte, mennyire nagyra becsüli azt, amit teszek. Könyveket tudnék írni a csodákról, amikben részem volt.
Egyetlen dolog maradt ki az életemből: az, amire igazán vágytam.
Nem értettem, miért. Sokféle helyre eljártam, ismerkedtem, barátkoztam – semmi. Változtattam a viselkedésemen, a gondolkodásomon, az érzéseimen – semmi. Okokat kerestem és találtam, hogy miért történik ez velem – mind bedőlt. Sírtam, dühöngtem, hisztiztem. Vártam csendben, lefoglaltam magam mással. Aztán dacosan feladtam, elengedtem, eltemettem… Bármit tettem, újra és újra felütötte fejét a kudarc, a szégyen, az önvád, a keserűség, az irigység, az értetlenség.
Úgy tűnik, ez valami olyan, ami számomra hosszútávon elfogadhatatlan, kezelhetetlen, ugyanakkor kiirthatatlan.
„De legalább több időd és energiád jut ránk meg a szolgálatra…”
Hát kösz.
Miért tartja tőlem vissza Isten azt, ami az álmom, ami életem egyetlen értelme lenne?
Nem tudom. Talán éppen azért, hogy ne ez legyen életem egyetlen értelme. Hiszen az tagadhatatlan, hogy a boldogságomra sohasem mondott nemet. Ha kamaszként előre láttam volna, mi lesz velem ilyen koromra, kisírom a szemem. Most viszont minden hisztim dacára nagyon élvezem azt, ami körülvesz. Szeretem azt, ahogy elvonja a figyelmemet a nincsről, és elém hordja a kincseit. Nem győzök ámulni, hogy mennyi csoda fér bele egyetlen napba.
A rózsaszín álmok helyett én nem szürke hétköznapokat kaptam, hanem kalandokat, szeretnivaló embereket, csodás helyzeteket, hihetetlen ima meghallgatásokat. És kézzel fogható bizonyosságát annak, hogy több az élet, mint romantikus pillanatok halmaza vagy egy cukormázas hollywoodi mese.
Mindannyiunknak megvannak a személyre szabott harcai. Nekem ez, neked talán más. Egy dolog biztos: az én sztorimat nem egy kizsákmányoló kényúr, hanem a szeretet Atyja írja. Felesleges átengedni magamat a keserűségnek vagy az aggodalmaskodásnak, hiszen bármelyik pillanat változtathat a jelenlegi helyzeten. Olyan csodás módon is akár, ami egyetlen romantikus szerzőnek se jutna eszébe.
Bárhogy lesz is, a legnagyobb szerelmet egyre jobban ismerem már:
„a háborúság békességes tűrést nemz, a békességes tűrés pedig próbatételt, a próbatétel pedig reménységet, A reménység pedig nem szégyenít meg; mert az Istennek szerelme kitöltetett a mi szívünkbe a Szent Lélek által, ki adatott nékünk.” Róma5,3-5
Olasz Tímea
