Amint elkezdem görgetni a Facebookot, azonnal rám talál legalább egy motivációs idézet arról, hogy változzak meg, a változás jó és szükségszerű. Millió próbálkozás után kénytelen voltam belátni, hogy kifordulni önmagamból egyszerűen képtelen vagyok, és talán igaz a mondás, hogy: ,,kutyából nem lesz szalonna”. Beláttam, hogy a világosságom és az árnyékaim kéz a kézben velem együtt járnak. Akkor kaptam újra reménysugarat, amikor meghallottam, hogy Isten nem a változásra, hanem a megújulásra invitál úgy, hogy az Ő világosságában önmagam lehetek. Ebben az elhívásban pedig sokkal inkább tudtam bízni, és nem pedig egy lehetetlen küldetésnek láttam.
A böjt szerintem a leghatékonyabb eszköz arra, hogy Isten meghallja sóvárgó kiáltásunkat a megújulásra. Általában azért szoktuk elkezdeni, mert már nem bírjuk el a saját árnyékaink súlyát és szabadulnánk azoktól. De a böjt csak jó céllal tud párosulni. Így én is megtapasztaltam, hogy mikor a célom az volt, hogy megszabaduljak az árnyékaimtól, akkor a böjtöm vakvágányra futott, hisz önmagamból kifordulni nem tudok. Ez olyan, mint amikor a nap hátad mögött ragyog és az árnyékod eléd vetül, akkor szaladhatsz, menekülhetsz, de az árnyék veled megy.
Valójában a böjt akkor tud Istenhez elérni, ha a célom vele, hogy közelebb kerüljek Ő hozzá, és Neki akarom átadni azokat a nehézségeket, amiket egyedül már nem bírok el. Az Ő közelségében pedig megszabadulhatok az árnyékaimtól, hisz amíg az Isten világossága a fejem fölött ragyog, addig az árnyékok eltűnnek. Csakis az Ő fényében tudok megkönnyebbülni és megújulni.
A böjtre nem lehet rárakni egy általános sémát. Ez mindig egy késztetés a megújulásra. Az eredménye pedig, hogy Isten közelében valóban megújulhatok. Így megtanultam, hogy bár én megváltozni nem tudok, de ha a Napot a fejem fölött tartom, a körülményeim maguktól megváltoznak.
Böszörményi-Bálint Eszter
